A Google virtuális álmánál csak a virtuális valósága durvább
Hogy a Google mesterséges intelligenciája nemcsak álmodni tud, hanem egy pszichedelikus drogos filmet is képes turbó fokozatra kapcsolni, az hagyján: az absztrakcióba minden tehetségtelen kókler el tud menekülni, aztán ráfoghatja, hogy az magasművészet. (Vannak kivételek, persze: emlékezzenek csak vissza Rabo Karabekianra, Kurt Vonnegut regényalakjára, aki tudta művelni, de megvetette a hiperrealista művészetet, mert, ahogy fogalmazott, az „olyan kibaszott könnyű”.)
Az sokkal zavarba ejtőbb, amikor a mesterséges intelligencia a valóságot próbálja rekonstruálni, ugyanis ijesztően jól csinálja. A Deep Dream szürrealizmusa után a Deep Stereo hiperrealizmusa felér egy tökön rúgással: a Google algoritmusa néhány fotó alapján rekonstruálja a háromdimenziós teret, ahol a fotót készítették. Mindegy, hogy a Chateau de Fontainebleau termeiben, a Borghese Galériában vagy az Akropolisz Múzeumban járunk, az illúzió megdöbbentő.
És ehhez elég csupán két fotót készíteni a terem két végéből - az algoritmus összelegózza magának a többit. Persze, minél több a kép, annál pontosabb lesz a renderelt végeredmény. A Google szakértői referenciaként több mint 100 000 fotógyűjteményt dolgoztattak fel a virtuális hálózattal: a gépnek ebből kellett megtanulnia az egyedi nézőpontok kialakítását.
A módszernek egyelőre két hátulütője van: a renderelt képek minősége, illetve a művelet sebessége. Az algoritmusnak 12 percig tart, hogy rendereljen egy 512*512 pixeles képet, és egyszerre csak 5 képből tud dolgozni.