
Célt ért a nagy webes elsötétítés
Véget ért a Stop Online Piracy Act (SOPA) törvénytervezet elleni tiltakozásként szervezett Blackout Day. A demonstrációhoz több száz weboldal csatlakozott, és sötétítette el az oldalait 12 vagy 24 órára, megmutatva, milyen lenne az internet a törvény megszavazása után, ami a szórakoztatóipari lobbi kezébe gyakorlatilag a korlátlan a cenzúra és a nekik nem tetsző oldalak pénzügyi ellehetetlenítésének fegyverét adná.
A demonstráció üzenete rengeteg emberhez eljutott: csak a Wikipedia tiltakozó sorait 162 millióan olvasták, és nyolcmillióan használták azt az alkalmazást, amivel a választott képviselőjük elérhetőségeit kereshetik meg, hogy aztán személyesen próbálják lebeszélni a törvény támogatásáról. A Google SOPA-ellenes petícióját egy nap alatt 4,5 millióan írták alá, a Twitteren 2,4 millió üzenet született az elsötétítésről és a törvénytervezetről egy nap alatt. Megszólalt az akciót eddig csendesen támogató Facebook is: Mark Zuckerberg személyes üzenetében arról írt, hogy a törvénytervezet sérti az internet szabadságát. Az üzenetet néhány óta alatt közel félmillióan lájkolták, és százezren osztották meg.
Az akció ellen erőtlenül tiltakozott az amerikai zenekiadók szövetsége, az MPAA, ami közleményében felelőtlennek és veszélyes PR-fogásnak nevezte a demonstrációt, ami szerintük nem más, mint támadás a törvényhozók ellen, akik Amerikát próbálják a külföldi bűnözőktől megvédeni. A hollywoodi filmstúdiók szövetsége eközben tévés reklámkampányt indított a kalózkodásellenes törvény támogatására.
Az elsötétítés és a média figyelme nem várt sikert hozott a törvényt ellenző szövetség számára. A képviselőház elé benyújtandó SOPA, illetve a szenátus elé kerülő PIPA törvénytervezetek mögül sorra hátrálnak ki az addig támogató képviselők és szenátorok, még maguk a beterjesztőik is (a SOPA-t Lamar Smith republikánus képviselő és 12 társebenyújtó jegyezte eredetileg, a PIPA-t Patrick Leathy demokrata szenátor és 11 társa). Még véget sem ért az akció, amikor a képviselőház egy, és a szenátus két tagja jelezte, hogy levetette magát a tervezet támogatóinak listájáról, a New York Times közvetlenül az elsötétítés végetérte után már tíz visszakozóról írt, az Ars Technica este 18 ellenző szenátorról csak a PIPA esetében, közülük hét a tervezet eredeti benyújtói közül való.
A PIPA szenátusi vitája és szavazása január 24-re van kitűzve, a SOPA-t több halasztás és a szabályozás enyhítése után a jelenlegi tervek szerint februárban nyújtják be újra a képviselőház elé. A törvények életbe lépéséhez azokat a képviselőháznak és a szenátusnak egyaránt el kell fogadniuk. Az Obama-kabinet mindkét tervezetet ellenzi jelenlegi formájukban.
Lassított a Google
A Google előzetes ígéretének megfelelően az elsötétítés napjára a megszokottnál sokkal lassabbra konfigurálta a keresőt kiszolgáló crawler algoritmusait, amelyek a találati listák összeállításához szolgáltatnak adatokat. Az akcióban részt vevő, egy napra elsötétülő oldalakat így nem éri hátrány, nem kerülnek jelentősen hátrébb a találati listákon azért mert a demonstráció ideje alatt nem volt elérhető a tartalmuk.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Futball
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban
Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.
8 perce
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46