Meghackelték a UPC-t?
Még mindig akadozik a UPC hálózatán belül az adatforgalom, bár a szolgáltató hivatalosan bejelentette, hogy elhárították már a hibát. A UPC azt ajánlja, hogy aki még mindig nem tudja elérni kedvenc weboldalait, az indítsa újból a modemet.
Eközben az It-Café egy meg nem nevezett informátorra hivatkozva azt írja, hogy hackertámadás áll a leállás mögött, túlterheléses, azaz DDoS-támadás a cég DNS-szervereit érint. Ezt jelenleg nem tudják elhárítani, épp ezért működik a DNS-váltás, ezért nem találják meg a UPC hálózatán lévő gépek a kért weboldalakat. (A DNS-szerver, azaz Domain Name System-szerver a begépelt doménekhez különböző információkat társít, többek közt megmondja, hogy pontosan mi is az ip-címűk, azaz hol találhatóak az interneten)
A hackertámadásról szóló hírt nem tudtuk megerősítettni hivatalosan a UPC-vel, a cég hivatalos Facebook oldalán csak egy a modemek újraindítását javasló posztot raktak ki a leállás óta.
A UPC délután ismerte el a hibát, a cég Facebook-oldalán délután négykor azt írta, hogy oldalelérési (DNS) probléma jelentkezett a hálózatukon. Szűcs László kommunikációs vezető fél nyolckor elmondta, hogy úgy tűnik, megoldódott a probléma. Már a köztes időben is volt egy időszak, amikor működött a hálózat.