További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
A Kodak hosszú tündöklése és gyors bukása intő jel minden technológiai cég számára: nincs az a nyomasztó piaci fölény, amit ne lehetne gyorsan lenullázni néhány rossz döntéssel. Miután a cégalapító George Eastman feltalálta a filmtekercset, és összebarkácsolta az első hozzávaló kamerát, a fotózás hirtelen a tömegek számára is elérhető hobbivá vált a drága és bonyolult gépek és előhívási folyamatok után. A Kodak gyakorlatilag egymaga teremtette meg a nagyközönségnek szánt fényképezőgépek piacát az 1900-ban bemutatkozott Brownie kamerával. Az egydolláros gépből 25 milliót adtak el, a hozzá való 15 centes filmtekercsből megszámlálhatatlanul sokat.
A cég száz éven át uralta a fényképezőgépek, és a hozzájuk való filmek piacát, és élen járt a technológiai fejlesztésekben is. 1935-ben piacra dobta az első színes filmet, a KodaChrome-ot, egy évvel később az első házi használatra szánt, mozgóképet rögzítő kamerát, a Cine-Kodakot, az ötvenes években pedig az első igazán kompakt, zsebben elférő fényképezőgépeket, a Starmaticot, majd az Instamaticot – ezekből már 85 millió fogyott világszerte. Minden egyes újítás menetrendszerűen letarolta a piacot, és hiába erőlködtek a konkurensek – főként a Nikon, az Agfa és a Fuji –, a Kodak megállíthatatlan volt. A hetvenes években az Amerikában eladott fényképezőgépek 85, a filmtekercsek 90 százaléka Kodak volt, Armstrongék is Kodak filmre készítették az első fotókat a Holdon.
1975-ben a cég egyik mérnöke bemutatta a világ első digitális kameráját. A kenyérpirító méretű, ormótlan szerkezet egy tized megapixel méretű, fekete-fehér kép felvételére volt képes, az adatokat egy magnókazetta mágnesszalagjára rögzítette, ehhez képenként 23 másodpercre volt szükség, a fotók megtekintéséhez pedig egy direkt erre a célra épített kazettás lejátszóra. A cégvezetés látta a potenciált az új technológiában, de attól tartott, hogy a digitális gépek elterjedése rosszat tenne a busás haszonnal futó filmtekercs-biznisznek, ezért félretették a találmányt, és a cég első digitális gépét, a Kodak DCS 420-at csak közel húsz évvel később dobták piacra.
A kihagyott ziccer ellenére a digitális gépek forradalmához gyorsan fel tudott zárkózni a cég, a kétezres évek elejére piacvezetővé válva Amerikában. Ennek azonban nagy ára volt: a távol-keleti konkurenciával folytatott árháborúban addig mentek, míg minden egyes gépet 60 dollár veszteséggel adtak – és a digitális világban nem működött a régi jó trükk, hogy az olcsón adott gép veszteségét sokszorosan ellensúlyozza a drága film. Az újításokat (mint a közvetlenül a nyomtatóra csatlakozást lehetővé tevő dokkoló) a vetélytársak hamar lemásolták, az analóg gépek és a filmtekercsek pedig pár év alatt szinte nyomtalanul kipusztultak.
2003-ban a Kodak végleg leállt az analóg gépekkel, 13 gyárát zártak be és 47 ezer embert rúgtak ki. A filmtekercsek jelentette aranybánya pótlására a cég belevágott a nyomtatók és a hozzá való festékpatronok gyártására. A stratégia itt az olcsó patronokra épült, de nem igazán sikerült szóhoz jutniuk a Hewlett-Packard, a Canon és az Epson mellett. A digitális versenyben lassan elkezdtek lemaradni, ráadásul az okostelefonok elterjedésével a fényképezőgép önálló eszközből elkezdett átalakulni a telefon egyik plusz funkciójává. A Kodak körül vészesen elkezdett fogyni a levegő.
Az elmúlt pár évben a Kodak fő bevételi forrását már az ezer, képrögzítéssel kapcsolatos szabadalma által termelt licencdíjak jelentették, ezek 2003 óta több mint 3 milliárd dollárt hoztak, és jelenleg is zajlik egy-egy szabadalmi per az Apple, a HTC és a Samsung ellen (az LG-vel peren kívül megegyeztek 838 millió dolláros kártérítésben). A Kodak történetének talán utolsó fejezete most arról szól, hogy ki tudja megszerezni minél olcsóbban az aranyat érő szabadalomportfóliót, aminek a bevételéből, és a Citigrouptól kapott egymilliárdos kölcsönből próbálja kifizetni a hitelezőit.