A tekintélyes amerikai liberális napilap szerkesztőségi cikkében rámutatott, hogy a Moszkvába szökött informatikus, akit az Egyesült Államokban kémkedéssel és lopással vádolnak, bűncselekményt követhetett el, ám ezzel nagy szolgálatot tett hazájának.
"Figyelembe véve annak az információnak a hatalmas értékét, amelyet feltárt, valamint azokat a visszaéléseket, amelyeket nyilvánosságra hozott, Snowden többet érdemel egy olyan életnél, amit örökös száműzetésben, rettegésben és szökésben kell leélnie" - írta a The New York Times. Az NSA által folytatott adatgyűjtést a közelmúltban - egy ellenében - két szövetségi bíró is alkotmányellenesnek találta.
A lap cáfolta Barack Obama elnöknek azt az augusztusban tett kijelentését, miszerint az általa aláírt, a közérdekű bejelentést tevőket védelmező rendelet lehetővé tette volna Snowden számára, hogy egyszerűen a feletteseihez forduljon az általa észlelt visszásságok miatt, ezzel elkerülve a kiszivárogtatás miatti büntetőjogi felelősségre vonást. Az elnöki direktíva ugyanis kizárólag a hírszerző szervek hivatalos állományára, nem pedig az olyan szerződéses munkatársakra vonatkozik, mint amilyen az informatikus volt.
Kegyelmet kért Snowdennek csütörtökön a brit The Guardian is.