Bertalan
11 °C
27 °C

Szól a mobil, hogy itt a szex ideje

2015.07.25. 08:01
A technológia teljesen átszövi az életünket, és egyesek már úgy gondolják, túl sok digitális eszközzel vesszük körbe magunkat. A közeljövőben azonban csak nőni fog ezeknek a gépeknek a száma, és ezt senki más nem tudhatja jobban, mint Gary Shapiro, a műszaki trendeket meghatározó CES kütyüshow-t szervező CEA elnöke, aki nemrég Budapesten járt.

Las Vegasra kitehetjük a „megtelt” táblát

- mondta Gary Shapiro, ami jól jelzi a technológia térnyerését az életünkben. Hiába van a szerencsejátékok és legénybúcsúk fővárosában minden sarkon egy bődületesen nagy hotel, az International CES több mint 176 ezer látogatója elfoglalja az összes kiadható szobát, és a kiállítótermek is túlzsúfoltak.

A show közel fél évszázados történetében először korlátozni fogják a belépők számát, az idei létszámnál 2016-ban nem lehetnek többen. Shapiro szerint erre szükség volt, mert azt szeretnék, hogy ezután is kényelmes legyen a kiállításra látogatni. Némi engedményt is kellett tenniük az előregisztrációs lehetőségek miatt, ami azt jelenti, hogy aki tavaly vagy idén látogató volt, annak jövőre is biztosítanak helyet. Két év kihagyás után azonban várólistán találhatja magát az ember.

Amikor arról kérdeztük Shapirót, hogy a kiállításon bemutatott témák számát is korlátozzák-e, ezt határozottan elutasította, sőt, rá is kontrázott: jövőre lesz egy teljesen új tartalomgyártó szekció, és még jobbak lesznek a robotok. Az a szerencse, hogy az önjáró autók az utcán is bemutathatók, mint ahogy tették azt a Mercedes lenyűgöző luxusautójával is, mert ez egy gyorsan bővülő terület, és az autók elég nagy helyet foglalnak el.

Az igazán sokkoló számot a végére tartogatja:

az Internet of Things részlegre kilencszáz vállalkozás jelentkezett.

Ami elég sok, ha a 3600-as össz kiállítói létszámhoz viszonyítjuk. A IoT, vagyis a dolgok internete az egyik legaktívabb terület a hardvergyártásban, a vállalatok ugyanis rájöttek, hogy minden mérhető adat rengeteg pénzt ér. A szenzorok egyre olcsóbbak, mert elképesztő mennyiségben kell azokat legyártani: minden évben több százmillió mobilba építenek be giroszkópokat, mozgásérzékelőket, és a párataltalmat vagy hőmérsékeltet mérő mobilokkal is találkozhatunk.

Ezek a szenzorok jól használhatók a mezőgazdaságban és az iparban, de a CES alapvetően az emberekről, a lakossági termékekről szól. Shapiro a testünkön hordható eszközöket hozza fel példaként, és örömmel mutatja meg nekünk a csuklóján lévő Fitbitet, aznap több mint kilencezer megtett lépéssel, ami a tízezres napi célhoz és a kora délutáni időponthoz képest kiváló eredmény. Én akkor még csak hétezer körül jártam.

A beszélgetés gyorsan átterelődik egy teljesen új fejlesztési irányra: a legmodernebb orvosi eszközöket már a testünkben fogjuk hordani. Jövőre a kiállításon látható lesz például az a termékenységet jelző kapszula, ami

jelzést ad a gyermekvállalásra készülő párok mobiljára, hogy mikor kell akcióba lépni.

Ez nemcsak azért izgalmas irány, mert a testünkbe épülő a kütyükkel - még ha csak ideiglenesen is - egyfajta kiborgokká válunk, hanem mert ilyen esetekben szigorúbb engedélyeztetésre van szükség. Pár évvel ezelőtt, amikor még a fitneszkarkötőből is viszonylag kevés volt, a CES-en egyetlen olyan kiállítóval találkoztunk, amelynek az eszköze megszerezte az amerikai gyógyszerészeti hatóság (FDA) pecsétjét.

Ha jövőre több ilyennel találkozunk, az jelzi az iparág érettségét, komolyodását (kellő távolságtartást a Justin Beiber-dalokat éneklő fogkefétől), és nem utolsó sorban azt is, hogy ezek a termékek egyre megbízhatóbb, hasznosabb adatokat szolgáltatnak nekünk. Pár száz kihagyott lépés miatt senki sem fog sírni, de amikor a gyerekvállalásról, vagy egy betegség monitorozásáról van szó, már nem játékszernek minősülnek ezek az okoseszközök.

Melyik a kedvenc területe a technológián belül?

- teszem fel naivan a kérdést, abban reménykedve, hogy Shapiro majd sportkocsikról, okosteniszütőről vagy valami más lakossági bolondságról fog beszélni. Válasza meglepett: a politika, a szabályozás foglalkoztatja a legjobban.

A politikusokat néha győzködni kell, mondja Gary Shapiro, aki szerint nagyon fontos, hogy a törvényhozók ismerjék és fogadják is el az új technológiákat. Erre az egyik legjobb példa az Uber. Az utazásszervező cég ma már az egyik legnagyobb munkaadó az Egyesült Államokban, mégis több helyen betiltották, tüntetnek ellene. Hasonlóan forró a levegő a drónok körül, amelyek az idei CES-en már saját kiállítóteret kaptak, mert a szervezők azt látták, hogy egyre többen állítanak ki ilyen eszközöket. Ma már világszerte azt vizsgálják a hatóságok, hogy miként lehetne biztonságosan kordában tartani a drónokat, amelyekkel az óvatlan felhasználók a légi közlekedést is veszélyeztetik.

A CEA elnöke kihangsúlyozta: ők igyekeznek mindenkinek lehetőséget adni a bemutatkozásra, ezért is adnak helyet háromszáz startupnak az Eureka Park kiállítóterületen. Csak annyit szabnak alapfeltételként, hogy létezzen a termék, kézbe lehessen fogni. Elvégre a CES nem egy plakátkiállítás, hanem a világ legnagyobb kütyüshowja.