Kipróbáltuk, mi jön az online póker után

DFS annyit tesz, daily fantasy sport, és az Amerikában eszementen népszerű fantáziafoci felturbózott verziója. A fantáziafocit nagyjából 40-45 millióan játsszák aktívan USA-szerte, haveri körben, munkahelyi közösségekben, vagy erre szakosodott weboldalakon. A lényege tömören, hogy az NFL (vagy NBA, NHL, MLB - a lényeg hogy csapatsport legyen, amihez jó sok statisztika tartozik) szezonjának kezdetén minden játékos összeállít magának egy álomcsapatot. A csapat tagjai aztán az egész bajnokság alatt pontokat szereznek a játékosoknak az alapján, hogy hány gólt (kosarat, lepattanót, touchdownt, akármit) értek el a meccseken, és a végén az nyer, akinek a legtöbb pontja van. A csapatösszeállításnak és a pontozásnak kismillió féle szabályvariációja van, de az mindegyikben közös, hogy ha az embernek van fantáziasport-csapata, akkor hirtelen a bajnokság összes meccse izgalmassá válik, mert nem csak egy csapatnak drukkol, hanem mindegyiknek, amiben érdekeltsége van.

Na, a DFS ugyanez szteroidokon hizlalva: pénzben, nagy nyereményekkel, és egész szezon helyett egy este, vagy legfeljebb egy hétvége hosszan. Az ember itt párhuzamosan tarthat akár több tucatnyi fantáziacsapatot is, és másnap újrakezdheti az egészet - jó esetben az előző napi nyereményből.

Nem tűnik nagy varázslatnak? Pedig az: a semmiből kb. két év alatt milliárd dolláros biznisszé nőtt ki a DFS-iparág két óriása, a Draftkings és a Fanduel. Utóbbi a piacvezető, az idei terveiben egymilliárd dollár nyereménykifizetés szerepel, a Draftkingsnél nagyjából 5-600 millió. A befektetők is felfigyeltek a jelenségre: a Draftkingsbe éppen most tett 250 millió dollárt a Disney, ami a cég értékét 900 millióra lőtte be. A Fanduelbe a Comcast médiaóriás (az NBC-Universal-Time Warner birodalom tulaja) szállt be szintén százmilliós nagyságrendű tőkével. A két cégben már most több pénz forog, mint Las Vegasban a sportfogadás teljes bevétele, és elemzők szerint az iparág öt éven belül túllépi az évi 30 milliárd dolláros forgalmat.

Ez már elég izgalmasnak hangzik ahhoz, hogy kipróbáljuk. Ami sajnos innen, az óceán túloldaláról nem olyan egyszerű.

Jogi esetek

A DFS egyrészt annak köszönheti a sikerét, hogy az alapja, a fantáziafoci már régóta ismert és közkedvelt játék Amerikában. Másrészt azért, mert jogilag nem szerencsejáték, így remekül ki tudja tölteni az online póker megüresedett helyét - máris vannak emberek, akik abból élnek, hogy főállásban fantáziafocit játszanak.

Jogilag azért nem szerencsejáték, mert tudással lehet benne nyerni, és nem szerencsével, legalábbis a törvény szerint. Ugyanez az amerikai törvény, a 2006-os Unlawful Internet Gambling Enforcement Act kiköti azt is, hogy a “nem szerencsejáték” státuszhoz kötelező, hogy előre kihirdetett nyereményekért menjen a verseny, tehát nem lehet azt csinálni, hogy a nevezési díjakból leveszek magamnak 10%-ot, és a maradékot osztogatom szét a jól tippelők között. DFS-játéknál előre meg kell mondani, hogy hány nyeremény lesz, és azok milyen összeggel járnak, aztán reménykedni, hogy lesz annyi induló, amennyivel nyereséges a játék. Ez a szervező cég részéről nagy kockázat, a játékosoknak meg jó kis kincsvadászat kevés indulós, könnyen nyerhető ligákra.

A szerencsejáték bonyolult, és messze nem egységes nemzetközi szabályozása miatt a nagy amerikai DFS-oldalak erős falakkal zárják ki a nem amerikai játékosokat a buliból; a regisztrációhoz általában amerikai cím, telefonszám, bankkártya és ip-cím szükséges. Szerencsére ez nálunk mind volt éppen kéznél, így kemény 25 dollárral és végtelen kíváncsisággal beleugrottunk az újhullámos amerikai online nemszerencsejáték-bizniszbe.

Egy este húszezer meccs

Amivel az ember először szembesül a DFS-világban, az a bőség zavara. Én hasraütésszerű választással a Fanduelen regisztráltam, ahol a belépés után hat sportágban (baseball, jégkorong, amerikai foci, kosárlabda, és ennek a kettőnek az egyetemi verziói) több mint húszezer indulásra váró DFS-miniliga nézett velem szembe csak aznap estére. Az egyes ligákban az indulók létszáma 3 és 80 ezer között, a beugró 1 és 10 ezer dollár között, a nyeremények 2 és 250 ezer dollár között mozogtak. A magas nevezési díjas partikon kívül mindent kipróbáltam: sok, és kevés indulósat, kevés nagy, és sok közepes nyereménnyel kecsegtetőt, és az amerikai focin kívül minden sportágat (azt azért nem, mert az NFL-szezon csak szeptemberben indul). Némi aggodalomra adott okot, hogy ezekben a sportágakban némileg hiányosak a háttérismereteim:

• A baseballról annyit tudok, hogy a San Francisco Giantsnek kell drukkolni
• A jégkorongban az egy- és kétvonalas les magasságáig ismerem nagyjából a szabályokat, de a meccseket nem tudom élvezni, mert képtelen vagyok a korongot szemmel követni
• Kosárlabdában viszont annyira profi vagyok, hogy legalább két, jelenleg aktív NBA-játékost is felismerek arcról, feltételezve hogy Kobe Bryant éppen nem sérült. De általában az.

Mindez a teszt szempontjából kimondottan pozitív volt, hiszen ezzel remekül lehet ellenőrizni, hogy tényleg nem szerencsejáték a DFS. Ha a csapataimat véletlenszerűen összerakva is nyerek, akkor az. Ha rövid úton elúszik az összes pénzem, akkor nem.

Tyler Zeller monnyon le

A csapatösszeállítás meglepően felhasználóbarát módon zajlik, még egy magamfajta kezdőnek is. Az ember kiválasztja a ligát, amiben játszani akar - nekem az első egy NBA-parti lett, 5 dolláros beugróval, 2000 dollár összdíjazással (az első 250-et kap, de még a 85. helyezett is 12,50-et), 459 indulóval. Persze amikor beszálltam, még nem tudtam, hogy ennyien lesznek, ez ugye az időeltolódás átka. A játék három aznap esti meccset foglalt magába : Chicago Bulls - Milwaukee Bucks, Golden State Warriors - New Orleans Pelicans, és Cleveland Cavaliers - Boston Celtics. Ennek a hat csapatnak a játékosállományából rakhattam össze az álomcsapatomat. Kilenc játékost kellett összeválogatnom: két irányító (point guard), két védekező játékos (shooting guard), két bedobó (small forward), két erőcsatár (power forward), és egy center. Persze egyszerű lenne a hat csapatból egyszerűen a legjobbakat összeválogatni, ezért van egy csavar: minden játékosnak van egy virtuális fizetése, ami 3 és 12 ezer dollár között mozog, és a csapatot 60 ezer dollárból kell összerakni.

Mivel az összegek nagyjából a játékerőt képviselik, a fizetéses rendszer azt hozza magával, hogy nekem, a véletlenszerűen válogató hülyének is nagyjából olyan erős lesz a fantáziacsapatom, mint egy profi NBA-edzőnek. A különbséget az jelenti, hogy aki ért hozzá, az olyan szempontokat is figyelembe vesz a válogatásnál, hogy éppen ki milyen formában van, az aktuális ellenfél mennyire fekszik a játékstílusának, vagy milyen várható taktikákkal küldik a csapatokat pályára az edzők. Én ehelyett azt a mérsékelten tudományos stratégiát követtem, hogy a pénzem kétharmadát elköltöttem a négy legdrágább játékosra, a maradékot meg feltöltöttem olcsó zöldfülűekkel, véletlenszerű alapon. Plusz centernek Tyler Zellert a Boston Celticsből, mert milyen király neve van már.

Aztán este elkezdődnek a meccsek, az ember párhuzamosan figyeli mind a hármat, és drukkol az embereinek, hogy dobáljanak jó sok kosarat. Ez olykor egészen tudathasadásos szurkolást jelent. Ha mondjuk a kilencfős álomcsapatot úgy sikerült összerakni, hogy mind a hat érintett csapatból van benne ember, akkor aztán mindenkinek, és mindenki ellen is kell drukkolni egyszerre. Ráadásul nem csak a kosarak hoznak pontokat a konyhára, hanem más akciók is, úgymint:

• lepattanó - 1,2 pont
• assziszt - 1,5 pont
• blokk - 2 pont
• labdaszerzés - 2 pont
• eladott labda - mínusz 1 pont

Ebből rögtön látszik, hogy miért passzolnak a statisztikafétisben fogant amerikai sportok a DFS-hez, és az európai foci miért nem: ott ugyan mit lehetne pontozni a gólokon kívül?

A stratégiám természetesen látványosan csődöt mondott. A sztárjaim ugyan hozták a pontokat, Lebron James például egymaga 60-at, de a töltelékembereim szánalmas teljesítményt nyújtottak, volt, aki csak pár percet töltött pályán, hárman is gyalázatos nulla ponttal zárták a meccsüket. Zellerre sem lehettem büszke a maga sovány 16 pontjával. Összességében 298 pontot hozott a csapatom, ami a 459 indulóból a 300. helyre volt elég, mélyen a fizetős zóna alatt. A ligát, és a 250 dolláros fődíjat egy Yourboymikec nevű felhasználó nyerte, akinek a csapatösszeállításában semmi különösebb boszorkányságot nem fedeztem fel (persze nyilván ezért is nyert ő, és nem én), már azon felül, hogy nála a legbénább csapattag is 28 pontot gyűjtött.

Isten áldja Manny Machadót

Persze nem adtam fel, a maradék 20 dolláromon további kilenc ligába szálltam be, volt köztük:

• Igazi nagypályás, 150 ezer dolláros összdíjazású NBA-liga 86 ezer indulóval - a kevéssé dicsőséges 28 ezredik hely körül végeztem, 16 ezerig díjaztak
• Ugyanez NHL-ben, 25 ezer dollárnyi téttel, de csak 13 ezer indulóval, ami nagy lehetőségnek tűnt, és majdnem be is jött, alig másfél ponttal maradtam le a legalacsonyabb díj sávjáról a 2689. helyen
• Egészen pici gyakorló, ingyenes NBA-parti, itt 20 indulóból a 19. helyre futottam be, nem is minősítem a teljesítményemet
• Aprópénzes NHL-verseny, 2 dollár beugróval, 270 indulóval, ahol az első 125 helyezett 4-4 dollárt nyert - amiről a 136. helyen éppen csak lemaradtam
• Különleges NBA-liga 1 dollárért, pénzdíjak nélkül, nyereményként egy New York-i úttal, plusz igazi NBA-meccsjegyekkel és mezekkel, erre 15 ezren neveztek be. A 6000. hely alatt végeztem, csak a top10-et díjazták

És így tovább, a pénzem rendületlenül fogyott, a nyerő helyeknek legfeljebb a közelébe jutottam, nagyjából, mintha a lottón sok nulla, és pár egytalálatosom lett volna. Próbálkoztam mindenféle csapatösszeállítással: csupa átlagos fizetésű; 2-3 olcsó, és a többi átlag feletti; egy nagyon drága, és sok, kicsit átlag alatti; minden játékos az éppen a bajnokságból legjobban álló csapatból; NHL-ben csupa oroszos nevű játékosból álló álomcsapat - minden hiába, semmi nem pótolta azt, hogy egyébként halvány gőzöm sincs ezekhez a sportokhoz és bajnokságokhoz. És ennek ellenére állati izgalmas volt figyelni a meccsek és a fantázialiga alakulását valós időben.

Így jött el a $10K Thu MLB BIG Double Up fantázianevű liga, az egyetlen baseballos próbálkozásom, a legnagyobb, és egyben utolsó, 10 dolláros befektetésemmel. Itt a csapatomat úgy raktam össze, hogy csupa latino játékosom legyen, plusz David DeJesus a Tampa Bay Raystől, hátha csodát tesz nekem. És nem ő tett csodát, hanem a 3200 dolláros, az egész idényben formán kívül játszó Manny Machado a Baltimore Oriolesból, akit a kutya nem válogatott be a csapatába (pontosabban a játékosoknak csak a 7,5%-a, mert ilyen statisztikákat is ad a Fanduel). Ennek ellenére a jó Manny a Toronto Blue Jays elleni meccsen megtáltosodott, és két home runt futott, egymaga 13,5 pontot szerezve nekem. A többi nyolc emberem ehhez hozzátett még majdnem 20-at, ezzel kereken a 100. helyre repítve a csapatomat az 1200 induló közül. A 20 dolláros nyeremény pedig megmentett a teljes szégyentől.

Vagyis a DFS tényleg nem szerencsejáték, de egy kis szerencsével azért játékban lehet maradni benne.

És most itt állok 20 dollár 92 centtel

Hogy ez hogy jön ki, ha minden pénzem feltettem, és csak egy huszast nyertem Manny Machado arany kezein? Na itt jön be a képbe a DFS-oldalak zseniális marketingje. Egyrészt orrba-szájba hirdetik magukat az összes amerikai tévén, a sportközvetítések alatt szó szerint minden második-harmadik reklám a Fanduelé vagy a Draftkingsé. (Mondjuk könnyű nekik, hiszen a nagy befektetőiknek, a Disneynek és a Comcastnak véletlenül pont van vagy két tucatnyi tévécsatornájuk.) Másrész beetető akcióként a regisztrációnál letett pénzünket grátisz megduplázzák, de úgy, hogy az ajándék pénzhez csak apránként jutunk hozzá, akkor, ha beszállunk pénzes ligákba. Így kaptam meg eddig 92 centet az ajándék pénzemből - és még 24 dollár 8 cent lóg a levegőben, azt várva, hogy visszajöjjek játszani.

A nagy marketinges nyomulás nem véletlen, most 1-2 millió aktív DFS-játékos lehet, és ha csak a hagyományos fantáziafocit játszók amerikaiakkal számolunk, még legalább 40 millió játékost lehetne becsábítani a dologra. De miért csak velük számoljunk? Ha én nem amerikaiként, az adott ligákról és sportokról szinte semmit nem tudva élvezni tudtam a játékot, az azt mutatja, hogy Amerikán kívül is óriási lehetőségek állhatnak előtte. Ősszel indul az NFL idei szezonja, meg lennék lepődve, ha erre nem készülne nagyon nagy durranásokkal a Fanduel és a Draftkings, hogy újabb játékosokat szerezzen. Mert náluk most csak ez számít; hogy van-e nyereségük (elemzők szerint nem nagyon van), az egyelőre nem érdekes, lesz profit bőven majd öt év múlva, amikor 30 milliárdosra hízik az amerikai piac, és esetleg belépnek Európába is valami okos focis megoldással. Vagy Ázsiába, ahol hihetetlenül népszerű a baseball (Japánban és Dél-Koreában) és a kosárlabda (Kínában), sőt, vannak olyan kezdeményezések is, hogy a versenyszerűen űzött számítógépes játékokra húzzák rá a DFS-formulát.

Én mindenesetre most felteszem a 20 dollár 92 centemet baseball-ligákra, ha már egyszer kiderült, hogy ösztönösen értek hozzá. Majd szólok, ha milliomos lettem belőle.

(UPDATE: másnap elúszott az összes maradék pénzem a baseballon.)