Hedvig
7 °C
23 °C

Késleltetik a Windows 10 érkezését

2015.07.03. 15:57

Elvileg július 29-én kéne megérkezni a Windows 10-nek, de az operációs rendszerért felelős Terry Myerson arról írt blogbejegyzést, hogy a bevezetés óvatos és fokozatos lesz. Ami hétköznapiasan annyit tesz:

nem tartják be az ígéretüket.

Először az Insider Preview program ötmillió résztvevője jut hozzá a végleges kódhoz, vagyis azok az emberek, akik már most is a rendszerrel kísérleteznek. A napokban megjelent 10159-es változat nekünk úgy tűnt, hogy megjelenésre kész állapotban van.

Az biztos, hogy a vállalati rendszergazdák még nyugodtan élvezhetik a nyarat, elmehetnek hosszabb vakációra, mert ők eleve egy hónappal később kapják meg a telepítőket.

Myerson azt részletezi a cikkében, hogy a hardver kompatibilitására igyekeznek odafigyelni, és azoknak teszik elérhetővé a Windows 10-et, akiknél biztosan jól működnek a driverek. Bizonyos esetekben még arra is felhívják a felhasználó figyelmét, hogy a frissítés előtt konzultáljon egy app vagy egy hardver gyártójával. 

Azt pedig az írás végén jelzi külön megjegyzésben, amiről mi is írtunk egy részletesebb cikket: a Windows 10 néhány újítása, például nem lesz mindenki számára elérhető, mert a Cortanát eleinte csak bizonyos országokban vezetik be, a Windows Hello névre keresztelt 3D-kamerás beléptetés pedig - Micsoda meglepetés! - speciális hardvert igényel.