Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Az Apple Arizonát fenyegeti

2014.02.26. 09:43

Az Apple megerősítette, hogy jelezték az arizonai kormányzónak, hogy meg kellene vétóznia a nemrég elfogadott melegellenes törvényt. A törvény kimondja, hogy az üzletek, éttermek tulajdonosai eldönthetik, hogy beengednek-e melegeket üzlethelyiségeikbe.

Az arizonai törvényhozás csütörtökön fogadta el a törvényt, most Jan Brewer kormányzó előtt áll, hogy aláírja. Egyre nagyobb a nyomás a kormányzón, hogy éljen vétójogával. Már három olyan jogalkotó is a vétó mellett érvel, akik korábban megszavazták a törvényt. Az állam két szenátora, John McCain és Jeff Flake (mindketten republikánusok) is a vétó mellett érvelnek.

Eddig két nagyobb cég, az American Airlines és a Mariott jelezte, hogy a törvény nem tenne jót az üzletnek. Most az Apple is beállt a sorba és azt mondták, hogy ha nem vonják vissza a törvényt, nem Arizonában építik fel legújabb gyárukat, amely egyébként kétezer embernek adna munkát.

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook a leghíresebb nyíltan meleg cégvezető a Szilícium-völgyben.