Az Amazon is okostelefont fejleszt
A Citygroup csütörtökön közzétett elemzése szerint a seattle-i központú online áruház 2012 negyedik negyedévében tervezi okostelefonja bevezetését. Mark Mahaney, a csoport szakértője a jelentésben arról számolt be, hogy az Amazon a Foxconn-nal együtt dolgozik az telefonon.
„A Kindle utóbbi három évben elért sikerei, valamint az alacsony árú táblagépek piacán a Kindle Fire várhatósan hasonlóan sikeres szereplése után az Amazon számára ez a következő logikus lépés" – indokolta az okostelefonnal kapcsolatos jóslatot Mahaney.
A gyártást valószínűleg a TMS üzleti csoportra bízzák, amely a Kindle-olvasót és a most forgalomba hozott Kindle Fire táblagépet is készíti. A Citygroup elemzői szerint az Amazon okostelefonjához a Texas Instruments OMAP 4-es processzorát használják majd.
A gépeken Android fut majd, ezért a cégnek a többi gyártóhoz és forgalmazóhoz hasonlóan jogdíjat kell majd fizetnie a Microsoftnak minden eladott darab után, mivel a cég állítása szerint a Google mobilos operációs rendszere több, általuk levédett technológiát is felhasznál.
Egy készülék árát 150-170 dollárra (34-39 ezer forintra) becsülik. A Kindle Fire-t 199 dollárért (45 ezer forint) dobták piacra, feleannyiba sem kerül, mint a legolcsóbb iPad az Apple-től. Az Amazon szerint a Fire máris a legkelendőbb termék az online áruházban.