Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Fontolva halad, meg-megáll az első brit önvezető autó

2016.10.12. 16:48
Az apró elektromos járművet kedden kezdték tesztelni élesben, gyalogosok által is használt utakon.

Sofőr nélküli elektromos gépkocsit, afféle városi kisautót kezdtek tesztelni ezen a héten Milton Keynes utcáin, Nagy-Britanniában elsőként, azzal a céllal, hogy 2020-ra autonóm járművek is járhassanak az ország útjain. A radarral és kamerákkal felszerelt kétüléses autó a keddi próbajáraton gyalogosok által is használt sétálóövezetben tette meg első köreit, 8 km/órás sebességgel kerülgetve a mozgó és álló tereptárgyakat. Az autó sikeresen vette a kanyarokat, és illedelmesen megállt, amikor emberek keresztezték útját, jelentette a Reuters.

A brit kormány arra biztatja a technológiai cégeket és az autógyárakat, hogy fejlesszenek sofőr nélküli autókat és az azokhoz kapcsolódó technológiákat, felépítve egy világpiacra is termelő iparágat, amely piac a becslések szerint 2025-re meghaladja az egybillió (ezer milliárd) dollárt. Ehhez kapcsolódóan a kormány még idén kezdeményezte a biztosítási szabályok és a közlekedési jog felülvizsgálatát és átalakítását, hogy felkészülve fogadhassák az évtized végére a sofőr nélküli járművek megjelenését.

A most tesztüzembe helyezett autót az oxfordi egyetem kutatói által alapított Oxbotica nevű cég fejlesztette, egy Renault kompakt, az elektromos meghajtású Twizy átalakításával. A fejlesztők és támogatóik remélik, hogy a próbautak során kiderül, miképp viszonyul autójuk a többi közlekedőhöz, és ezért döntöttek a nyilvános tesztek mellett. "Lényeges, hogy most először került sor önvezető autó közterületi tesztjére az Egyesült Királyságban. Ha az emberek látják, hogy ezek a járművek képesek magukat irányítani, akkor megnyerhetik a bizalmukat" - nyilatkozta Neil Fulton, a kormány által szponzorált Transport Systems Catapult programigazgatója a Reutersnek.

A Selenium névre keresztelt vezérlő szoftvert az Oxford Robotics Institute fejlesztette, a fő interfész pedig egy tablet, amin egyetlen gombnyomással lehet autonóm üzemmódba helyezni az autót. A fejlesztők a tesztet megelőző időszakban egy sor gyakorlatot végrehajtottak a Londontól 70 kilométerre északra fekvő városban, digitálisan feltérképezték, beszkennelték az utakat, házakat, tereptárgyakat, és a helyi tanáccsal egyeztetve biztonsági protokollt dolgoztak ki a futáspróbák idejére.

A tervek szerint jövőre már negyven sofőr nélküli autó rója majd Milton Keynes útjait, és még három másik angliai városban is útjára indulnak az első brit önvezető autók. Ezeket a településeket egyébként azért választották, mert széles utakkal, és számottevő kerékpáros úthálózattal bírnak. Graeme Smith, az Oxbotica főnöke szerint nagyszabású terveket dédelgetnek: bármilyen járművet szeretnének autonómmá tenni, így például buszokat is, de akár más, bonyolultabb, off-road közlekedési eszközök is szóba jöhetnek.