Így kell túlélni a világvégét

John Cohn már évtizedek óta dolgozott az IBM-nél, amikor megkeresték egy valóságshow-hoz. John C. – ahogy a show-ban végig nevezték – IBM fellow, ez a cégnél a tudósok, mérnökök, programozók számára elérhető legnagyobb rang. Aki azt gondolja, hogy ilyen fontos beosztáshoz némi karót nyelt stílus is társul, nagyot téved. „Én egy nörd vagyok, és szülő is egyben. Ez a kombináció nagyon érdekes. Felveti a kérdést, hogyan is neveljük az új generációt?" – kezdte előadását Cohn, majd megmutatta a hallgatóknak saját, a mérnöki hivatás szeretetéről szóló dalát.

„Miért csinálok ilyen őrült dolgokat?" – kérdezte a hallgatóságtól az Engineering Paradise rap levetítése után. A magyarázata viszonylag egyszerű: a tudományos ismeretterjesztés. Az IBM tavaly volt százéves, ekkor áttekintették, hogyan fejlődött az elektronika. Kevesen tudják, de a vállalat első gépei mechanikusak voltak. Konkrétan például hússzeletelők. Cohn szerint az innovációnak van egy olyan tulajdonsága, hogy egy idő után nem megy tovább előre, ilyenkor vissza kell lépni, és a régi megoldásokat újraértelmezni. Az alapoktól, akárcsak egy posztapokaliptikus valóságshow-ban, amiből a közönség is sokat tanulhat.

Nehéz, kell a matek

Cohn érvelése szerint manapság egyre kevesebben mennek mérnöknek. A legnagyobb lökést a szakmának a Szputnyik–1 adta, 1957-es felbocsátása után radikálisan megnőtt a mérnöki diplomák száma. Most visszaesés tapasztalható. „Ez szívás” – kommentálta az ehhez tartozó grafikon lefelé ívelő szakaszát.

Az általános vélekedés szerint a mérnökök nagy mértékben hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. Más dolgokra viszont a kérdőívek tanúsága szerint igen alacsony pontszámokat kapnak, péládul a környezet megvédésére, emberéletek mentésére. A legérdekesebb az, hogy ha a tudósokra vonatkoztatva kérdezzük ugyanezekről az embereket, az derül ki, hogy róluk sokkal jobb kép él a fejekben. „Pedig a mérnök olyan tudós, akinek van állása” – viccelődött John Cohn.

Az emberek alapvetően három dolgot mondanak, ha megkérdezik tőlük, mi a véleményük a mérnöki hivatásról. Először is, nehéz. Cohn szerint ebben van valami. Másodszor, jónak kell hozzá lenni matekból. Ez sem árt. Harmadszor pedig: nem való mindenkinek. Ez az a vélekedés, ami ellen a magát Őrült Tudósnak nevező mérnök minden erejével küzd. Megpróbálja megismertetni a tudományt akivel csak lehet, hogy eloszlassa ezt a hamis vélekedést.

Kérdeztem a koszmoszt

„Mit tehetek én, hogy minél több embert érdekeljen a mérnöki pálya?" – tette fel magának a kérdést az IBM kutatója. „Kérdeztem a kozmoszt, nem hiszitek el, a következő nap felhívtak egy tévétől.” A Discovery Channel kérte fel, hogy szerepeljen egy olyan valóságshow-ban, amely egy apokalipszis utáni világot mutat be.

A forgatókönyv szerint egy vírus az emberiség nagy részét kipusztította, és tíz ember – a show szereplői – egy elhagyott gyártelepen maradt, áram nélkül, minimális vízzel és egy kevés élelemmel, ráadásul még egymást sem ismerik. A szereplők csak azt használhatták, amit a raktárban találtak. A tévé a lehető legvalóságosabb túlélési helyzeteket szimulálta: voltak ellenségeik is, akik megtámadták őket. Persze nem bánthatták őket, de erről az önkéntes résztvevők nem tudtak.

Persze nem kerülhetett be azonnal a show-ba, előtte tesztkérdésekre kellett válaszolnia, például arra is, hogy az idegenek irányítják-e az agyát. „Milyen hülye kérdés, ha ők irányítanak, nyilván azt írják, hogy nem” – fűzte hozzá.

Elektromosság, víz és élelem nélkül

Az élet tehát nem volt egyszerű. Például, élelem nem lévén, patkányokat ettek. John C. is, pedig vegetáriánus. Két ágyon kellett osztoznia tíz embernek. Mégis azt mondja, ez élete legjobb mérnöki élménye volt. A Discovery alapvetően azt akarta látni, hogyan rakják újra össze kicsiben azokat a technikai és társadalmi rendszereket, amelyek a vírusfertőzés miatt megszűntek. Amikor a helyreállítási, fejlesztési munkákba belekezdtek, a többi gond hirtelen eltörpült. Rengeteg dologhoz volt szükségük például elektromosságra. Helyben találtak néhány akkumulátort, ezeket sorba kötötték, de a váltóárammá alakítást is maguknak kellett megoldaniuk.

Ennél is komolyabb probléma volt az ivóvíz kérdése. Egy ember víz nélkül mindössze 3-4 napig bírja ki, tehát sűrgősen meg kell oldaniuk a helyzetet. Nagy szerencséjükre egyszer csak esni kezdett, ekkor mindenki fogta az összes fellelhető hordót, és hordták ki az udvarra, hogy összegyűjtsék az esővizet – kivéve John C-t, aki önfeledten zuhanyozni szaladt, ruha nélkül. Persze egyenesen egy kamerába nézett. Később nagyon aggódott, hogy mi lesz ebből, hiszen főnökei, sőt a gyerekei is látták, mi történt. A valóságshow után a főnöke valóban magához hívatta, de a jelenethez csak annyit fűzött, hogy többet kellene napoznia.

John Cohn számára a show legfontosabb tanulsága az volt, hogy nem kell mindent túlaggódni; a karrierjének jót tett és a főnököknek is tetszett a dolog, sőt igazából az egész tényleg a mérnöki hivatás bemutatásáról szólt, hiszen folyamatosan fejleszteniük kellett.

Víztisztítás homokkal

Mérnöki tudásának köszönhetően találták ki, hogyan tisztítsák meg a vizet. Erre mindenképpen szükségük volt, hiszen az eső ritkán esett, a folyó pedig nagyon koszos volt. A nagy szennyeződések eltávolításához homokot használtak, a többi koszt pedig faszénnel szűrték, így már iható vizet kaptak, még ha az íze és a szaga nem is volt tökéletes.

Meg kellett oldani az elektromosság problémáját is. Voltak ugyan akkumulátoraik, de nem tudták, hogyan töltsék fel őket. Találtak a raktárban egy gázolajjal működő motort, de az üzemanyagból csak nagyon keveset. Ekkor jutott eszébe az IBM tudósának, hogy régen, amikor Bécsben tanult, mesélték neki, hogy a világháború idején az üzemanyag-hiány miatt át kellett állítani a gépeiket fatüzelésűre.

Innen jött az az ötlete, hogy a náluk lévő generátort is meghajthatnák így. Ezért építettek egy rögtönzött kazánt: egymásra raktak két hordót, az alsóban tüzet raktak, a felsőbe pedig fát, és egy kis nyílást vágtak rá, ezen keresztül távozott a megtermelt fagáz.

Persze a fagázzal üzemeltetett motor csak ideiglenes megoldást jelenthetett, így a csapat új megoldás után nézett. A közeli épületeken szerencsére találtak pár napelemet, John pedig épített egy kis szervomotort, amely követte a Napot, az alapján, hogy a napelemek melyik felére sütött éppen jobban a nap.

Megérte

Miután az alapvető technikai szükségleteiket sikerült kielégíteni, egy kicsit még tovább léptek: a szimuláció részeként kommunikációs eszközt építettek. Mivel túl sok minden nem állt rendelkezésükre, John C. összerakott egy szikratávírót, amellyel már tudtak segélyhívást küldeni a külvilágnak – igaz, amikor a producer megtudta, hogy a készülék működik, kérte, hogy ne SOS-t sugározzanak, hátha valaki még félreérti. Attól kezdve a „küldjetek rumot" üzenet hasított az éterben.

John Cohn, bár az elején fáradtan, koszosan nem értette, mit is keres a műsorban, a végére rájött, hogy ez az egész tényleg a tudományról is, a mérnöki pályáról is szólt. Megmutathatta a tévénézőknek, hogy amiért ő rajong, mire jó a gyakorlatban. Azóta pedig ezekkel a látványos elemekkel tarkítva magyarázhatja az érdeklődöknek a mérnöki hivatás előnyeit.