Levente, Irén
17 °C
27 °C

Vadásszon Szélessel disznófülű indexesekre!

Múlt héten szerettünk volna tudósítani egy zalaszentgróti lakossági fórumról, amit a Széles Gábor vezetésével készülő, 140 milliárd forintos golfkomplexum miatt hívtak össze. Szélest a helyszínen kérdezgettük az általa korábban többször emlegetett energiacelláról is, és ezzel annyira felbosszantottuk őt, hogy a felvett anyagot le akarta tiltani, majd a rendezvény sajtófőnöke – aki állítása szerint 23 évig volt újságíró, így a részéről megengedett csendőrpertut a kollegialitás jeleként fogtuk fel – kizavarta kollégáinkat a sajtónyilvános eseményről. Természetesen az anyagot leadtuk. Sőt, most is megmutatjuk.

Széles Gábort az interjú megjelentetésével úgy felbőszítettük, hogy csütörtökön a saját lapjában rohant ki ellenünk. Publicisztikájában visszatérő elem volt egy kocsonya-alapanyag, hiszen megtudhattuk, hogy „disznófülűekből áll az Index.hu stábja”, sőt hogy a videoszerkesztői munka legalapvetőbb eleme, a vágás is „tipikus baloldali disznófülű eszköz”. Bónusz sajtóper várható.

Megsemmisülve szálltunk magunkba, és most tértünk csak magunkhoz a sokkból, de még mindig nem tudtuk feldolgozni a történteket. Talán az események rekonstruálása segít valamit, gondoltuk, és így született meg önterápiás céllal a Széles Invaders című játék, amit ezennel ön is kipróbálhat.

A játéktér közepén található a lakossági fórum, oda igyekeznek jobbról és balról mindenféle emberek. A galád indexeseket megismeri disznófülükről, őket kell felszippantani a Zalaszentgrót fölött köröző Széles Gáborral, mielőtt még elérik a fórumot. Háromszor hibázhat (vagyis három újságírót engedhet be a fórumra, aztán sajnos a disznófülű balos média végleg beteszi a (disznó?)lábát a fórumra. Ha helyi (emberfülű) lakos jut be a fórumra, kap egy pontot, de ha ilyen illetőt szippant fel, a játék levon egy pontot (de legalább ez nem számít hibalehetőségnek). Ha nagy a tumultus, bátran kapcsolja ki a gravitációt, amíg az energiacella bírja – a felemelkedő disznófülűeket így könnyen összekapkodhatja. Sok sikert, és célozza meg a 211 pontot (ennyi az Index rekordja). A Játék mobilon is megy.

(mozgás: ← és →; felszippantás: szóköz; gravitáció nuku: Tab nyomva tartása)

Kód: Tihanyi Tibor
Grafika: Szarvas (Széles Gábor és a címképernyő), Schreiner Csaba (minden más)
Játékmenet: Stöckert Gábor