Megvalósítható a szembe épített kijelző
A filmbéli Terminátor egyik legmenőbb funkciója az volt, hogy különböző információkat tudott a retinájára vetíteni. Egy mikroelektronikai szaklap szerint megint egy lépéssel közelebb kerültünk a futurisztikus kijelző megvalósításához, mert sikerült bebizonyítani, hogy a szerkezet működik, és nincs semmilyen káros mellékhatása.
Babak Praviz professzor és munkatársai apránként haladnak a cél felé, és legutóbbi kísérletükben csak egy pixelt helyeztek a kontaktlencsére. A kutatók szerint ez is elég bizonyíték arra, hogy a módszerük működik.
A finn-amerikai kutatócsoport által létrehozott eszköz egy antenna segítségével kap áramot, ezzel gyűjti be egy külső forrástól az energiát. Az energiát ezután egy áttetsző zafírcsip kapja meg, amiben egy kék színű led világít.
Az emberi szem legrövidebb fókusztávolsága néhány centiméter, tehát nem érzékeli a kontaktlencsén megjelenő objektumokat. A kutatók ezért azt találták ki, hogy nem a lencse felületére vetítik a képet, hanem közvetlenül a retinára.
A speciális kijelzőt egy kísérleti nyúl szemére helyezték, és a kísérlet végén azt a tanulságot vonták le, hogy még jelentős fejlesztések szükségesek egy nagy felbontású kijelző legyártásához. Például meg kell oldani a távoli tápellátást, és a kutatók szerint az lenne a legjobb, ha körülbelül egy méter távolságból lehetne energiát küldeni az eszközre. A nyúlon kipróbált szerkezet csak két centiméterről volt tölthető.
Praviz professzor csapata a következő lépésben egy előre legyártott szöveget akar megjeleníteni a lencsén. Több száz pixel segítségével már rövid sms-ek és emailek is megjelenhetnek a retinánkon, és a tudósok arra is gondoltak, hogy a kijelzőt bioszenzorokkal kötik össze, így a felhasználók mindig a legfrissebb adatokat látnák a vércukor-szintjükről vagy a vérnyomásukról.