Vendel
6 °C
21 °C

Így keresett Bill Gates tízmilliárd dollárt

2013.09.18. 12:26

Első ránézésre nem hoz sok meglepetést a Forbes frissen nyilvánosságra hozott Amerika leggazdagabb emberei toplistája. Az első helyet, ahogyan 1994 óta minden alkalommal, most is a Microsoft-alapító Bill Gates tartja, akinek a vagyona jelenleg 72 milliárd dollárra tehető. Az igazán érdekes az, hogy a pár éve visszavonult és leginkább jótékonykodással foglalkozó Gates munka nélkül is észvesztő iramban növeli a vagyonát: 2013 eleje óta 9,8 milliárdot tett hozzá az egyébként is csillagászati összeghez.

Gates, ha nagyon akarná, zsebből kifizethetné a magyar államadósság közel háromnegyedét - ehelyett azonban a feleségével együtt vezetett Bill and Melinda Gates alapítványon keresztül rengeteg pénzt áldoz jótékonyságra, tudományos kutatásokra, oktatásra, egészségügyre. Becslések szerint az elmúlt öt évben 28 milliárd dollárt fordított jótékony célokra Gates, de nincs mit tenni, a vagyona még így is gyarapszik.

Meglepő módon Gates vagyonának csupán egyötödét jelenti a Microsoftban meglevő résztulajdona. Az év elején 25 dollár körül vegetáló részvényárfolyam Steve Ballmer lemondásának és a Nokia felvásárlásának hírére újra stabilan 30 dollár fölé került, így Gates gyarapodása részben magyarázható ezzel, de valójában az év eleje óta az ablakon beesett 10 milliárd túlnyomó részét a Microsofton kívüli befektetések hozták.

Gates vagyonát befektetőcége, a Cascade Investments kezeli, ezen a cégen keresztül a Microsoft-alapítónak több tucatnyi vállalatban van a világon résztulajdona, olykor egészen meglepő helyeken. Gatesé például a kanadai államvasutak 12 százaléka, illetve a legnagyobb latin-amerikai sörgyár, egyben a világ legnagyobb Coca-Cola-palackozója, a FEMSA 20 százaléka. Komoly tulajdonrésze van még a Four Seasons luxusszállodaláncban, az amerikai John Deere traktorgyárban (a világ legnagyobb mezőgazdasági gépeket gyártó cége!) és a mexikói Televisa médiabirodalomban, a Newport News hajógyárban, ami az amerikai haditengerészet számára gyárt anyahajókat, vagy az ICOS-ban, ami a legnagyobb amerikai biotechnológiai cég. Ezek a vállalatok hoztak Gates számlájára akkora nyereséget az elmúlt hónapokban, ami a jótékonykodás mellett is tízmilliárdos pluszba hozta ki az egyenleget.

Gates pénzének egyébként csak a töredékét fogja a három gyereke örökölni, a Warren Buffett-tel közösen futtatott Giving Pledge programon keresztül a vagyona 95 százalékát jótékony célokra kívánja fordítani a halála után.