Fizet a Google, ha a gyerek összevissza vásárolt
Az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyelet, az FTC bejelentette, hogy a Google ellen folytatott eljárása végén a cég beleegyezett, hogy 19 millió dollárt (4,6 milliárd forint) utaljon vissza androidos készülékek tulajdonosainak. Az összeg azoknak a Google Play-es vásárlásoknak az értéke, amiket gyerekek követtek el a szüleik telefonjait nyomkodva, főként androidos játékokon keresztül. Hogy a visszatérítés pontosan kinek, milyen formában, és mikor érkezik, arról egyelőre nem árult el részleteket a Google.
A vizsgálat megállapította, hogy a Google éveken keresztül nem tett semmit az ellen, hogy a telefonon játszó gyerek pár mozdulattal a szülő beleegyezése és tudta nélkül tudjon vásárolni az alkalmazásboltban, vagy az appon belüli vásárlást kínáló alkalmazásokban. A pénz visszafizetésén felül a Google-t arra is kötelezte a hivatal, hogy a vásárlásokat kösse egyértelműen és tisztán az adott telefon tulajdonosának a beleegyezéséhez.
Az FTC egy nagyon hasonló ügyben idén januárban az Apple-t kötelezte 32 millió dollár visszafizetésére, és éppen most is folyamatban van egy hasonló vizsgálat az Amazonnal szemben. Az EU pedig arra próbálja éppen rászorítani az alkalmazásboltok üzemeltetőit, hogy az appon belüli vásárlás lehetőségét kínáló alkalmazásokat ne hirdethessék ingyenesként, annak ellenére, hogy alapban valóban ingyen tölthetők le.
A Google alkalmazásboltja 2011-ben indult el, és az első időkben nem kért semmilyen jelszót a vásárlások megerősítéséhez. Ezt 2012-ben vezették be, de azzal a kiskapuval, hogy a jelszó beírása után a felhasználó kényelmére hivatkozva fél óráig a további vásárlások újra jelszómentesek lettek. Azóta már a felhasználó maga állíthatja be, hogy mennyire szeretné lejelszavazni a vásárlásokat, plusz a véletlen vásárlások kezelésére bevezették, hogy bármit vesz az ember a Google Playen, 15 percig semmissé teheti a vásárlást, azzal törlődik a letöltött app, és visszajár a pénz is, amibe került.