Minden, amit tudni akartál a Galaxy S4-ről
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Március 14-én a New York-i Times Square-en látványos külsőségek között mutatja be a Samsung az idei csúcstelefonját, az iPhone-gyilkosnak várt Galaxy S4-et. Várhatóan pár héten belül, legkésőbb április végére a boltokba és a szolgáltatók kínálatába is megérkezik az új csodatelefon, ami körül akkora a felhajtás már hónapok óta, amit eddig kizárólag az iPhone-család tagjaival kapcsolatban láthattunk. A Samsung óriási pénzeket és energiákat vet be, hogy a telefonjáról beszéljen a fél világ, és ez sikerül is neki. Többek között a tökéletes időzítésnek köszönhetően, hiszen a jelenlegi csúcs-iPhone már vagy fél éves, a következő meg még a láthatáron sincs.
A Samsung ügyesen őrködik a készülék technikai részletei felett, szintén az iPhone-premierek előtti hetekből ismerős helyzet, hogy napról napra jelennek meg a neten új biztos értesülések, híresztelések, és állítólagos kémfotók. Összeszedtük az összes pletykát, amelyek valamennyire hitelesnek tűnnek.
A processzor
A hírek ellentmondásosak, még olyasmiről is van szó, hogy az amerikai verzió négy-, míg a nemzetközi nyolcmagos processzort kap, amit aligha mer meglépni a Samsung. Legtöbbször az Exynos Octa 5 csip neve merül fel, ezt az idei CES-en mutatta be a cég, van benne négy 1,8 GHz-es ARM Cortex A15-ös, és négy 1,2 GHz-es ARM A7-es. Ennek a processzornak az elődje hajtja a Google Nexus 10 tabletet és a Samsung Chromebookját, az eggyel korábbi generáció a Galaxy Note 2-t, és annak egy kisebb órajelű változata az S3-at. Teljesítményben ennek sokszorosát ígérik, 70 százalékkal kisebb fogyasztás mellett.
A 2 gigabájt memória, és a 13 megapixeles kamera nagyjából stabil pont minden kiszivárgott hírben, utóbbival másodpercenként 30 képkocka sebességgel rögzíthetünk 1080p-s hd videót.
A képernyő
Az elmúlt egy-két év péklapát-trendjének elindításában nagy szerepet vállalt a Samsung az első iPhone által standard méretté tett 3,5 hüvelykes képernyőmérettől való elszakadással (amihez aztán a 4 hüvelykes iPhone 5-tel végül az Apple is csatlakozott). A Galaxy S3 4,8 hüvelykes kijelzővel hódított, a hírek szerint az S4 még erre is rátesz egy lapáttal, és 5 hüvelykes, vagyis 12,7 centis képátlóval jön. Ez a méretet a Galaxy Note sorozattal már kipróbálta a Samsung, és be is jött neki, így készülhetünk a hatalmas, kisebb kezekben telefonálásra már szinte alkalmatlan készülékre. Manapság az okostelefont úgyis telefonálásra használjuk a legkevesebbet.
Bár pletykálják, hogy a Samsung feladná a bevált amoled technológiát az lcd kedvéért, ez felettébb valószínűtlen a világ legynagyobb oled-gyártójaként. A képernyő egyébként a hírek szerint klasszikus 1080p hd felbontású lesz, azaz 1920*1080 pixeles. Ez 445 ppi képpontsűrűséget jelent, ami keresztbe lenyeli az iPhone 5 326 ppi-jét, viszont elmarad például a HTC One 468 ppi-jétől.
A design
A Galaxy S3-at sokat kritizálták a műanyag borítása miatt, amitől sokkal kevésbé kelt hitech érzést, mint egy iPhone vagy akár a HTC csúcskészülékei. A hírek szerint a műanyag hátlap az S4-ben is megmarad, de a készülék peremén alumínium csík fog végigfutni. Ezáltal a telefon könnyű marad, és sokat lehet a gyártási költségeken is spórolni. A kiszivárgott képek az eddigi Galaxy-modellnél szögletesebb formatervezést sugallnak, ugyanezt a váltást a lekerekített formák felől az Apple az iPhone 4-nél lépte meg. Sok kémfotón egyáltalán nem látszik a home gomb, amivel bármilyen alkalmazásból a főmenübe léphetünk ki. Elképzelhető, hogy ezt a készülék élére teszik ki ezúttal, hogy a képernyő nagyobb helyet kaphasson az előlapon, vagy szoftveresen oldják meg, ahogyan például a Google a Nexus 7 tabletben.
És még
Az utóbbi napokban futótűzként szaladt végig a hír a neten, hogy a Galaxy S4 előlapi kameráján át valamiféle szemmozgás-követő szoftvert fog futtatni az Android (aminek 4.2-es verziója lesz a telefonban), így simán szemmozgással vagy pislogással irányíthatunk egyes alkalmazásokat. Például egy weboldal megjelenítésénél magától lejjebb gördít a böngésző, ha látja a szemünkön hogy az oldal aljára értünk az olvasással. Ha másra nem, remek matolcsys mémek inspirálására lesz alkalmas a funkció. Más hírek szerint nem a szemmozgást, hanem ujjmozdulatokat fog követni a rendszer, vagyis az érintőképernyőt annak megérintése nélkül használhatjuk majd.
Szintén izgalmasnak tűnik az eddig leginkább csak fájlok, zenei listák csereberélésére, az iPhone-osok idegesítésére, és vicces reklámokra használt NFC technológia következő generációja, amit a Samsung a Visa hitelkártyacéggel közösen fejleszt. Ha igazak a hírek, a telefonunkat gyakorlatilag bankkártyaként használhatjuk majd ott, ahol van erre alkalmas olvasó: csak odatartjuk a szenzorhoz, megnyomunk egy gombot, és már fizettünk is.
Bónusznak a legújabb pletyka: a Digitimes értesülései szerint a Samsung az utolsó pillanatban beleépítette az S4-be a Qi vezeték nélküli töltési szabványt, vagyis a Nokia Lumia 920-hoz hasonlóan nem kell majd zsinórokkal bajlódni, csak rátenni a készüléket a töltőpadra (ez újabb fricska lehet az iPhone felé, aminek a legutóbbi generációjánál megváltozott a töltő csatlakozója, így az összes régi töltőt ki lehetett dobni).
A Samsung év végig 100 millió eladott Galaxy S4-essel tervez, ami alaposan felülmúlná az eddigi legjobban teljesítő készülék, a becslések szerint 60 milliónál járó S3 eredményeit.