A Facebook szerdán új szolgáltatást kezdett tesztelni az amerikai tagok között: aki fizet, annak posztja feljebb kerül a hírfolyamban, és így többen láthatják. Bár a cég a tesztüzemre hivatkozva nem árulja el, mennyibe kerül majd egy fizetős poszt, a Cnet szerint a rendszerben most 7 dolláros ár látszik.
A szolgáltatást, amivel a Facebook a garázsvásárok és a házibulik promócióját igyekszik megkönnyíteni, tavasszal már tesztelték Új-Zélandon, és azóta húsz más országban is bevezették. Azoknak, akiknél már elérhető, az egyes posztok alatt a Like, a Comment és a Share opción kívül a Promote is megjelenik.
A Facebook egy egyszerű grafikonon azt is megjeleníti, hányszor többen látták a posztot úgy, hogy a felhasználó fizetett érte, mint ha csak úgy ingyen tette volna ki. A hivatalos magyarországi bevezetés időpontjáról nem tudni, de van olyan Index-olvasó, aki arról számolt be, hogy neki már hetek, ha nem hónapok óta elérhető a Facebook Promote.