Fénymérős kapudrog gyerekeknek

Van az az érzés, amikor az ember arra ébred, hogy márpedig ő ma össze akar rakni valamit. Mármint nem legót, hanem mondjuk mozgásérzékelős lámpát. De nem úgy, hogy elmegy a boltba, és vásárol egy mozgásérzékelős lámpát, hanem úgy, hogy elmegy egy nagyon speciális, valószínűleg pincében, de legalábbis szuterénben berendezett boltba, és ott vesz mozgásérzékelőt, drótokat és lámpát.

Ha nagyon elszánt, akkor forrasztópákát is, meg egy nagy fordulatszámú, cserélhető fejes hobbifúrót, aztán hazamegy, túrja a netet a legjobb leírást és howto-videót keresve, aztán nekiáll. Igazából persze nem jön össze a mozgásérzékelős lámpa, legjobb esetben a b terv válik valóra, amikor a mozgásérzékelőt egy ún. kapcsolóval helyettesíti az ember, de akkor is lesz az egésznek egy ilyen there, I fixed it jellege. Na, erre az érzésre mostanában nagyon sikeres startupokat és üzleti modelleket lehet építeni.

Elektrotechnika gyerekeknek és lelkes bénáknak

Van mindenféle olcsó, de jó miniszámítógép, amire rá lehet dugni kamerától kezdve nyomásérzékelőig mindent, és van kifejezetten az elektrotechnikai barkácsolást segítő készletből is több változat, ahol a dugást a hegesztés helyettesíti, de nagyjából pont ugyanazt lehet elérni a végén. Ezekkel a készletekkel az a baj, hogy nem árt, ha a megszállottság és a nagyon pontos útmutató közül legalább az egyikkel rendelkezünk a vásárlás után. Van azonban egy termék, ami átlépi az érdeklődő hétköznapi ember és a hobbiőrült közti fontos határt.

A LittleBits nem új dolog, 2011 óta van jelen, bár igazi térhódításba csak az elmúlt egy-két évben kezdett. A lényege ugyanúgy a modularitás, és az a látszat, hogy az ember egy jó ötlettel és némi próbálgatással bármit összerakhat, amit csak akar. A fontos különbség a LittleBits és mondjuk az Arduino vagy a többi, hasonló eszközkészlet között, hogy a LittleBits készre szerelt egységeit nem kell forrasztani vagy más módon összeilleszteni: a csatlakozásról mágnesek gondoskodnak.

Na, fussunk neki az alapoktól, hogy mindenki értse, miről van szó. Maradjunk a mozgásérzékelős lámpa példájánál. Mi is kell hozzá? Egy lámpa, egy mozgásérzékelő, meg nyilván valami energiaforrás. A LittleBits megfelelő készletéből válogatva meg is van ez a három dolog: három kis nyáklapot (meg egy kilencvoltos elemet) kell egymás mögé tennünk a jó sorrendben ahhoz, hogy legyen egy mozgásérzékelős lámpánk. A gyártónak ugyanis van külön érzékelője és lámpája is, ezek összeállításához nem kell semmilyen elektrotechnikai tapasztalat, a modulokat nem lehet rosszul összerakni, mert ha az egymást taszító mágneseket le is nyomjuk erőből, a műanyagfoglalatot kifejezetten úgy öntötték ki, hogy ne illjenek össze, ha nem a jó oldalukkal próbálkozunk.

Amíg azt nem látod, hopp

Az elemekből négyféle van: a kék az energiát adja, a rózsaszín valamiféle jelet ad le, olvas be, módosít vagy szabályoz, a zöld a kimenetet adja (a negyedik, narancssárga pedig sima drót, esetleg elosztó, ha valamiért nagyon kell ilyesmi). Baromi jó ez a csoportosítás, hiszen így elég egyszerű átlátni a rendszerek logikáját, és ha tartjuk a helyes sorrendet, nagy bajt nem csinálhatunk. Kékkel kezdünk (elem), utána jönnek a rózsaszínek (randomjel generátor, oszcillátor, kapcsoló, fényérzékelő, tolóellenállás, ilyesmik), aztán a végén jöhet valami zöld, hogy lássuk (fénydióda) vagy halljuk (hangfal), esetleg tapasztaljuk (léptetőmotor), mit alkottunk. Ennyi, nem agysebészet.

Nálunk most két készlet járt, a Synth egy zenével kapcsolatos szett, a Space Kit meg ilyen tudományos ismeretterjesztő dolog. Nagyjából egy óra kell ahhoz, hogy a teljes tudatlanságot mutató összevissza próbálgatástól eljussunk a tudatos építkezésig. Ebben persze sokat segít a kiváló segédlet, a füzet, ami nagyon jó alapot adó projekteket mutat be lépésről lépésre. A véletlenszerűen sípoló géptől alig 15 másodpercnyi legózás választja el a kezdetleges klaviatúrájú zongorát, és ha az ember gyakorol kicsit a munkahelyén, jó sorrendben tekergeti a potmétereket és megfelelő állásba kapcsolja az oszcillátort, máris összehozhat valami olyan hangzást, amiről jó eséllyel cikk jelenik meg a Stenken.

A két készlet közül a Space Kit az, ami kiváló iskolai segédeszköz lehetne, a megépíthető gépsorok olyan, amúgy talán bonyolult dolgokat magyaráznak el meglehetősen egyszerűen, ráadásul a gyakorlatban, mint a fény alapú adattovábbítás. Vagy eleve, építhetünk vele fényerősségmérőt. Vagy, ha nem félünk ragasztani, vágni és úgy általában szerelni, farigcsálni, akkor távirányítós Mars-járművet is összerakhatunk. A gyerek meg csak néz, hogy milyen egyszerű ez a dolog, és hirtelen ő áll elő új ötletekkel. Mi lenne, ha mondjuk legóból építenénk köré szélmalmot? (Na jó, valójában forgó lövegtornyú tank volt az eredeti ötlet, de hátha vannak normális családok nem militáns gyerekekkel is.) Mi lenne? Az, hogy sikerülne: a LittleBits kis elemeit némi okoskodással simán bele lehet passzintani a megfelelő méretűre épített legóakármibe is.

Rá lehet csúszni

Persze ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor leírjuk, hogy a LittleBits kapudrog. Akárki kezd el vele játszani, újabb és újabb, valójában persze csak önmagában értelmes, de a mindennapokban teljesen hasznavehetetlen dolgok születnek majd a készletekből. Holdfényerőmérés, például. Vajon az úton elhúzó busz hangja már elég az elektromotor beindításához? Vajon sikerül lejátszani az Örömódát olyan beállításokkal, hogy a mellettünk ülő ne nézzen csúnyán? A lényeg persze nem is az, hogy a LittleBits használója feltalálja a vízzel hajtott autót, hanem hogy a lehető legegyszerűbb, leglátványosabb és legemlékezetesebb módon ismerkedjen meg olyan technikai és algoritmizálási alapokkal, amikről eddig csak a fizika- és informatika tankönyv lapjain olvasott.

A kapudrog-hasonlat sajnos az ár miatt is stimmel. Az alapkészlet 100, a tematizált zenés és űrös készlet 150 dollár körül mozog, itthon elméletileg idén január végétől kezdve lehet majd már kapni (az alapcsomag 33, a két kipróbált tematikus csomag ára 50 ezer forint környékén alakul majd). Viszont ez nem jelenti, hogy ne tudná kipróbálni bárki, akár ingyen (bár a komolyabb foglalkozásokra jegyet kell venni). Mármint bárki, aki hajlandó elmenni Nagykovácsiba, ott épül a magyar importőr bázisa, ahol a hetente többször rendezett workshopokon derülhet ki, hogy érdemes-e abban reménykedni, hogy mérnök vagy űrhajós lesz a gyerekből. Vagy legalább gyereklelkű felnőtt, aki képes örülni annak, hogy saját kézzel összerakott egy autót, ami menekül, ha elég hangosan tapsolnak neki.