Blackberryn szerveződnek a londoni zavargások
A Blackberryt eredetileg üzletemberek telefonjának szánták, később a gyártó cég, a kanadai RIM nyitott más rétegek felé is, illetve az iPhone, és az annak nyomán elszaporodó érintőképernyős okostelefonok új potenciális felhasználóréteget hoztak a Blacberrynek is. A brit rendőrség szerint a londoni zavargások szervezésében nagy szerepe van a telefon ingyenes, erős titkosítást használó Blackberry Messenger (BBM) alkalmazásának, jellemzően innen indulnak el a felhívások az aznap esti fosztogatásokra, majd az információk innen terjednek tovább Facebookra és Twitterre.
A rendőrség letartóztatott fosztogatók telefonjain több olyan üzenetet talált, ami arra utal, hogy a BBM-ről indul az akciók szervezése. „Legalább 200 emberre van szükségünk, nem törünk be sehová, de az ingyen cuccokra nem fogunk nemet mondani. Nem gond, ha megérkeznek a rendőrök, elkergetjük őket”, szólt az egyik ilyen felhívás. „Hétkor találkozunk a Stratford Parknál, és reggelre mind gazdagok leszünk”, így egy másik.
A rendőrség sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Blackberry gyártójával együttműködve folytatják a nyomozást a fosztogatások szervezői után. A RIM szóvivője nem árulta el, hogy ez konkrétan mit jelent, sok brit Blackberry-felhasználó tart attól, hogy ha a BBM-es üzenetek adatbázisát átadja a RIM a rendőrségnek, azzal érzékeny magánbeszélgetések és üzleti titkok kerülhetnek illetéktelen szemek elé.
A cég korábban kormányzati nyomásra már átadta a BBM titkosító algoritmusát titkosszolgálatoknak, amikor India azzal fenyegette meg, hogy kitiltja az országból a telefonjait, amin a lehallgathatatlan, titkosított kommunikációt nemzetbiztonsági kockázatként értékelték.