Jól sikerült a sovány tálibokra szabott lőszer

A korábban használt, ólommagvas M855-tel az is volt a katonák baja, hogy úgy átsuhan a célponton, hogy az akár több lövést is simán túlél (még egy darabig) anélkül, hogy észrevenné, hogy eltalálták. Nincs stophatása, nem a megfelelő helyen adja le a rombolóerejét, túl sekély sebcsatornát generál, ilyeneket mondtak az amerikaiak. Ami civilül annyit jelent, hogy helló, jó lenne valami olyan lőszer, ami meg is állítja azt, akit eltalál.

Túl sovány az ellenség, uram!

A vizsgálatok morbid, de érdekes irányt vettek, mikor a fejlesztők rájöttek, hogy

a lőszer bemegy a gonosz tálib testén elöl, és hacsak nem ér csontot, valójában nem sok kárt tesz, egyszerűen azért, mert kijön hátul még azelőtt, hogy leadhatná azt az amúgy komoly energiát, ami a lövedék tömegéből és sebességéből adódik.

A feladat tehát az volt, hogy olyan lőszert adjanak a katonáknak, amely a becsapódás után jóval hamarabb képes nekiállni pusztítani, például úgy, hogy befejezi a stabil ballisztikai pályán mozgást, és elkezd bukfencezni a szövetben, szétcincálva mindent, ami az útjába kerül. Nézzük is meg egy videón, mennyire sikerült mindezt megvalósítani (spoiler: nagyon).

A 2010-ben véglegesített, és azóta rendszerbe is állított, viszont nyilvános teszteken még csak mostanában elérhető lövedék pont azt csinálja, amit várnak tőle: pár centivel a becsapódás után egészen durva hatást keltve adja le energiájának legnagyobb részét, közben forogni kezd, és valamennyire darabokra is esik. Mindezt ráadásul úgy, hogy közben páncélozott vagy fedésben lévő célpont ellen is hatásos maradt: messzebbről viszi át a 9 milliméter vastag acéllemezt, és átüti azt a betonfalat, amit a korábbi lőszer nem volt képes. Ez az újratervezett lövedékformának, illetve az átütést adó hegy majdnem dupla tömegének köszönhető, ráadásul a lőszer ettől nem lesz pontatlanabb.

Persze az, hogy mennyire pontatlan a lőszer, nem csak annyiból áll, hogy ott csapódik-e be, ahová a katona szánja. Fontos szempont volt a tervezésnél, hogy az új lőszer miatt ne kelljen változtatni a kiképzésen, pláne ne kelljen újraoktatni a már rendszerben lévő katonákat. A tesztek szerint nagyjából 300 yard (275 méter) felett jön ki a könnyebb lövedék és az erősebb lőpor kombinációjából adódó magasabb pálya: jó 15 centivel megy feljebb a találati pont, de az amerikai szakértők egy része szerint ez éles helyzetben nem számottevő. Magyarázat lehet erre, ha tudjuk, hogy is megy az átlagos katona kiképzése: nagyjából mindenkibe azt verik bele, hogy 300 méteren derékra kell lőni, az nagyjából mellkaslövés lesz, ha a lövész nem ránt bele túl nagyot izgalmában.

De úristen, ez robban is?

A videón van egy érdekes pillanat: egy villanás látszik a becsapódás keltette lökéshullámok szétterjedése után. Ez a szakértők szerint abból adódik, hogy a ballisztikai zselé megolvadt, éghető összetevői begyulladnak az óriási nyomás hatására – vagyis élő szövetben nincs robbanás, csak a zselé működik dízelmotorként.

1. A lövedék behatol a zselébe.
2. Az erőhatások miatt kitáguló zselében képződik egy komolyabb méretű üreg, melyet egyrészt kitöltenek az éghető anyagok, másrészt a lőszer vágta járaton beáramló levegő.
3. A zselé visszazáródik, a keletkező nyomás miatt felforrósodó levegő begyújtja a zselé egy részét, pont úgy, mint a dízelmotorban.
4. Villanás.
5. Az újra megnyíló csatornán megtörténik a kipufogás.

Persze nincs is szükség a robbanásra, az óriási hidrosztatikai sokk (az a durva hullámzás, ami végigszalad a zselén), a kiterjedt sérülés és a több kisebb sebcsatornát metsző darabok mellé az már abszolút felesleges lenne.

A lőszer további előnye, hogy az összes, ilyen kaliberű fegyverben, az M249-es géppuskában, az M16-os gépkarabélyban és a rövidebb csövű M4-esben is jól működik, bár mivel a lőszer erősebb, mint a korábban használt változat, jobban igénybe veszi a fegyvereket. Az M16-os legendásan érzékeny a lőszer minőségére, szóval érdekes lesz hosszabb távon, hogy szükség lesz-e újabb apró módosításra csak azért, hogy javítsanak az új lőszerrel tapasztalt üzembiztonságon. Legutóbb a forward assist nevű bigyusz volt ilyen módosítás: a nyersfordításban zárat előretoló segédgombnak mondható gomb a fegyveren valójában arra jó, hogy a csőre töltés után a katona tenyérrel megcsapkodja azt, így biztosítva, hogy a fegyver zárszerkezetének összes alkotóeleme a megfelelő helyre kerül, és a puska el is sül.

Az M16-os és az új lőszer viszonya viszont másodlagos, egy korábbi döntés szerint ugyanis az USA hadserege és tengerészgyalogsága egyaránt átáll az M4-esre, az M16-osok pedig szép lassan kikopnak a rendszerből. Az M4 (és kicsit módosított, A1-es jelű változata) igazi sikertörténet: a rövidebb, könnyebb, jobban az egyéni igényekre szabható fegyvert a tengerészgyalogságnál már pisztoly helyett is osztják az Every Marine a rifleman, vagyis minden tengerészgyalogos lövészkatona elv alapján.

De ez a sikernek csak egy kisebb szelete, komolyabb eredmény, hogy az elmúlt években a géppisztolyok is háttérbe szorulnak a sorozatlövésre is alkalmas M4A1-gyel szemben (az eredeti M4 az egyes lövés mellett csak háromlövéses tűzcsapásra volt képes, hogy a katonák spóroljanak a lőszerrel). A golyóálló mellények elterjedésével amúgy is egyre jobban értelmüket vesztő géppisztolyoknak jó alternatívája a szintén nem túl nagy, mégis sokkal jobb lőszert tüzelő M4. Az M855A1 fejlesztésének egyik legfontosabb célja pont az volt, hogy kis távolságon, akár pár méteren belül leadott lövések esetén is megmaradjon a stophatás (vagyis az, hogy a támadó olyan komoly sérülést szenvedjen el, hogy ne támadhasson tovább).

A bennmaradás máshol is fontos

Az amerikai hadsereg lőszerfejlesztési törekvései amúgy nem egyedülállók. Az USA-nál maradva: a rendőri egységeket is régóta olyan lőszerrel szerelik fel, mely minimalizálja a vétlen járókelők sérüléseit. Az ottani rendőrök eleve fúrt, metszett köpenyes lőszert használnak, hogy legalább azokból a lövésekből ne legyen további probléma, amik eltalálják az eredeti célpontot: a lőszer becsapódik, az ólommag felgombásodik (expandálódik), a lövedék így leadja minden energiáját, és nem jut ki megint a külvilágba, hogy ott további sérüléseket okozzon.

Hogy bebizonyítsuk, ez mennyire fontos szempont, és hogy mennyire nem a hétköznapi élettől távol álló dolog a lőszerfejlesztés, nem is kell messzebb mennünk a 2007-es Széna téri bankrablásnál. Az ott bevetett kommandósok mind a hat lövése oda ment, ahova szánták, viszont a magyar rendőröket még teljes köpenyes lőszerrel látták, és látják el azóta is, ami bőven átmegy akár több emberen, így történhetett meg, hogy a túszejtő mögött álló vétlen civil csípőjét is lövés érte. A fejlődés csak a TEK egységeinél látható, információink szerint ők már modern lőszereket kapnak.