Hiszek egy Terminátorban

Amikor néhány hete ételt rendeltem a gyorsétteremben, feltűnt, hogy a folyamat egy windowsos telepítő futtatására, vagy egy primitív egérkísérletre emlékeztetett, amit ha hibátlanul végigcsinálok, ennivalót kapok. Kiválasztottam a terméket és a menühöz kért üdítőt, visszautasítottam az extra szószt, nem kértem nagyobb adagot és nem használtam pontgyűjtő kártyát. A folyamat végén egy érintőképernyőről kiválasztható emotikonnal értékelhettem a szolgáltatás színvonalát.

Select, select, skip, skip, skip, select, Enter – ez csak egy fokkal kevésbé bonyolult, mint az Ebayről vásárolni. Kérdés, hogy ehhez miért van szükség egy automataként viselkedő kiszolgálóra, ha egyszer Yes-No-Cancel bonyolultságú műveletekhez egy zenélő képeslap számítási teljesítménye is elég.

A gépek már számos területen átvették a hatalmat, és senki nem panaszkodik miatta. A hipermarketek automata pénztárakat telepítenek, az ügyfélszolgálatokon nem a telefonközpontossal beszélgetünk, hanem a Géphanggal, és az interkontinentális repülőjáratokon az út nagy részében robotpilóták vezetik a gépeket.

Ne legyenek kétségeink, a ma ismert munkákat előbb-utóbb gépek fogják elvégezni – és ne aggódjunk, mert az eddigi tapasztalatok alapján, bármilyen nehéz is elhinni, ez nekünk jó lesz.

Okosabb vagy, mint egy gép?

Hogy miért nem lesz jó, az egyértelmű: a gépesítés eltünteti az alacsony hozzáadott értékű munkahelyeket. Más kérdés, hogy megalázó és lélekölő olyan munkát végezni, amivel egy robot is elboldogul – adott esetben jobban, mint egy ember. Ezt igazolja a Foxconn esete is az öngyilkos munkásokkal; nem véletlen, hogy a cég inkább robotokra bízná a gyártást, mert azok nem hozzák lehetetlen helyzetbe a céget, és nem kell több ezer munkást arra kényszeríteni, hogy robotként éljenek és dolgozzanak. Célszerűbb felszerelni egy gépsort, amihez csak egy karbantartó kell, aki szükség esetén kicseréli a tömítéseket, megnyomja a reset gombot, vagy megjavítja a tönkrement endoszkópot.

Egyértelmű, hogy ez a munkásoknak, legalábbis átmenetileg, rossz lesz. A ludditáknak is rossz volt, akik az ipari forradalom idején összetörték a szövőszékeket, mert a Fonó Jenny gyorsabban és precízebben dolgozott a szövőgyári munkásoknál.

Ezek a munkások úgy érezték, hogy rájuk már nincs szükség, mert meghaladta őket a fejlődés, és hogy a munkaadók előbbre valónak tartják a gépet az embernél.

Ez a veszély mindenkit fenyeget, aki alacsony hozzáadott értékű munkát végez, nem csak a szövőgyári munkásokat. Kétszáz éve, a nyugati ipari forradalom kezdetén az amerikaiak hetven százaléka a mezőgazdaságban dolgozott és farmokon élt – ez az arány mára 1 százalékra csökkent. Ha valaki a munkanélküliség ilyen mértékű növekedésével kampányolna, kétharmados, neoluddita többséget szerezne. Történelmi kontextusba helyezve látható, hogy a gépesítés több százmillió munkahelyet teremtett. Aki korábban farmerként vagy napszámosként kapált, aratott és vetett, elment gyári munkásnak, ahol autókat, mezőgazdasági gépeket és más eszközöket készített.

A mezőgazdaságban a gépi hatalomátvétel már megtörtént. A teheneket évtizedek óta gépek fejik, és abban sincs vita, hogy egy John Deere traktor több tucat napszámost és igavonó állatot kiválthat. A gépesítés most a gépgyártásban teszi szükségtelenné az emberi munkaerőt, és ez teljesen érthető: egy robot nem fúr mellé, pontosan vágja a csavarmenetet, és nem panaszkodik az embertelen bánásmód vagy a minimálbér miatt.

A jövő ismeretlen, de biztató

Hogy a gépesítés miért jó, azt mindenki tudja, aki emiatt élhet kényelmesebb életet. Senki nincs, aki patakban mosná a ruháit, ha a mosógépet is választhatja, és a gyűlölt házimunka, a mosogatás is megúszható a megfelelő célgéppel. Hogy ez miért jó, az mindenkinek nyilvánvaló. Amikor ezek a termékek feltűntek a piacon, senki nem sajnálta a mosónőket és a konyhalányokat, csak élvezték az új korszak áldásait.

Úgy tűnhet, hogy a korszakváltás vesztesei az automatizálás terjedésével előbb-utóbb teljesen megszünteti a munkahelyeket. Pedig nem erről van szó, a munkahely nem vész el, csak átalakul. Nem az a kérdés, hogy lesz-e munka, hanem az, hogy milyen; hogy az előbbi kérdésre egyértelmű igen a válasz, az egy példamondattal illusztrálható:

Az új autóhifimhez már pendrive-ot is használhatok, nem kell cd-re írni az mp3-akat.

Gondoljunk bele, hogy ezt a mondatot ötven éve senki sem értette volna. Az autót ugyan már feltalálták, de az mp3 formátum csak 1995 körül kezdett elterjedni, a DIN 45500 hifi-szabvány alapjait 1966-ban fektették le, és a pendrive is az ezredforduló környékén jelent meg. A zenetörténetnek évezredes múltja van, de a zenereprodukció eszköze folyamatosan változik, az új fejlesztések pedig új munkahelyeket teremtenek. És ez az élet minden területére érvényes. Száz-kétszáz éve nem volt webdesign, programozás, videojáték-fejlesztés, élelmiszervegyészet, molekuláris biológia, űrkutatás és filmipar. Akik ezeken a területeken dolgoznak, nem sírják vissza a kétkezi munkát, amit gépek is elvégezhetnek.

Angyali-gépi türelem

Kevin Kelly, a Wired szerzője a témával foglalkozó cikkében négy kategóriára osztotta a jelenlegi és jövőbeli munkahelyeket. Az elsőhöz tartoznak azok a már létező munkák, amiket egy ember is elvégezhet, de a gépek jobban csinálják. Ilyen a fentebb is említett szövés-fonás és ruhagyártás, ahol egyértelmű a gépek előnye: a kézzel varrott ruháknak inkább eszmei, mint gyakorlati értéke van. Kézzel épített autót ugyanakkor ma már senki nem venne, mert ezek nyilván kevésbé biztonságosak, mint azok a modellek, amiket robotok szereltek össze a gyártósoron.

Ezen kívül is számos munkaterület van, ami korábban nagyon magas fizetéssel járó, nagy presztízsű állásnak számított, de mára egy számítógép is elboldogul vele. Egy utasszállító repülőgépet egy robotpilóta is elvezethet; a pilóták most azért ülnek a pilótafülkében, hogy vészhelyzet esetén átvehessék az irányítást, és kiküszöbölhessék a gép tökéletlenségét. Idővel ez is megváltozhat, elvégre automatizált, vezető nélküli metrók és vonatok már most is léteznek.

A második csoportba azok a munkák tartoznak, amit az ember nem, vagy csak nagyon nehezen tudna elvégezni, de egy gép könnyen boldogul vele. A kézzel vágott csavarmenet soha nem lehet olyan pontos, mint az, amit egy menetvágó gép készít, ráadásul a menetvágó ezerszámra gyárthat teljesen egyforma csavarokat. Hasonló folyamat a mikrocsipgyártás is, ami egy embertől olyan precizitást és türelmet igényelne, ami nem várható el tőle. Ugyanígy képtelenség egyforma üvegeket fújni, és idegölő elfoglaltság lenne egy CT-felvételt négyzetmilliméterenként átvizsgálni, rákos sejtek után kutatva.

Mint Kelly is megjegyzi, ezek nem jó munkák, senki nem áhítozik utánuk. Ha a gépek nem végeznék el őket, valószínűleg senki nem csinálná meg őket - legalábbis nem szívesen, és közel sem olyan pontosan, mint egy gép.

Gyere bátran, mikrochip

A harmadik csoporthoz tartoznak azok a munkahelyek, amikről egyelőre fogalmunk sincs, de a technikai fejlődés és az automatizálás fogja biztosítani őket. Hiába nem tudjuk, mire számíthatunk, elég belegondolni, hogy százötven éve a mai foglalkozások közül sok nem létezett, de ma sokkal szívesebben végezzük ezeket a munkákat, mint a százötven évvel ezelőttieket. A modern technológia biztosítja, hogy kiszedhessünk egy daganatot a bélből, Mars-járót irányítsunk, vagy kinyomtassunk egy háromdimenziós objektumot, aminek a tervét emailben kaptuk.

Százötven éve nem volt rajzfilm, internet, robotrepülőgép, telefon, vagy hordozható zenelejátszó sem. Ezek olyan dolgok, amiket régen nem csak bonyolultan lehetett megcsinálni, hanem sehogy. Mégis komplett iparágakat, és ezzel olyan munkahelyeket teremtettek, amit az automatizálás biztosított. Kelly valószínűnek tartja, hogy 2050-re a legjobban fizető állások mind a gépesítés és az automatizálás miatt fognak elterjedni, de mivel ezek a gépek még nem léteznek, nem lehet megmondani, hogy a jövő technológiája milyen munkahelyeket fog teremteni. Ahogy Kelly fogalmaz: „A robotok olyan munkákat fognak teremteni, amikről még nem is tudjuk, hogy ezzel akarunk foglalkozni.”

A negyedik csoportba tartoznak az egyelőre csak emberek által elvégezhető, de idővel gépesíthető munkák. Kelly szerint a gépesítés az önmegvalósítás egyik legfontosabb eszköze: ahogy a robotok egyre elterjedtebbé válnak, az emberek szabadabban dönthetik el, hogy balett-táncosok, teljes munkaidős zenészek, matematikusok, atléták, divattervezők, jógamesterek vagy regényírók lesznek-e. A gépeknek köszönhető, hogy ezt megtehetjük, egészen addig, amíg a robotok nem lesznek ebben is jobbak. Ilyenkor ismét újraértékelhetjük az életcéljainkat; azt, hogy mivel szeretnénk igazán foglalkozni.

Robotzenekar, robotíró, robottanár

Nem biztos, hogy erre olyan sokat kell várnunk, ugyanis Kelly szerint hajlamosak vagyunk alábecsülni a mesterséges intelligencia fejlettségi szintjét. Kelly úgy látja, félreértjük a gépi intelligencia működését: ilyenkor azt várjuk el, hogy a gép emberként gondolkodjon, de ez nem feltétlenül helyes elvárás.

A gépi intelligencia fejlettségét a brit matematikusról, Alan Turingról elnevezett Turing-teszttel szokták vizsgálni; a Skynettől és a terminátori ítéletnaptól rettegőket valószínűleg megnyugtatja, hogy mostanáig nem készült olyan számítógép, ami ezen átment volna. Kelly szerint azonban ez nem feltétlenül annak a jele, hogy a gépek nem intelligensek.

„A mesterséges intelligenciától emberi viselkedést várni ugyanolyan logikai hiba, mint a mesterséges repüléstől elvárni, hogy madárszerű legyen, csapkodó szárnyakkal. Ha látni szeretnénk, hogy a mesterséges intelligencia milyen mélyen beágyazódott az életünkbe, el kell vetnünk azt a gondolatot, hogy a gép emberként gondolkodik.”

A paradigmaváltás nem csak a fizikai munkásokat érinti, és az Index munkatársai sem érezhetik magukat biztonságban. A Narrative Science algoritmusa az újságírást is automatizálni tudja; hogy milyen sikerrel, arról már több beszámoló is született. A cég által tervezett szoftver például arra is képes, hogy egy sporteseményről tudósítson a statisztikák és végeredmények alapján, vagy elemezze egy vállalat piaci teljesítményét a netről összegyűjthető információk és szövegek alapján.

Biztosra vehetjük, hogy a robotok a művészet és popkultúra területére is be fognak férkőzni. Elektromos gitárok, stúdióberendezések és számítógépes zeneszekesztők már évtizedek óta léteznek, és ma már van robotzenekar is, ahogy van gépesített fúvóskvintett is, ahol a zeneszerző munkáját is gép végzi. A Vangobot-projekt saját stílussal rendelkező gépi festőművészt adott a világnak, és bár a képei minősége eléggé megosztja a közönséget, ez ugyanúgy elmondható bármelyik más művészről is. Kezdetleges, kísérleti formában, de a robotok már feltűntek az oktatásban is, és nincs okunk kételkedni abban, hogy előbb-utóbb minden foglalkozás gépesíthető lesz. De, mint a fenti példák igazolják, találhatunk helyettük hasznosabb, szerethetőbb munkát, amit sokkal szívesebben végzünk. A gépek nem fogják leváltani az embert; épp ellenkezőleg, megteremtik a lehetőséget, hogy meghaladhassuk őket.

(A szerző megjegyzése: a fenti sorok nem egy acélkék szívű, de fehérgalléros technokrata nézőpontját tükrözik, hanem egy olyan emberét, aki másfél évet töltött egy autógyárban, ahol a remek szakemberek mellett olyan munkások is dolgoztak, akiknél egy T-800-as Terminátor nemcsak jobb munkaerő, de jobb társaság is lett volna.)