Önmaguk ellenfelei lettek a szoftvercégek
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Nemrég nagy horderejű döntést hozott az Európai Unió Bírósága, amikor kimondta, hogy a használt szoftvereknek a hordozó médium típusától függetlenül, minden esetben eladhatónak kell lenniük. A gyártók korábban csak a dobozos, cd-n vagy dvd-n kiadott szoftvereket tekintették újból eladhatónak, mert könnyen meggyőződhettek arról, a program valóban gazdát cserél.
A törvények értelmében a szerzők csak az első eladást befolyásolhatják, és abba már nem szólhatnak bele, hogy a vevőjük ezután miként próbálja eladni jogos tulajdonát. A használt szoftverek jogi helyzete azonban mostanáig bizonytalan volt, mert a fejlesztőcégek azt állították, hogy az internetről letöltött szoftver nem műpéldány, hiszen nem kézzel fogható, és ennél fogva nem is lehet eladni a használtpiacon. Ezt a helyzetet tisztázta az EU, kimondva, hogy szerzőijogi szempontból nincs különbség a letöltött és a dobozban eladott szoftverek közt.
Ha egy cég vesz magának száz Microsoft Office licencet, vagy néhány Oracle adatbázisszervert, akkor azokat bármikor eladhatja, és erről nem kell szólnia a szoftver gyártójának. Ennek köszönhetően nemcsak a Microsoft, az Oracle és a többi gyártó lehet a legális szoftverek forrása, hanem akár a többi felhasználó is. „Mindegyik gyártó termékeinek új konkurensei lettek, a saját korábbi termékeik" – mondta Zsoldos Sándor, a licencelési tanácsadással foglalkozó IPR Insights nevű cég ügyvezető igazgatója.
A vállalati felhasználók, amelyeknek több tucat, vagy akár több ezer szoftverlicenccel kell gazdálkodniuk, új szempontokat is figyelembe vesznek majd a beszerzések előtt. Eddig a vevőknek nem volt sok lehetőségük az árak leszorítására, és a szoftvergyártóknak legfeljebb azzal kellett számolniuk, hogy az ügyfél az övék helyett egy rivális termékét vesz meg - mondta a szakember. Vannak azonban olyan szoftverek, amelyeknek nincs igazán komoly riválisuk.
Jó lehet a használt is
Mostantól a vevők eldönthetik, hogy szükségük van-e a Windows és az Office legújabb változatára, vagy inkább megveszik a használtpiacon valamelyik korábbi verziót. A régi szoftver ellen szól, hogy idővel megszűnik a terméktámogatás, a felhasználó nem számíthat új hibajavításokra, az viszont mellette szól, hogy könnyebben találnak hozzáértő adminisztrátorokat, és bizonyos esetekben a felhasználók továbbképzése is megspórolható.
A szoftvergyártók körülbelül ötszázalékos lépcsőket alkalmaznak a mennyiségi licencek esetében, ha egy cég nem 250, hanem 2500 licencet vásárol. A vevők azonban kétszer is meggondolják majd, hogy megéri-e nekik egyben ilyen sok licencet venniük – mondta Zsoldos Sándor. A EU Bírósága ugyanis azt is kimondta, hogy a több licencből álló csomagokat nem lehet szétdarabolni, tehát egy száz gépre vett csomagot egyben is kell eladni.
Magyarországon 100-200 milliárd forint közé tehető a szoftverpiac forgalma. Ezen belül a használt szoftvereknek csupán százmilliós nagyságrendű a részesedése, de ez Zsoldos szerint jelentősen nőhet a következő években. Az uniós döntés tisztítja is a szoftverpiacot, mert akik a magas árak miatt nem vettek legális szoftvereket, azok találnak maguknak olcsóbb, régebbi verziókat. A szakember elmondta, hogy nemcsak a korábbi verziók olcsóbbak használtként, de még a legújabbak is megkaphatók 10-20 százalékos kedvezménnyel (például azért, mert egy csődbe ment céget felszámolnak, és eladják a szoftvervagyonát).
Meg kell oldani
Online vásárlások esetében a szoftverlicenc a felhasználó bankkártyaszámához és emailfiókjához kapcsolódik, és egyelőre nem megoldott a szoftverek újraértékesítése. Zsoldos elmondta, hogy a gyártó nem veheti el a felhasználótól a továbbadás jogát, mert a szoftver ugyanolyan vagyontárgy, mint bármely más tulajdonunk. Ki kell fejleszteni azokat az üzleti és informatikai mechanizmusokat, amelyek segítségével az EA Origin, a Valve-féle Steam-en, vagy akár a mobil eszközökön használt Google Play, App Store és Windows Piactér szoftverboltjában vett appok eladhatóvá válnak.
Az érintett cégek egyelőre nem tettek látható lépéseket, hogy ezt megvalósítsák. Könnyen lehet, hogy csak akkor mozdulnak meg, ha a sértett felhasználók peres úton próbálnak érvényt szerezni a jogaiknak.