Nincs többé Sony Ericsson
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
A Sony 1,05 milliárd euróért (315 milliárd forint) kivásárolja az Ericssont a 2001-ben alapított közös mobilcégből, és ezzel a saját kezébe veszi a telefonfejlesztést és gyártást - jelentette be a cég vezérigazgatója, Sir Howard Stringer egy londoni sajtótájékoztatón. A hír nem nagy meglepetés, hónapok óta arról szóltak az iparági pletykák, hogy a japánok a közös cég átvételéről tárgyalnak.
A Sony-vezér elmondása szeint így jóval könnyebben tudja majd a cég a filmes, videojátékos és zenei üzletágaiból származó tartalmakat a mobilos platformon teríteni, illetve hatékonyabban tudnak majd együtt dolgozni a telefonos fejlesztésekkel, illetve a tabletekkel, laptopokkal és játékkonzolokkal foglalkozó mérnökei.
A tíz éve alapított Sony Ericsson az első éveiben a kamerás és zenelejátszós mobiljaival aratottnagy sikereket, és a legnagyobb gyártók közé küzdötte fel magát a piacon, közvetlenül a Nokia mögé. 2006-2007-ben évi egymilliárd euró körüli nyereséget termelt a cég, aztán az iPhone megjelenése, és az okostelefonok robbanásszerű elterjedése megtörte a lendületét. A gyorsan átalakuló piacon nehezen tudott megkapaszkodni a cég, és hét egymást követő veszteséges negyedév után sikerült idén újra pozitívba fordítani a mérlegét. A kivásárlás előtt a Sony Ericsson a globális mobilos piac 2 százalékát uralta.
Szakértők szerint a mobilos iparág saját kézbe vételével a Sony az Apple példáját próbálja követni az okostelefonok piacán. Ez egyrészt azt takarja, hogy nagyon erős tartalmi támogatást kidomborítva tudják majd eladni a készülékeket, másrészt egységes kezelőfelületet, és közös hálózatot tudnak adni az okostelefonoknak, Playstation játékkonzoloknak, és a Sony egyéb elektronikai eszközeinek a laptopoktól az intelligens tévékig.
Az üzlet az Ericssontól a Sonyhoz juttat egy sor fontos szabadalmat a mobilos technológiákkal kapcsolatban, és Stinger nyilatkozata szerint sok pénzt meg tudnak majd spórolni a kutatás-fejlesztés és a marketing területén is. A Sony számára most már minden lehetőség adott arra, hogy egyenrangú versenytársként szálljon ringbe az Apple-lel és a Samsunggal, a Reuters által megszólaltatott elemzők mégis óvatosan és kissé szkeptikusan nyilatkoznak, a felvásárlást kényszerpályának, és a Sony mobilpiaci túlélése utolsó esélyének nevezve.
A két cég közül az Ericsson részvényárfolyama reagált növekedéssel a bejelentésre, a svéd cég vezérigazgatója annyit mondott, hogy az egymilliárd eurót visszaforgatják a cégbe, és nem terveznek belőle extra jutalékfizetést a részvényeseknek.