A képre alapuló védelmet, belépési módot a Microsoft röviden már bemutatta a Windows 8 újdonságait tárgyaló szeptemberi BUILD konferencián, ahol elmondták, hogy a jogosulatlan felhasználók belépésének megakadályozására egy új azonosítási rendszert dolgoztak ki. Akkor csak a fő elvről beszéltek, de most a Windows 8 fejlesztői blogjában Zach Pace, a Microsoft felhasználóiélmény-fejlesztésért felelős programvezetője részletesen be is mutatta a technológiát.
Az alternatív belépési módszer hagyományos pécéken és érintőképernyőkön működik, az első esetben egérrel, a másodikban az ujjunkkal rajzolunk. A használat nagyon egyszerű, a beállítása két lépésből áll: a felhasználó kiválasztja a bejelentkezéskor megjelenő fotót – ez bármilyen kép lehet –, majd az ujjával felrajzol a képre néhány alakzatot (megérinti, kört vagy vonalat húz). A szoftver megjegyzi, hogy az ábrák hol helyezkednek el a képen, illetve hogyan kerültek oda, és akkor ad engedélyt a belépésre, ha a felhasználó nagyjából reprodukálni tudja őket. Ha az illető ötször egymás után elrontja a rajzot, már csak a szöveges jelszóval lehet belépni. Egyéb visszaélések elkerülésére a módszer nem alkalmazható távirányítással, illetve hálózati belépéssel, csak lokálisan.
Pace kitér arra is, hogy elméletileg lehetséges a képernyő felületén hagyott érintési nyomok alapján megkeresni azokat a pontokat, ahol a belépéshez meg kell érinteni a képet, ám ez elég bizonytalan eredményt ad, másrészt nem is elegendő, hiszen a mozdulatok sorrendje és iránya is számít.