További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Egy taxiban ért a pillanat: a recsegő rádió győzelemittas hangon bemondta: „a demonstrációnak vége, sikerült megegyezni az NGM-mel szabad a belváros”. Közérdekű információ volt, a dolgozó taxisoknak nem ártott tudni, merre mehetnek, de nekem egészen máshogy hatott, miközben a sokadik Uber-riválist teszteltem, azzal az érzéssel, hogy ezek az appok kanyarban nincsenek az adóval ügyeskedő multi megoldásához képest; a tüntető taxisok igazából nem értek el semmit.
Már korábban is feltűnt, hogy a startupok világában (is) sokan összekeverik az innovációt és a jogtalan előnyt: állami tulajdont adnak el, vagy ingyenes dolgokat, nem fizetnek rendesen adót, és nem kötik meg mondjuk az utasbiztosítást – ezzel persze olcsóbbak, meg a mobilappok korában gyorsak, kényelmesek, csak hát az állam nem azért kötelezi mindenféle dolgokra mondjuk a taxisokat, mert ehhez van kedve, hanem mert az utasbiztosítással a polgárt védik, az adóból meg út épül, amit amúgy az uberes is használ.
A technikai fejlődést viszont tényleg nem lehet megállítani, tök jó, hogy az Uberen
- elég kettőt koppintani a térképen, már úton is vagyunk;
- nagyjából tudjuk előre az összeget;
- bankkártyával fizethetünk, utólag, minden beavatkozás nélkül;
- értékelhetjük a sofőrt, és látjuk az értékelését is;
- látjuk a korábbi rendeléseinket.
Viszont ez mind nem magyarázza azt, miért trükközik az adófizetéssel az Uber (hiszen a diszpécserek kiiktatásával ráadásul a fuvar olcsóbb lett), és kerüli meg az egyéb szabályokat. Itt muszáj megjegyeznem, hogy a tesztelt taxisok közül egy szólt előre, hogy kérek-e számlát, viszont amikor kértem, mindegyikük adott. És egyikük sem volt bunkó, pedig csak utólag tudták meg, hogy céges fuvarról van szó.
A cél az lenne, hogy az Uber legálisan csinálja, amit eddig, valódi konkurenciát teremtve a taxisoknak, akik pedig rákényszerülnének a technikai fejlesztésekre, mivel ma már senki nem akar telefonon nyüszögni a címbediktálással, ha rá is lehetne bökni a térképre. Van már néhány magyar taxis app, ami elérhető, ezeket teszteltük le Androidon, (angol nyelvű) Huawei Mate S telefonnal. Az Uber mellett öt, taxitársaságokhoz tartozó, nagyon eltérő tudású mobilalkalmazást, és egy, még nem publikus bétát próbáltunk ki, amit tényleg Uber-riválisnak szánnak.
A mezőny nagyon vegyes, de azt is érdemes tudni, hogy a funkciók lehetnek egyszerűek, a háttérben sokszor bonyolult dolgok vannak, és nem öt perc összerakni egy ilyen alkalmazást. Mindenesetre az Uber már tényleg a spájzban, ideje lépni. (Most nem teszteltünk nem taxiscégekhez köthető, több társaságot is átfogó, nem hivatalos appokat.)
6x6 Taxi / Taxi 2000
A két társaság egyesült, az appot is ugyanaz a cég (Crystal Clear Solution) fejlesztette. Az alkalmazás használatához nem kell regisztráció, ami akár jó is lehetne, de inkább annak a jele, hogy nem tud túl sokat. A kezdőképernyő eléggé csúnyácska, de legalább tud angolul is. A nevünk mellett megadhatjuk, hogy most vagy valamikor később kérjük a fuvart. Van még egy mező a telefonszámnak és a megjegyzésnek, meg hogy Taxipayjel fizetünk-e.
Az indulás címét a GPS-pozíciónk alapján jelzik a Google Mapsen, viszont érintéssel nem lehet helyszínt változtatni, pontosítani, csak kézzel írhatjuk át a címet. Ez még kibírható, jobban fájt, hogy nem lehet előre megadni a célt, ezért nem lehet előre kalkulálni (és közben se mutatja, merre járunk), pedig az app össze van kötve a rendszerrel, azt láttuk, amikor vége lett a fuvarnak. Rezeg a telefon, amikor a közelbe ért az autó, viszont nem lehet felhívni a taxist, de fel lehet hívni a diszpécsert. A fuvart nem lehetett értékelni, nincsenek kedvencek, semmi, amihez már menteni kellene.
Egy olvasónk szerint előfordul, hogy lemondjuk a fuvart, ha kilépünk az alkalmazásból, ilyenkor eltűnik az utas, újra fel kell venni a címet, amiért a taxis 15 perc büntetést kap. Néha elég messze rak a GPS, hiába állunk akár a nyílt utcán.
Budapest Taxi
Ebből az alkalmazásból létezik nem publikus, újabb verzió is, de először megnéztük a Google Playből elérhetőt (ezt még az evopro Kft. fejlesztette le) Regisztráció nélkül nem lehet rendelni, de nem jelzik a dizájnban rendesen, az inaktív gombok is ugyanúgy néznek ki. Lehet bankkártyával is fizetni, a „hol a taxim” menüpontban azt is mutatja (meglepetés), hol tart a megrendelt autó. Sajnos a taxiról semmi infó nincs, csak egy nagy T betű, szóval nem tudjuk, ha éppen mellettünk megy el a rendelésünk.
Nem teljesen jó helyre tett a térképen a GPS, az app néha akadt, lassú volt. Lehetett az appból fizetni, de csak QR-kóddal / virtuális taxikártyával, és az utasnak kell kézzel bepötyögnie az árat, ami aztán nagyon lassan – percek alatt – csorgott át a taxis kártyás rendszerébe.
Az app sajnos nem útvonaltervező, nem hasonlít az Uberhez, a térkép csak azt mutatta, hol vagyok én, és hol a taxi, azt nem, milyen úton megyünk. Az utat, autót, sofőrt, kinek hogy tetszik, nem lehetett értékelni az út végén – pedig valójában ez az Uber legjobb funkciója, ami jobb szolgáltatást kényszerít ki a sofőrökből, ezt kellene lemásolni a taxitársaságoknak is.
Budapest Taxi (béta)
Az elvileg pár héten belül megjelenő, másik cég által (Qualysoft) fejlesztett béta-verzió már sokkal jobban hasonlít valamire, amit egy 21. századi taxis alkalmazástól elvárunk, térképen jelzi a közelben lévő autókat, még a foglaltakat is (bár ennek lehet, semmi értelme). Viszont nincs egy gombnyomásos Google vagy Facebook-fiókos belépés, nem szép a térkép, igaz, sok minden rajta van: BKV-megállók, éttermek, kávézók, bankok, kórházak, parkolók, plázák, múzeumok, de azért a színek nem a legjobbak.
Az Uber ellen vívott harcot ott elbukta ez az alkalmazás is, hogy érintéssel nem tudok pozíciót leadni, hanem, ha rámegyek a térképen a címre, a rendelésre visz, ahol aztán lehet kézzel is átírni – de utána már nem tudom nézni térképen –, szóval vagy pont ott vagyok, vagy ismerem a pontos címet.
Az Uberhez képest viszont csomó mindent meg lehet adni a rendelésnél – hány utas lesz, kombit kérünk-e –, ez előny is lehet, bár ettől lassabb lesz az egész. Viszont választhatunk a kedvencekből, megadhatjuk a fizetési módot, és írhatunk megjegyzést a diszpécsernek is. A taxist itt sem érjük el közvetlenül.
A legfontosabb viszont, hogy lehet benn értékelni a taxisokat. Nem mintha egyelőre választhatnánk, bár a fuvart lemondhatjuk. De majd idővel. Bankkártyával a teszt idején még nem lehetett fizetni, de ez a funkció készül.
City Taxi
Az app nem angolul jelenik meg, nem olvasta ki az alapbeállítást a telefonból, de ez a legkisebb probléma vele. Ez tényleg csak rendelésre jó, semmi többre. Nem kell a diszpécserrel beszélni, de ezzel azért nem vagyunk előbbre.
Viszont belepréselték a programinfó menüpontba a Funzine-t (külföldieknek szóló programmagazin) – ez akár jó ötlet is lehetne, de nem az. Tudná inkább, ami az utazáshoz kellene: nem lehet például megadni célt, nem mutat semmit a rendesés után, jön-e a taxi, hol van – ilyen keveset egy appból sem tudtunk kihozni. Viszont egyedüliként a mezőnyből jött emailben visszaigazolás a rendelésről, és emailben értesítés arról, hogy érkezik a kocsi. Persze, egyiket sem láttam, mert az amúgy ékezethibás levelet nem ítélte fontosnak a Gmail – ezért kell ezt 2016-ban a telefon értesítési sávján megjelenő infóval intézni, az alkalmazással.
Egy gombbal újra tudjuk rendelni a fuvart, aminek megint nem sok értelmét látom, biztos egy pizzarendelő appot gyúrtak át 2009 környékén. A vissza gomb nem működik megfelelően, csomószor semmit nem csinál, borzalmas a navigáció .
Főtaxi order app
Végre egy okostelefonos alkalmazás, ami úgy néz ki, mint egy okostelefonos alkalmazás. Szép a dizájnja, és ez nemcsak azt kell érteni, hogy jó ránézni, hanem, hogy az érintőképernyő tapogatásához vannak igazítva a funkciók, könnyen elérjük a fontos dolgokat – látszólag, a grafikában minden pont akkora és ott van, ahol lennie kellene. Ezek után elég nagy csalódás volt, hogy a navigáció itt is borzasztó, nem jól működik a visszalépés, tök nehéz ugrálni a menüpontok között.
Végre egy app, amiben van előzetes kalkulátor, de egy UX-hiba itt is befigyel: hatalmas taxirendelés gomb van, de azzal nem kalkulálni tudunk, hanem tényleg rendel. A kalkulátor viszont csak akkor jelenít meg valamit, ha a cím megadása után (nem térképen, kézzel) entert nyomunk.
A rendelés után visszaszámolt az app, ami egész jó, viszont a cél címét nem kapta meg a taxis, hiába adtam meg a kalkulátornál, aztán rendeltem onnan. Így nem számol útvonalat, nem látjuk, merre lenne érdemes menni. Viszont kaptam rendes okostelefonos értesítést, amikor megjött a taxi.
Taxi 4
Az app egy másodpercig sem marad bejelentkezve, de legalább meg tudja jegyezni a felhasználónevet és a jelszót, így csak egy felesleges gombnyomás minden alkalommal, ha átváltok bármilyen másik appra. A regisztrációnál az emailcím megismétlése mező előre ki van töltve, akkor vajon minek van? A visszalépés a különböző képernyőkről itt sem működik.
Térképes, egészen az Uberre hasonlító. Lehetne, mert itt legalább a térképen érintéssel pontosan jelölhető, hova jöjjön a taxi. De itt sem lehet megadni célállomást, persze itt sincs előzetes kalkuláció, ennek ellenére egészen megtetszett. Aztán rendeltem, elvileg mutatta volna, hol a fuvar, de nem történt semmi. Mármint, az appban: a taxim közben odaért, az alkalmazás meg nem csinált többé semmit. Nem igazán lefagyott, csak nem lépett tovább a rendelés feladása után. Pedig a grafika alapján a sofőrt is lehetett volna rendelni, kár érte. Na, meg azért, ha mondjuk kártyával fizettem volna, akkor sztornózni kell az egészet. Amikor még egyszer megpróbáltam elindítani az appot, a mobilhálózat hibájára hivatkozva be sem engedett.
Maradok a BKV-nál
A fenti tapasztalatok mellett táblázatban szedtük össze a különböző appok legfontosabb funkcióit. Sajnos a helyet minden alkalmazásnál csak a rendeléshez lehetett megadni, ahol később kitölthető volt az úti cél, a taxishoz már ott sem érkezett meg az információ. Egyetlen, általunk tesztelt alkalmazásban sem lehetett Facebookkal vagy Google-fiókkal belépni, ezért ezt ki is hagytuk a táblázatból. Nagy kár, mert minden egyes appban kézzel kell bepötyögni az adatainkat.
Funkció / Társaság | 6×6 Taxi / Taxi 2000 | Budapest Taxi | Budapest Taxi (beta) | City Taxi | Főtaxi | Taxi 4 | Uber |
Reg nélkül? | x | - | - | x | - | - | - |
Közelben lévő taxik | - | - | x | - | - | - | x |
GPS-helykeresés | - | - | x | x | x | x | |
Hely megadása térképen | x | - | - | x | x | x (oda nincs is?!) | x |
Fuvar követése | - | - | x | - | - | n/a | x |
Térkép típusa | Google Maps | Google Maps | nem Google Maps | Google Maps | Google Maps | Google Maps | Google Maps |
Fuvar értékelése | - | x | x | - | - | n/a | x |
Előzetes kalkuláció | - | - | x | - | x - csak beírással, pontos címre | - | x |
Fizetési típusok (amiket az app felajánl) | készpénz, kártya (?) | taxikártya, bankkártya, QR-kód, kp | taxikártya, kp | - | - | n/a | bankkártya |
Korábbi rendelések | - | - | csak indulás-cél | x | x | x | x |
Kedvencek | - | x | x | - | x | - | - |
Rendelés időpontra | x | x | x | - | x | - | - |
Fizetés az appból | - | x (virtuális taxikártyával) | x (virtuális taxikártyával) | - | - | - | x (automatikus) |
Értékelés Playben (db) | 4,4 (70) /3,8 (27) | 3,2 (110) | még nem elérhető | 2,8 (40) | 4,0 (286) | 4,2 (30) | 4,2 (398 k) |
Tud angolul? | részben, egyből | nem | nem | nem | válaszható, sok nyelv | igen, egyből | igen |
Igazából nagyon nem vagyok elégedett, egyedül a Főtaxit tudom értékelni, mivel ott lehet előzetesen árat kalkulálni (a BudapestTaxi bétája is tudja ezt, de még nem elérhető), de aztán utána útvonal nélkül mégis simán átverhetnek. Bár kevés funkciót tud az Uber, azokat jól kidolgozták, ezt a szintet még egy magyar társaság sem közelítette meg. Mondanám, hogy emiatt őket választom, de amíg ügyeskednek az adóval, és nem kötnek rám biztosítást, marad a BKV.