Ha kitálalsz, kém vagy, ha közreműködsz, megbánod

Az angol whistleblower szó szerint azt jelenti, sípfújó. Nehéz ezt a harsány jelentést magyarba átültetni. Vagy szivárogtatónak vagy bejelentőnek lehet fordítani, de az első azt sugallja, hogy az illető szép csendben csorgatja az információt, a másodiknak pedig meglehetősen házmesterhangulata van. Egyik se igazán adja vissza azt, mennyire kockázatos vállalkozás manapság a társadalom számára – akár jogosan, akár tévesen – fontosnak tartott állami titkokat nyilvánosságra hozni, és milyen heves és hangos vitákat vált ki mindez. A WikiLeaksnek katonai titkokat átadó Chelsea Manning például épp a börtönbüntetését tölti, az NSA-botrányt kirobbantó Edward Snowden pedig oroszországi száműzetésben él, és mindkettőjüket legalább annyian tartják ma is hősnek, mint hazaárulónak.

Olyan döntést hoznak, ami megváltoztathatja az életüket, a jövőjüket, a családjukra is hatással lehet. Kell lennie bizonyos megtörhetetlen bizalomnak, olyan bizalmasságnak, amelyet soha nem szabad megsérteni

– kezdi John Crane, aki 25 éven át dolgozott az amerikai védelmi minisztérium főfelügyelőségén (IG DoD). Ő felügyelte azt a programot, amely arra volt hivatott, hogy segítse azokat a szövetségi alkalmazottakat, akik rászánják magukat, hogy lerántsák a leplet az állami visszaélésekről. A program és így Crane feladata az volt, hogy támogassa a szivárogtatást, védje a szivárogtatókat, és mindezt átlátható módon tegye. A főfelügyelőségnek kell biztosítania, hogy az informátorok ne kompromittálódhassanak.

Márpedig Crane szerint éppen ezt a feladatát nem tudja ellátni. Az egykori magas beosztású hivatalnok most kitálalt a Pentagon szivárogtatósegítő programjáról, amely szerinte hemzseg a visszásságoktól, ezért a Snowden-féle renegátoknak nem is nagyon van más választásuk, mint a rendszeren kívülre lépve borítani a bilit. Crane történetét egy új könyv, a Rettenthetetlenek: Szivárogtatás Snowden korában mutatja be, illetve a Guardian készített vele videóinterjút:

Amikor a hivatalos útról kiderül, hogy zsákutca

Crane egy konkrét történetet is elmesél 2002-ből, amikor egy Thomas Drake nevű NSA-alkalmazott kereste meg őket. Drake története eddig is ismert volt, de most olyan részletek derültek ki, amelyeket ha sikerül igazolni, az alapjaiban forgathatja fel a szivárogtatók megítélését, illetve magas pozíciókban hullhatnának fejek, bár mint általában, ez azért most se túl valószínű forgatókönyv.

Drake aggódott egy bizonyos tömeges megfigyelési program miatt, amely szerinte drága volt, alacsony hatékonyságú, és jogilag erősen aggályos. Drake jó állampolgárként jelentkezett a feletteseinél, majd miután náluk nem járt sikerrel, a minisztériumi főfelügyelőségnél is, hogy a szivárogtatási programon keresztül jelentse, amit talált.

A magas beosztású NSA-alkalmazott öt évig dolgozott a Pentagon főfelügyelőségének, ezalatt Crane szerint egy halom értékes információt szolgáltatott. Aztán 2007-ben egyszer csak az FBI rátörte az ajtót, és eljárás indult ellene kémkedésért. Nem túl biztató üzenet a potenciális jövőbeli szivárogtatóknak.

Még 2005-ben, amikor a New York Times egy cikkben hasonló NSA-s visszaélésekről írt, és a hatóságok nagyon szerették volna megtalálni, ki szivárogtatott nekik, Crane szerint a felettesei szerették volna, ha kiadják Drake nevét az FBI-nak. Mivel ez törvénytelen volt, Crane ellenállt. Miután mégis fény derült Drake személyazonosságára, Crane-ben felmerült a kérdés, hogy vajon szándékosan kiadták-e Drake-et. Mikor ennek megpróbált utánajárni, azt a választ kapta, hogy az ügyvédi titoktartás miatt nem árulhatják el neki, hogy elárulták-e a szivárogtatót.

A vádemelés után Drake ügyvédjei kérték a főfelügyelőségtől a szivárogtatással kapcsolatos iratokat, amelyek alapján felmenthették volna, de a hivatal szerint azokat már korábban megsemmisítették – a hivatalos válasz szerint egy rutinszerű selejtezés során. Crane szerint azonban ez egyszerűen nem igaz, az iratokat nem lett volna szabad megsemmisíteni. Állítása szerint a felettesei hazudtak az iratokat kérő bírónak, neki pedig arról beszéltek, hogy a véletlen iratmegsemmisítésből nem lesz probléma, ha mindenki jó csapatjátékosként viselkedik. Azt viszont már nem várták meg, hogy Crane milyen csapatjátékos lett volna, mert eddigre már kizárták a döntési folyamatokból az állandó akadékoskodása miatt. Nem is a főfelügyelőség, hanem a Pentagon jogtanácsosi hivatala foglalkozott tovább az üggyel, ami Crane szerint szintén nagyon szokatlan eljárásnak számított.

Vagyis összefoglalva a korábbi Pentagon-alkalmazott állításait: a védelmi minisztérium beárulta a saját forrását az FBI-nak, megsemmisítette az őt felmentő bizonyítékokat, majd minderről hivatalos iratban hazudott. Drake-et egyébként 2011-ben minden fontos vád alól felmentették (egy év próbaidőt kapott egy kisebb vétségért). Azóta aktivistaként harcol a tömeges kormányzati megfigyelés ellen, és Snowden saját bevallása szerint neki is ő volt az egyik példaképe.

Jó hangosan megfújni a sípot

Crane attól tartott, hogy ha kiderül, hogy vádat emeltek egy szivárogtató ellen, aki a főfelügyelőség utasításai szerint járt el, akkor az egyben a program végét is jelentené, mert a jövőbeli szivárogtatók nem mernek majd a rendszeren belül maradni. Onnan kilépve viszont viszik magukkal azt is, amit tudnak, ezzel bizalmas információk nyilvánosságra kerülését kockáztatják. És pontosan ez is történt, nem sokkal azután, hogy Crane otthagyta a Pentagont. Szerinte az, hogy Edward Snowden 2013-ban a rendszeren kívül lépett színre – nagyjából olyasmivel, amivel bő tíz évvel előtte Drake is –,

Snowden azért nem tért vissza azóta se Amerikába, mert hazaárulónak bélyegezték és kémkedéssel vádolják. Crane beszámolója a szivárogtatósegítő program működéséről azonban új megvilágításba helyezi az ő történetét is. A rendszer visszásságai nagyon erős érvet szolgáltatnak amellett, hogy Snowden döntése, hogy a hivatalos csatornák helyett a nyilvánosság elé áll, nem feltűnési vágy volt, hanem az egyetlen valóban életképes lehetőség.

Számos jelenlegi és korábbi titkosszolgálati vezető és jó néhány képviselő piti bűnözőnek tekinti Snowdent, akit egyszerűen fel kéne akasztani. A hivatalos amerikai álláspont, amelyet többek között Barack Obama elnök is kifejtett korábban, ennél azért jóval árnyaltabb, de eszerint is elítélendő, hogy Snowden nem működött együtt a kormánnyal.

A szivárogtatóknak járó minden védelmet megkaphatott volna. Minden olyan problémát felvethetett volna, amit felvetett. És azt hiszem, erre pozitív válasz érkezett volna.

– mondta például Hillary Clinton demokrata elnökjelölt a tavaly októberi első elnökjelölt-jelölti vitán. Attól eltekintve, hogy ez jogilag se helytálló állítás a kémvád miatt, egyébként is nehezen tartható álláspont a szivárogtatási program most feltárt működésének fényében.

“A ma érvényes eljárásmód szomorú valósága az, hogy a valóban komoly rossz tettek bizonyítékával a főfelügyelőhöz fordulni gyakran hiba. A sajtóhoz fordulás komoly kockázatokkal jár, de legalább van esélyed” – mondta Crane kiállása után Snowden a Guardiannek. “Amikor az NSA-nél voltam, mindenki tudta, hogy a hivatalos úton panaszt tenni bármilyen ügyben, ami komolyabb, mint egy munkahelyi zaklatás, a legjobb esetben is a karriered végét jelenti. Ez a kultúra része. Ha a főnököd kamuzik a munka a munkaidő-beosztásban, a főfelügyelőség talán utána jár. De ha te vagy Thomas Drake, és rájössz, hogy az Egyesült Államok elnöke az országban mindenkinél felhatalmazás nélküli lehallgatást rendelt el, mit fog tenni a főfelügyelőség? Lehúzzák a vécén, veled együtt.”

A másik probléma, hogy a “törvényes szivárogtatások” ritkán hoztak valódi eredményt, a kormányzati szervek általában tagadtak, a szivárogtatók pedig nem tudták igazolni az állításaikat, mert a kormány titkosította a bizonyítékokat. “Snowden viszont magával vitte a bizonyítékot, így amikor a kormány a szokásos tagadásba kezdett, egymás után mutatta be a dokumentumokat, amelyek megmutatták, hogy hazudnak. Ez a polgári engedetlenségi szivárogtatás – mondta Thomas Devine, annak a Government Accountability Project (GAP) nevű civilszervezetnek az ügyvédje, amely Drake-et, Snowdent és Crane-t is képviselte.

Fog-e változni bármi?

Crane nyilvánosság elé állásának azonban jóval kézzelfoghatóbb tétje is van, mint Snowden erkölcsi igazolása. Annyi következménye máris van a fellépésének, hogy a márciusban írt hivatalos panasza alapján az igazságügyi minisztérium vizsgálatot rendelt el, amely júniusban kezdődik.

Az se lenne elhanyagolható, ha a meghurcolt Drake ügyében utólag igazságot tenne az új nyomozás. Ennél is fontosabb azonban, hogy milyen hatással lesz mindez magára a rendszerre, a szivárogtatási program jövőjére. Crane és pártfogói nyilván azt szeretnék, ha olyan biztosítékok születnének, amelyek hatására a szivárogtatók újra megbízhatnának a rendszerben.

Vasszigorú, érvényesíthető védelemre van szükségünk a szivárogtatók számára, és a sikertörténetek nyilvános nyilvántartására.

"Védjük meg azokat, akik a felügyeleti szerepet ellátó kongresszusi képviselőkhöz fordulnak, és ha pozitív változást érnek el, ismerjük el az erőfeszítéseiket. Ma nincsenek ösztönzők arra, hogy az emberek kiálljanak egy hivatallal, amely a törvény rossz oldalán áll, ennek változnia kell” – mondta a szükséges lépésekről Snowden.

Valahol magának Crane-nek a története is ugyanúgy a rendszer működésképtelenségét jelzi, mint Snowdené. Hosszú éveken át próbálta belülről megreformálni a szivárogtatóvédelmi programot, bármiféle siker nélkül. 2013-ban lemondani kényszerült a pozíciójáról, ezután vált ő maga is szivárogtatóvá.

(Borítókép:  A Pentagon épülete az Amerikai Egyesült Államokban, Virginia állam Arlington megyében. Fotó: Europress / Getty / Erik Simonsen)