Az internet legyőzte a SOPA-t

Az október végén nyilvánosságra került tervezet példátlan szigort ígért az online kalózkodás elleni fellépésben. A legfontosabb elvi változtatása a jelenlegi szabályozáshoz képest az volt, hogy jóval szélesebb skálán határozta meg az üldözendő célpontokat, és sokkal keményebb fellépést ígért ellenük. A régi törvény elsősorban az olyan weboldalak és szolgáltatók ellen lépett fel, amelyeknél az elsődleges, vagy akár a kizárólagos tevékenység jogsértő, a SOPA viszont ezt mindenkire kiterjesztette volna, ahol csak jogsértő tartalom bukkan fel, akár felhasználói forrásból, akár csak linkelés szintjén. Mindezt a kínai nagy tűzfalra emlékeztető rendszerrel, a kalózkodás gyanújába keveredett oldalak kötelező blokkolásával (internetszolgáltatóknál és keresőoldalak találati listáiban egyaránt) és pénzügyi-hirdetői bojkottjával tervezte megoldani a törvény, a felhasználói tartalmakért is a szolgáltatókat téve felelőssé. Ezzel gyakorlatilag halálra ítélve minden olyan oldalt, ahol megjelenik felhasználói tartalom, a videómegosztóktól a közösségi oldalakon át a blogszolgáltatókig.

Darrell Issa, a kormányzati reformokat felügyelő képviselőházi bizottság elnöke

Fotó: Mark Wilson

A törvény eredetileg decemberre tervezett képviselőházi vitáját és szavazását heves tiltakozási hullámok kísérték. A SOPA támogatói szerint a rendszer végre képes lett volna megtisztítani az internetet a nagyüzemi kalózkodástól és a szerzői jogok lábbal tiprásától, ellenzői szerint a SOPA megoldása erre technikailag pont alkalmatlan lett volna, viszont és gyakorlatilag az internet teljes körű cenzúrázásának jogát adta volna a szórakoztatóipar kezébe. A szigorú törvényhozók és a szólásszabadságért aggódó jogvédők csatája mögött természetesen egy másik, milliárd dolláros lobbiháború is elkezdődött a SOPA-támogató zene- és filmkiadó óriások, és a Google-Facebook-Yahoo szövetség vezette internetes koalíció között.

Feltámadott a tenger

Egy ilyen összecsapás megnyerése az évtizedek alatt kiépített lobbista hálózatot fenntartó, és a politika számára egyébként is kiemelten fontos médiaóriások ellen akár csak pár éve is abszurd elképzelés lett volna. A fiatal internetes cégek azonban az elmúlt években kellően nagyra nőttek, az internet olyan megkerülhetetlen médium lett, hogy mégis csak megtörtént a lehetetlen. Persze ehhez kellettek a Google adományai, amivel a cég Obama 2008-as kampányát támogatta, és az is, hogy példátlan parasztlázadás törjön ki az interneten a SOPA ellen.

Az amerikai internetezők hadjárata váratlan sikereket hozott. A tiltakozás (és inkább az azzal járó negatív sajtó, mint az okozott anyagi kár) hatására megtört a GoDaddy doménszolgáltató, majd a három legnagyobb videojátékos cég, a Nintendo, az Electronic Arts, és a Sony Playstation-részlege. A Tumblren szerveződött telefonos akcióban egyetlen nap alatt 87 ezer amerikai hívta fel a választott képviselőjét, arra kérve, hogy szavazzon a SOPA ellen. A Wikipedia, a Reddit és a Boingboing példáját követve tucatjával csatlakoztak weboldalak a január 18-ra meghirdetett Blackout Day mozgalomhoz, amikor egy napra elsötétített oldalakkal tervezték bemutatni, milyen lenne az internet a SOPA után. Az Anonymous hekkerei médiacégek vezetőinek személyes adatait szerezték meg és tették közszemlére, miközben oknyomozó újságírók az göngyölítették fel, hogy a törvénytervezet kidolgozó jogászokat konkrétan megvette kilóra a szórakoztatóipar. A nem különösebben összehangolt, viszont óriási lelkesedés hajtotta össznépi akció meglepő módon a kisebb-nagyobb cégek után a kongresszusi képviselőknél is célba ért, akik egymás után hátráltak ki a SOPA mögül, óvatosan olyasmiket nyilatkozva, hogy jobban át kell gondolni a helyes cél érdekében bevetendő eszközöket.

Menekülés a győzelembe

Lamar Smith

Fotó: Alex Wong

Lamar Smith és a szórakoztatóipari lobbi nem adta könnyen a SOPA bőrét. Amikor azonban olyan ősellenségek fogtak össze a törvénytervezet ellen, mint a Google, a Facebook és a Yahoo, kiegészülve az Ebayjel, az Amazonnal, a Twitterrel, a Huffington Posttal, lassan kiderült, mennyit ér a nyilvánosság ereje, az hogy az emberek az internetes cégeket és szolgáltatásokat szeretik, a hagyományos médiaóriásokat, film- és zenekiadókat meg nem. Google és Facebook nélkül százmilliók számára állna meg az élet, a Viacomért, a News Corpért, vagy az International Alliance of Theatrical Stage Employees, Moving Picture Technicians, Artists and Allied Crafts of the United States, its Territories and Canadáért (tényleg van ilyen!) ellenben aligha ejtene bárki egy könnycseppet is.

Smith először decemberben vizezte fel önként a törvényt, kihúzva belőle néhány egészen hajmeresztő részt (például azt, hogy bírói döntés és a védekezés lehetősége nélkül el lehet vágni egy oldalt az online bankoktól és hirdetéskiszolgáló rendszerektől, és feketelistára rakatni az internetszolgáltatóknál), illetve több millió oldalt húzott ki a törvény hatálya alól azzal, hogy a cenzúrával fenyegetett külföldi oldalak alapdefiníciójából kivette a .com és .org domén alá tartozó oldalakat. A januárra halasztott szavazás előtt pár nappal újabb engedményt tett a texasi szenátor, és kikerült a tervezetből az is, hogy az internet alapvető infrastruktúráját adó DNS rendszert (ez fordítja le a böngészőbe írt címeket az egyes oldalakat és a felhasználók gépeit azonosító ip címekké) kellene megpiszkálni a feketelistás oldalak kiszűrésére. Ez óriási technikai káoszt okozott volna, viszont élelmes programozók napok alatt előálltak a rendszert megkerülő trükkökkel.

A Fehér ház nagyon fura időzítéssel, a szavazás előtti, a Martin Luther King-nap miatt három naposra hízott hétvége szombatjának reggelén adta ki az állásfoglalását SOPA-ügyben (hivatalosan a We the people rendszerükbe érkezett, 50 ezer aláírással megtámogatott petícióra válaszul). Az Obama-adminisztráció egyértelműen a tervezet ellen érvelt, azt hangoztatva, hogy a kalózkodás elleni harcban nem sérülhet a szólásszabadság, és az nem generálhat újabb biztonsági kockázatokat. Ez aztán minden kérdést eldöntött, és végleg kirúgta a SOPA alól a széket.

Na és most?

Akár a Google-lobbisták, akár a népharag győzte le a szórakoztatóipart, ez mindenképpen történelmi tett volt, és a lehető legmagasabb szinten mutatta meg, hogy az internettel, és az internetező százmilliókkal nem érdemes packázni. Bár a megcsáklyázott törvény amerikai volt, a jelentősége messze túlmutat a határokon. Egyrészt azért, mert a nagy amerikai oldalakat a YouTube-tól a Facebookon át a Twitterig mindenki használja, és nem nagyon vannak értelmes helyi alternatíváik, másrészt azért, mert ha az USA elkezd kínai stílusú cenzúra-tűzfalat húzni maga köré, azzal megállíthatatlanul a feldarabolódás felé löki az egész internetet. Még akkor is, ha nem kezdik el utánozni más országok, de hát az internet már csak úgy működik hagyományosan, hogy a helyi piacokon az nyer, aki előbb utánozza le a friss amerikai trendeket.

Az internet felhasználói tartalmakra és közösségekre épülő mai formája, amit valaha webkettőnek hívtunk, ma meg már csak simán internetnek, megmenekült. Egyelőre. Az ugyanis biztos, hogy a szórakoztatóipari lobbi nem hagyja annyiban a dolgot, elvégre a törvény ellenzői is egyetértettek a félresikerült SOPA alapvető céljával, a kalózkodás visszaszorításának szükségességével. A következő menet a témában a törvényhozás másik háza, a szenátus elé beterjesztett Protect Intellectual Property Act (PIPA) nevű törvény lesz, ami ellen a SOPA-hoz hasonló túlkapásai miatt már szerveződik a győzelem által összekovácsolt online közösség. Mivel a Fehér ház ezt sem támogatja, az újabb győzelem borítékolható az internet javára. És ha már így belejött a szövetség a világmegváltásban, azzal a lendülettel neki is szaladhat a Google által már kijelölt új célpontnak, technológiai ipart évtizedek óta gúzsba kötő, borzalmasan elavult szabadalmi rendszernek is.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!