
A végigjátszható történelem
További Tech cikkek
Az 1960-as évek gyönyörűen kezdetleges csodáitól egészen a ma hódító videojáték-konzolokig tart az eredetileg Angliából induló, de mára szó szerint a fél világot beutazó Game On kiállítás, amit a pesti belváros egy pincéjébe suvasztottak be a szervezők. A másfél száz működő, kipróbálható konzolos, pc-s és játéktermi gép mellett a hordozható játékgépek és a játékok tervezésekor nagy szerepet kapó művészi koncepciók is megjelennek a VAM Design Center pincéjében.
Apám lehetne
Belépéskor egy pillanatra még úgy tűnik, hogy rossz helyre jött az, aki a magyar múzeumokban megszokott „semmit a kéznek” helyett valós élményeket szeretne kapni. Sem a lyukkártyás terminált, sem a két mellette álló, a hetvenes évek elején még futurisztikusnak ható Computer Space-t nem lehet bekapcsolni, kicsit odébb azonban már valóban a két kézzel tapicskolható történelem vár ránk.
Az első gép rögtön egy Magnavox Odyssey, a világ első játékkonzolja. A gép mellé képernyőre tapasztható fóliákat adtak, amik cserélgetésével az ember síelhetett, rulettezhetett, és egyebek mellett még teniszezhetett is. A kontroller azonban mindkét gépnél nagyban eltér a manapság megszokott egértől, de a sokunk fiatalságát meghatározó joystickhez képest is nagy a különbség. Csavargatható gombokból, potméterekből áll össze ugyanis az irányítás, ami nemcsak elsőre fura. A sajtónapon próbából beeresztett középiskolás csoportok tagjai közül csak néhányan mertek odaállni az ósdi masina mögé, de a bátrak most is nyertek: a leginkább a régi rádiók behangolásához hasonlítható tevékenység árán mozgatott platformokkal ugyanolyan jó passzolgatni a digitális labdát, mint a 25 méterrel odébb elhelyezett Kinect előtt integetve.
A kiállítás szervezői nem a más múzeumokban megszokott, időrend szerinti csoportosítást választották vezérelvnek, sokkal inkább tematikus csoportokra bontották a feldolgozott anyagot. Ennek ellenére nagyjából felismerhetőek az elmúlt négy évtized legjellemzőbb trendjei. Magyar szemmel nézve érdekes kettősség uralkodik, hiszen minden kategóriában lesz olyan, amit jól ismerünk, és bőven akad olyan is, amiről még csak nem is hallottunk. Én vigyorogva szúrtam ki az otthoni játékgépek közül a jó öreg C-64-est és az Amiga 500-ast, viszont a mellettük kirakott TurboGrafx 16-ról azt sem tudtam, melyik az eleje.
A játéktermi gépek között is bőven akadt olyan, amibe a magyar államadóság tetemes részeként kifejezhető mennyiségű húszast dobáltam bele ezelőtt 20 évvel, de itt is látszott, hogy nem a vasfüggöny innenső oldala jelenti a gyűjtők elsődleges forrását. Például Csillagok háborúja arcade gépét én nem láttam soha (mondjuk vidéki gyerek vagyok, lehet, hogy a fővárosi látogatóknak nem rejteget annyi újdonságot a kiállítás).

A nagyjából öt és fél, nagy részre bontható bemutatóból kettőn vagyunk túl, de a maradék három és félben is a játéké a főszerep. Kezdem a féllel, a kontrollerfurcsaságokat bemutató résszel. Ha közepesen képzett videojátékosként érkezünk a helyszínre, akkor valószínűleg tudjuk, mi az a mech (ha nem, akkor érdemes elolvasni ezt a cikket). Nyilván mindenki szívesen ki is próbálná magát egy ilyen óriásrobot vezetőfülkéjében – a Game On egyik legnagyobb durranása a Steel Battalion nevű játék, egy tévé (ezen látjuk a játékot) és az ehhez tartozó, eszméletlenül hangulatos, két joystickből és számtalan gombból álló irányítópult. Elsőre kicsit ijesztő, hogy még a robot beindításához is három gombot kell lenyomni, de aztán elindul a móka. Még jó, hogy január közepéig látható a tárlat, három hónap alatt talán mindenki sor kerül, aki csak benéz a szokatlanul játékos budapesti pincébe.
De aki megunja a várakozást, azt is várja a maradék három terem, ahol modern, népszerű vagy újító jellegű játékokat is ki lehet próbálni, például az elmúlt évek nagy slágereit, a mozgásérzékelést, a háromdimenziós megjelenítőket, vagy épp a tökélyre fejlesztett ritmusjátékokat. És igen, van Kinect is, de ennél érdekesebb, hogy akad játéktermi Super Mario és Space Invaders is.
Forrasztópáka és szeretet
A szellősen felhalmozott játéktörténelem igazi közösségi munka, a gyűjtemény alapjait még a londoni Barbican Art Gallerybe tervezett 2002-es első kiállításra hordták össze a játékőrült közreműködők. Ahogy Patrick Morannel, az utazó show egyik gondozójával beszélgetek, kiderül, hogy nem is a gyűjtés az igazi kihívás, hanem az, hogy továbbra is működőképes állapotban tartsák a nem ritkán harminc-negyven éves elektronikákat. „Ezeket a cuccokat nem arra tervezték, hogy évtizedekig menjenek, így egy kollégánknak a magyar kiállítás ideje alatt végig itt kell maradnia, hogy megjavítsa, ha elfüstöl valami.” A három hónapig heti öt napban a kiállításon dolgozó kolléga feladata lesz biztosítani, hogy a tárlat csak és kizárólag az eredeti gépeken futtassa a játékokat. „Semmi emulátor, semmi trükk”, mondja Moran, aki szerint bár nem sok ideje jut játszani a kiállított darabokkal, azért mégiscsak ez a világ legjobb munkája.

„Rengeteg helyen megfordultunk már, és egészen hihetetlen, mennyire eltér a különböző népek reakciója” – válaszol arra a kérdésemre, hogy mi lehet izgalmasabb a világ összes híres játékánál. „Tajvanon például nem is olyan régen még be voltak tiltva a videojátékok. Amikor megnyitott a Game On, az emberek besétáltak, és játszani kezdtek a klasszikusokkal, amikről ugyan mindent tudtak, de sosem próbálhatták ki őket – ezt elég jó élmény volt látni.” Brazíliában az importjátékokra kirótt magas adó miatt állt elő hasonló helyzet, a játékosok ott is harminc évnyi lemaradást próbáltak meg behozni a belépő megváltása után. Moran szerint a kiállítás célja, hogy közelebb vigyék az emberekhez a videojátékot, ráadásul ez a forma abban is segít, hogy a látogatók később művészeti ágként is gondoljanak a mára a filmmel egyenértékűvé vált szórakoztatóipari szereplőre. A rendezők szerint ugyanis a játékok legtöbbször az erőszakosság digitális másaként jelennek meg, így szükség van arra, hogy táguljon az érdeklődők látóköre.
Ekkor tűnik fel igazán, hogy verekedős játékokat ugyan látni a kiállításon, azonban az igazán véres programok, főleg a modern lövöldözős műfaj képviselői hiányoznak. Moran szerint nem a látogatók megvezetése a cél. „Nem rejtegetjük őket, egyszerűen azért nincsenek felnőtteknek szóló, +18-as játékok, hogy bárki bejöhessen a kiállításra.” Elmondása szerint már csak azért is érdemes egy helyre gyűjteni negyven év játékait, hogy kiderüljön, nem is olyan nagy a szakadék az Odyssey és a Playstation 3 között. „Érdekes látni, hogy a gyerekek, akiknek már a Playstation 2 is ősi technológia, együtt játszanak a szüleikkel. Eleinte idegenkednek a dologtól, de aztán magával ragadja őket az az innovációs erő, ami ezekből a régi játékokból még mindig nem veszett ki. Mikor innen kimennek, már tudják, hogy valami nem attól jó, hogy hd tévén játsszák, mozgásérzékelőkkel felszerelt kamerák segítségével.”
