István, Vajk
17 °C
22 °C

Irán levegő-föld rakétát fejlesztett

MTI/Index
2013.09.25. 20:48

Az iráni légierő szerdán bemutatta  első saját fejlesztésű levegő-föld rakétáit – közölte a Press TV iráni hírtelevízió.

Nő az elrettentő erő

"Az ország első saját gyártású rakétáinak kifejlesztésével és megépítésével nemcsak azt értük el, hogy a légierő vadászgépei fejlett technológiájú, 200 kilométeres hatótávolságú Kader típusú, valamint 35 kilométeres hatótávolságú Naszr típusú rakétákkal lesznek felszerelve, hanem azt is, hogy ezáltal harcképességük és elrettentő erejük is határozottan megnövekszik" – mondta Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter.

A rakéták nagy pusztító erejű robbanófejjel felszereltek, és korszerű zavarvédelmi rendszert is kaptak – közölte Dehgán. Az iráni fegyveres erők egy magas rangú parancsnoka közölte, hogy napokon belül bemutatnak egy saját fejlesztésű pilóta nélküli repülőgépet.

Az iráni szárazföldi erők szóvivője hétfőn jelentette be, hogy novemberben nagyszabású gyakorlatba kezdenek. "A páncélos- és repülő egységek valós képességeit a gyakorlat során fogjuk felmérni" – mondta.

Nincs ok az aggodalomra

Haszan Rohani, Irán júniusban megválasztott elnöke az ENSZ Közgyűlése előtt elmondott beszédében a Guardian szerint azt mondta, "közel van a béke pillanata", és arról is beszélt, hogy nincs ok az aggodalomra Irán nukleáris programja miatt. Rohani Irán törekvéseiért cserébe viszont a nemzetközi közösségtől azt várja, hogy ismerjék el az urándúsításra vonatkozó jogukat.

Obama szintén a Közgyűlés előtt beszélt arról, hogy a következő három évben a Közel-Keletre szeretnék fókuszálni a külpolitikájukat, és az Iránnal való megegyezés ezen belül is a legfontosabb céljuk. Ugyanakkor, bár az USA a közelmúltban tett lépéseket azért, hogy a vezetők újra tárgyalóasztalhoz üljenek, a közeljövőben erre nem fog sor kerülni.