Árpád
3 °C
12 °C

Százmilliókat fizet feleslegesen a DIGI

2015.11.20. 10:43

A DIGI már 200 millió forintot fizetett ki frekvenciahasználatért a médiahatóságnak, pedig még egyáltalán nem is használta az egy éve elnyert frekvenciáját – írja a Világgazdaság.

A DIG tavaly októberben nyert meg egy frekvenciablokkot, azóta a 10 milliárd forintos pályázati díjon felül minden hónapban köteles több mint nettó 18 millió forint sávdíjaz fizetni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH). Mivel ez a díj nem a tényleges használat után, hanem már a jogosultság megszerzésétől kezdve fizetendő, a szolgáltató eddig csupán a frekvenciablokk birtoklásáért 200 milliót fizetett, pedig a mobilszolgáltatását még be se indította.

Pontosan nem tudni, mire is vár a cég az indulással. A VG azt írja, szakmabeliek szerint lehet, hogy a DIGI korábbi számításai nem jöttek be, ezért egyelőre nem tud mit kezdeni az elnyert frekvenciával. De az is elképzelhető a lap szerint, hogy egy új technológia megjelenésére vár a cég, amellyel elérhetné a jelenlegi frekvenciájával és technológiájával nem lehetséges országos lefedettséget.

Az biztos, hogy a DIGI hasznosítani szeretné a frekvenciát, mert elkezdték előkészíteni a hálózatfejlesztést – bázisállomást ugyanakkor még nem kapcsoltak be. Mindenesetre hatósági előírás nem sürgeti őket, mert az 1800 MHz-es frekvenciasávban 10 MHz-nél nem szereztek többet, így nincs a hálózatkiépítéssel kapcsolatos kötelezettségük.