Összefogott a Google a Facebook és a Microsoft az adathalászat ellen

2012. január 30., hétfő 11:16

A Google, a Facebook, a Microsoft, a Yahoo a Paypal és mások együtt dolgoznak egy adathalász emailek elleni szabványon. Az összefogásban érintett 15 cég hétfőn jelentette be a dmarc.org-ot, ahol leírják, hogyan működik a domain alapú üzenethitelesítés, jelentés és visszaigazolás. A rendszer segítségével aláírhatóak lesznek majd a megbízható cégektől érkező üzenetek, így jóval nehezebb lesz hamis levelekkel megtéveszteni a felhasználókat.

osszefogtak
Összefogtak

A Damarc-munkacsoportban a részt vesz az amerikai internetszolgáltató az AOL, a Bank Of America, a Linkedin üzleti közössségi oldal és néhány emailbiztonsági cég is. „A Gmail-fiókokba beérkező levelek 15 százaléka ezektől a cégektől érkezik” – mondta el  Adam Dawes, a Gmail termékmenedzsere, ezért nagy előrelépés lehet a szabvány bevezetése.

A Google, a Microsoft, a Yahoo, az AOL és az Agari még novemberben jelentette be, hogy hitelesítési rendszert készítenek a Facebook, a Yousendit és náhány egyéb emailekkel foglalkozó, illetve közösségi oldalnak. Ebből a kezdeményezésből lett végül a még több résztvevős dmarc.org.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Zakynthos
    Zakynthos A természeti szépségei és élővilága egyedülálló....
  • Toszkána Műkincsek szobrok, mozaikok, építészeti csemegék, kultúrtörténeti emlékek......
  • Hawaii Összefoglalva, ez az öböl a világ egyik legszebb tengerpartjai közé tartozik....

Hirdetés