Így keressen az idegesítő hívásokon
Nincs szüksége életbiztosításra? Nem akar time-share apartmant venni Siófokon? Nem kíváncsi se az új fazékra, se a zöldséghámozóra? Üvöltene, amikor szombat reggel 8-kor különleges ajánlattal keresi egy telemarketinges?
A BBC egy hasonló helyzetben lévő brit férfiről írt. Lee Beaumont-nak 2011-re lett halálosan elege a szigetországban elterjedt hiteltörlesztés-biztosítást ajánlgató hívásokból. 10 font plusz áfáért saját prémiumdíjas, a magyar 0690-es körzetszámúhoz hasonló telefonszámot létesített.
Ekkortól ha kérték, minden banknak, közműcégnek, szolgáltatónak ezt a számot adta meg, a régit pedig kizárólag a család és a barátok részére tartotta fent. Amikor kérdezték, miért emelt díjas a száma, nem titkolózott: közölte, hogy elege van a kéretlen hívásokból, de mivel nem tehet ellenük semmit, inkább keresne rajtuk.
Beaumont-t percenként 10 pennybe (35 forintba) kerül felhívni, amiből 7 penny marad nála. Mint mondta, szinte az összes cég elfogadta, hogy ez a száma, a többi email-ben tudja elérni.
A kezdeti havi 20-30 helyett júliusban már csak 13-szor hívták, pedig ma már azon dolgozik, hogy minél többen megtalálják. Az ügynököket a kínált szolgáltatás részleteiről kérdezi, hogy minél tovább beszéltesse őket. A számát kis is twittelte, mert tudta, hogy ott a marketingcégek rátalálnak és továbbadják.
A telefonszolgáltató viszont cseppet sem örül Beaumont ötletének: nem szeretnék, ha elterjedne, mivel szerintük azt nem ilyen célokra találták ki, és csak akkor szabályos a használata, ha a hívó fél mindig tisztában van a költségekkel.
Beaumont 2011 óta 300 fontot, több mint 100 ezer forintot keresett emelt díjas telefonszámával.