Az Amazon illegálisan állított ki számlát, amikor lehetővé tette gyerekeknek, hogy alkalmazáson belül vásároljanak, anélkül, hogy tudtak volna róla, vagy engedélyezték volna a szülők – mondta ki egy szövetségi bíró kedden.
A bíró a Federal Trade Commission (FTC, szövetségi kereskedelmi bizottság) javára ítélt, akik szerint az Amazon meglepte a vásárlóit a költségekkel, mivel nem tájékoztatta megfelelően őket arról, hogy az ingyenesnek címkézett játékokban valójában később lehet fizetni. Az Amazon sima alkalmazásboltjáról van szó, nem a tényleg ingyenes Amazon Undergroundról, amely teljesen más üzleti modellt követ.
Az ügy még nincs lezárva: az FTC szeretné, ha az Amazon teljesen visszafizetne minden, gyerek által elkövetett vásárlást az alkalmazáson belüli vásárlási lehetőség bevezetése, azaz 2011 novembere óta, egészen 2014 júniusáig, amikor a cég kiírta, hogy az ingyenes játékok is lehetnek fizetősek. Ma már felugró ablakban kell leokézni az információkat, mielőtt először vásárolnánk.
Az FTC 2014-ben perelte be az Amazont. Abban az évben ugyanilyen ügyben megállapodott az Apple-lal és a Google-lel is, akik összesen 50 millió dollárt fizettek vissza a felhasználóknak.