![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Filmeket fog gyártani a Nintendo
Elég rosszul megy mostanában a videojáték-ipart egykor domináló Nintendónak, ezért a cég azt tervezi, hogy beszáll a filmiparba - írja a Quartz a cég elnökének interjúja alapján, amit a japán Asahi Simbunnak adott.
Tacumi Kimisima nem mondott konkrétumot azzal kapcsolatban, hogy mikorra lesz kész a Nintendo első filmje, de annyit elárult, hogy idén még biztos nem jelenik meg, de "öt évig sem fog tartani az elkészítése". Azt is elmondta, hogy anime jellegű filmeket fognak csinálni, és amennyire lehetséges, a cégen belül oldják majd meg a film készítését.
Ez azért érdekes, mert a Nintendo korábbi filmes próbálkozásainál általában más cégeket vontak be, és csak a licenc-jogokat adták el a filmekhez. Ilyen volt például a Pokémon sorozat, amit a Nintendo és két másik játékcég által létrehozott közös vállalat, a Pokémon Company gyártott. 1993-ban a Super Mario Bros filmet egy kis filmstudió, a Lightmotive készítette el: a Nintendo csak a merchandise jogokat adta el a cégnek, a kreatív folyamatba viszont nem szóltak bele.
A Nintendo bevétele eddig csaknem teljes egészében konzol- és videojáték eladásokból jött össze, ezért a filmgyártás nagy váltást jelent a cég üzleti modelljében.
A játékokra épülő üzleti modell évtizedeken keresztül elég jól működött, de az okostelefonos játékok megjelenése óta a Nintendo bevételei eléggé visszaestek. De még az okostelefonos játékokat gyártó cégeknek is lépniük kellett mostanában: az Angry Birdst fejlesztő Rovio például már elkészítette a saját filmjét a mérges madarakról, ami elég sok pénzt hozott a cégnek. Bár a Nintendo eléggé padlón van mostanában, a cég tulajdonában van egy csomó olyan népszerű karakter szellemi tulajdonjoga, mint például Zelda, Pikachu vagy Mario. Ezekből jó stratégiával valószínűleg elég sok pénzt tudnának csinálni.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)