![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
![000 DI7HQ](http://kep.index.hu/1/0/1233/12337/123379/12337923_d0336695e4799b1df4d52b595634442a_wm.jpg)
A kínai állami repülőgyár egyik üzemének hangárjában mutatták be a világ legnagyobb hidroplánját, az AG600-ast. A Boeing 737-eshez hasonló méretű repülő 4500 kilométeres hatótávval rendelkezik, és a bejelentés szerint főleg erdőtüzek oltásánál, illetve tengeri mentőakciók során használják majd.
A dél-kínai nagyvárosban tartott bemutatón a kínai állami hírügynökségek szerint a repülő kiváló eszköz lehet a környezeti változások megfigyelésére, de a nyersanyagkutatásban és a szállításban is komoly szerepet vállalhat.
A bejelentés időzítése érdekes, Kína komoly külpolitikai csatákat vív a Dél-kínai-tenger bizonyos területeinek fennhatósági jogaiért a környező államokkal, például Vietnammal és Japánnal, legutóbb az ENSZ mondta ki, hogy az ország jogtalanul bitorol szigeteket a környéken.
Az AG600-ast elsősorban belpiacra szánják, hivatalos közlés szerint 17 darabra már érkezett is rendelés. Kína évek óta erősíti a saját repülőiparát azért, hogy csökkentse a függését a külföldi nagyvállalatoktól, például az Airbustól vagy a Boeingtól.
Borítókép: AFP PHOTO / STR / China OUT
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)