Vilmos
24 °C
35 °C

Év végén 5287 milliárd forintot keresett az Apple

2016.01.27. 09:27

Az Apple minden év végén bődületesen sok pénzt keres, és általában megdönti a korábbi rekordjait. Ez történt 2015 utolsó negyedévében is, amikor a kaliforniai vállalat 18,4 milliárdos nyereséget termelt 75,9 milliárd dolláros forgalommal. Ezzel egy hajszálnyit sikerült túlszárnyalni az előző év végi adatokat, amikor 18 milliárd volt a profit és 74,3 milliárd a forgalom.

A vevők olyan sokat fizettek az Apple termékeiért, hogy a nyereségrátát sikerült 40,1 százalékra feltornászni. 

Még mindig az iPhone hozza a legtöbb pénzt, de a szolgáltatásokra is jól lehet üzletet építeni. Pontosan ez is történt: az iCloud felhőtárhely, AppleCare terméktámogatás és Apple Pay nevű digitális pénztárca által generált forgalom 26 százalékkal, 6,05 milliárd dollárra nőtt. Egész jól teljesítettek az egyéb termékek is, mint az Apple Watch és az Apple TV – ez a kategória 62 százalékos növekedéssel 4,3 milliárd dollárt hozott a konyhára.

Az Apple közölte, hogy az eddig eladott, iOS-t futtató eszközeiből az év utolsó 90 napjában 

több mint egymilliárdot aktívan használtak.

Csak ebben az időszakban majdnem 90 millió vadiúj iOS-es eszközt, 74,8 millió iPhone-t és 16,1 millió iPadet adott el a cég. Valamint 5,3 millió Mac számítógépet, ami ismételten jól mutatja, hogy a világpiacon nem a számítógép a meghatározó. Ezzel a mennyiséggel igazán nem volt nagy kihívás a január 3-ig tartó két hétben 1,1 milliárd dolláros forgalmat generálni az App Store alkalmazásboltban. Ezen belül újév napja volt a rekorder, 24 óra alatt 144 millió dolláros forgalommal.

Az Apple felhasználói igencsak szeretik a cég legújabb operációs rendszerét, hiszen az egymilliárdos darabszám 75 százalékán a legfrissebb iOS 9 fut. Érdemes ezt összevetni azzal, hogy a Microsoft már 200 millió Windows 10 licenccel is megdöntötte a saját frissítési rekordját.

Tunéziai nyaralásra vágyik?

Sousse, Monastir, Djerba, Mahdia hihetetlen árakon! Foglaljon azonnal!

Csodás Török Riviéra

Akár féláron utazhat idén Törökország fantasztikus tengerpartjaira.