Vendel
5 °C
20 °C

Elkészült a világ első napelemes autóútja

2016.12.22. 13:50

A világ első napelemes útját avatják fel csütörtökön az észak-franciaországi Normandiában, egy Tourouvre nevű faluban. A beruházás egy tesztprojekt része.

Az egy kilométer hosszú útszakasz 2800 négyzetméternyi napelempanelből áll, és 5 millió euróba, vagyis kb. 1,55 milliárd forintba került. A következő két évben fogják tesztelni, ezalatt napi kétezren fognak áthajtani rajta. Ha minden a terv szerint halad, ez a rövid útszakasz elég áramot fog termelni ahhoz, hogy önállóan működtesse az 5 ezer fős település utcai világítását.

Az állami támogatásból megvalósuló beruházást felügyelő cég, a Colas szerint az országban tekergő egymillió kilométernyi autóút napelemes felszerelésével

Franciaország akár energiafüggetlenné is tudna válni.

A módszer hátránya, hogy a laposan az út síkjában elhelyezett panelek kevesebb áramot termelnek, mintha a tetőkön döntve lennének beállítva. Emellett az is kérdés, hogy mennyire fogják bírni hosszabb távon a forgalommal járó megpróbáltatást a Wattway nevű, kifejezetten útépítési célra fejlesztett panelek.