2,4 millióba fáj egy céges gép elvesztése
A céges laptopok leggyakrabban utazás közben tűnnek el, az ellopott és adatvédelmi rendszerrel nem rendelkező gépek több mint fele illetéktelen felhasználóhoz kerül. A magyar cégeknek egy-egy eszköz elvesztése az adatok értékével és az eszköz árával együtt, mintegy 2,4 millió forint kárt okoz – derül ki az Intel kutatásából.
A laptopokon tárolt adatok nagyobb értéket képviselnek a vállalatok számára, mint maguk az eszközök, hiszen az adatvesztés által okozott maximális kárértéket 14 millió forintra becsülték. A kutatást 744 vállalat bevonásával a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában végezték, a cégek 27,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy loptak már el tőlük gépet, illetve veszett már el laptopjuk.
Nő az eltűnés esélye, ha a mobileszközök elhagyják a vállalat területét. Ugyanakkor az is igaz, hogy Lengyelországban eltulajdonított céges laptopok harmadát közvetlenül a vállalatoktól lopták el. A cseh cégek sem állnak jobban, hiszen ott a harmaduk tűnik el a munkahelyen, míg Magyarországon majdnem 20 százalék ez az arány, Szlovákiában pedig 22,5 százalék. Ráadásul a közép- és kelet-európai vállalatoknál eltűnő laptopok 26,4 százalékos részaránya több mint kétszeresen meghaladja az egyesült államokbeli vállalatoknál tapasztalt értéket, ahol az összehasonlító felmérések szerint a laptopok mindössze 12 százaléka tűnik el.
A vállalatok többsége azt állítja, hogy az adatok elvesztése súlyosabb gondot jelent neki, mint az eszköz eltűnése. A hardver költsége nagyjából átlagosan 360 ezer forint, míg az azon tárolt adatok értékét több mint 2 millió forintra becsülik.
A becsült érték Lengyelországban a legmagasabb 2,32 millió, a cseheknél 2,2 millió, a magyaroknál 2,178 millió, míg a szlovákoknál 1,8 millió forint. Az összegek az elveszett adatok értéke mellett például tartalmazzák a szellemi tulajdonjogot, valamint azt, hogy az alkalmazott a munkaeszköz nélkül nem tud dolgozni.
A tényleges kárnál is nagyobb veszélyt jelent azonban az ellopott adatokkal való visszaélés kockázata. A maximális kárértéket a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában határozták meg a legmagasabban, több mint 15 millió forintban. A lengyel cégek 13,15 millió forintra becsülik a maximális kárt, míg a magyarok mintegy 10 millió forintra.