Alkoholt gyárthatunk vízből és levegőből
A tudatmódosító szeszek gyártása még soha nem volt ilyen egyszerű: a nanotechnológiának köszönhetően csak némi szén-dioxid és víz kell hozzá.
Az Oak Ridge Nemzeti Laboratórium tudósai éppen azon munkálkodtak, hogy a klímaváltozást okozó szén-dioxidot valahogyan metanollá alakítsák, ami elfogyasztva vakságot okoz, amikor a kísérletük eredménye ennél sokkal lett: etanolt állítottak elő.
A legjobb az egészben, hogy az átalakítás nagyon kis külső támogatást igényel. A kutatást vezető Alex Rondinone úgy írta le a folyamatot, mintha az égés ellentéte lenne; amikor az etanol oxigén jelenlétében ég, akkor víz és szén-dioxid jön létre. Az általuk kitalált ellentétes eljárásban a vízhez és a szén-dioxidhoz csak egy kis elektromos áramot kell hozzáadni, hogy megint etanol jöjjön létre.
Eszközük egy kis méretű csip, csupán egy négyzetcentiméteres, amit néhány atom átmérőjű tüskék borítanak. A széntüskék végeire egy-egy aprócska rézgömb van a ráültetve. A réz aprócska villámhárítóként működik, itt történik meg a szén-dioxid és a víz átalakításának kezdeti lépése, és a széntüskénél ér véget a folyamat.
A tudósok abban reménykednek, hogy sikerül majd a nanotechnológiás átalakítót nagy mennyiségben legyártani. Ebben nagy segítség, hogy az eszköz nem drága titánból vagy platinából készült, csak olcsó és könnyen beszerezhető anyagokat használtak. Az áramigény is alacsony, 1,2 voltos feszültséggel indították be a kémiai reakciót.
Már csak azt kell kitalálniuk az illetékes hatóságoknak, hogy az olcsó és egyszerű szeszgyártó szerkezetre hová ragasszák fel a zárjegyet.