Orosz kalózok segítenének a NASA-n
Az orosz szerzői jogi kalózokat tömörítő párt, a Pirate Party of Russia felajánlotta dedikált szervereit, hogy a NASA ideiglenesen használja őket, amíg a kormány leállt. A leállás ugyanis érinti a kormányzati szervként működő űrkutatási hivatalt is: a pénzügyi befagyasztás miatt leálltak a hozzájuk köthető honlapok.
A NASA-nak a héten kellett volna ünnepelnie fennállásának 55. évfordulóját, de az ügynökség születésnapi meghívó helyett kötelező szabadságolásról szóló levelet küldött ki 18 ezer munkavállalójának, ünneplés helyett pedig jövőbeni küldetéseikért aggódhatnak.
„Szeretnénk felajánlani szervereinket a krízis végéig. Kiállunk az internetes adatbiztonságért, ezért nem kell aggódnotok a PRISM vagy más országok illegális titkosszolgálati akciói miatt. Adatforgalmatok, aktivitásotok biztonságban lesz” – írja weboldalán az orosz kalózpárt.
Az orosz Pirate Partyt 2009-ben alapították mozgalomként, azonban az igazságügyi minisztérium megtagadta pártként való bejegyzésüket, mivel szerintük a nevükben lévő kalóz szó bűncselekményre utal.
Saját adataik szerint Oroszország 48 régiójában 5 ezer taggal és legalább 30 ezer támogatóval vannak jelen. A párt céljai között van az e-demokráciának, az információ szabadságának és a személyes adatok védelmének támogatása. Havi 200 dollárból működnek.