Szabolcs
19 °C
25 °C

Beléptem a Mátrix 0.1-be

GettyImages-503651640
2016.01.08. 19:55
Maradtam volna inkább a tengerparton Lebron Jamessel, meg a kosaras haverjaival, hasít belém a gondolat, miközben egyre távolabb sodródok az űrállomástól, és a gyomrom elkezd pánikszerűen liftezni. Lekapom a fejemről az Oculus Riftet, az űr szétfoszlik, kisvártatva vele együtt a szédülés is. Újra itt vagyok a CES-en egy apró demószobában, egy Oculus-fejlesztő vigyorog rám, és kérdezi milyen volt. Nagyon hülyén néztem ki a semmiben hadonászva? - kérdezek vissza. Nem, hazudja szemrebbenés nélkül. A tengerpart azért kicsit nyugisabb volt, bár az sem volt igazi, oda a Samsung Gear VR vitt el. És akkor még nem tudtam, hogy egy óra múlva virtuális kávét fogok főzni.

2016 a virtuális valóság éve lesz, ebben szinte minden szakértő egyetért. A legnagyobb techcégek ölnek milliárdokat VR-technológiák fejlesztésére évek óta, és idén végre eljut ezeknek az eredménye a fogyasztókhoz is. Akik majd eldöntik, hogy tényleg ez-e a legnagyobb vizuális forradalom a mozgókép óta, vagy olyat bukik az egész hóbelevanc, mint a 3d-s tévék. Ráment több mint fél napom, de kipróbáltam a létező összes VR-megoldást, amit a cégek az idei CES kiállításra kihoztak, a 20 dolláros I am cardboardtól a 2 milliárdos Oculusig.

Oculus Rift

A hd-hez, sőt 4K-hoz szokott szemnek a grafika elég gyér, maga a szemüveg még mindig ormótlan és kényelmetlen kicsit, de az élmény ezzel együtt is elképesztő. A már említett űrállomás az Adrift című demóban szerepel, a cél, hogy megjavítsuk és kiderítsük, mi történt vele. A trükk, hogy közben folyamatosan fogy az oxigénünk, mert egyrészt lélegzünk, másrészt azzal hajtjuk magunkat az űrben – és ha bármelyiket folytatni akarjuk hosszabb távon is, tartalék palackokat kell szereznünk.

Az egész nagyon durván hozza a Gravitáció hangulatát, tök egyedül vagyunk odafenn, fogy az idő, fogy az oxigén, nem tudjuk, mit csináljunk, és még George Clooney sem dumál a fülünkbe. Egyszerre nyomasztó és felszabadító érzés, az ember tényleg súlytalannak érzi magát közben, annak ellenére, hogy az irányítás (egyelőre egy Xbox-kontrollerrel lehetett játszani a Rift saját, túlméretezett gyűrűkre emlékeztető kontrollere helyett) azért kicsit kizökkent a hangulatból. Az ember szinte vizet facsar a szerencsétlen kontrollerből, úgy szorítja az utolsó kapcsot, ami még összeköti a valósággal.

HTC Vive

Technikailag talán ez a legfejlettebb VR-megoldás az összes kipróbált darab közül: megadja a mozgás szabadságát, kb ötször öt méteren. Így konkrétan körbesétálhatunk dolgokat, ide-oda mászkálhatunk – és hogy ne menjünk neki közben teljes lendülettel a falnak, a Vive külső kamerája feltérképezi a helységet, ahol vagyunk, és ha vészesen közel érnénk egy tereptárgyhoz, azt egyszerűen belerajzolja a virtuális valóság képébe, és így figyelmeztet arra, hogy mindjárt összetörünk valamit, rosszabb esetben magunkat. Kontrollerként két fura, fénykard-markolatra emlékeztető bigyó szolgál.

Bemelegítésként a Job Simulator nevű fura dolog szolgált, ahol egy irodában kell kávét főzni, számítógépeket bekapcsolni, de még fánkot is ehetünk, majdnem olyan izgalmasan hangzik, mint a dráma a megsérült űrállomáson, viszont ügyesen megtanít az egész VR-élmény kezelésére. Aztán jött a BluVR, amiben a tenger fenekén egy hajóroncs környékén lehet halakat kergetni, és a Tilt Brush, amiben fénnyel rajzolhatunk és festhetünk, mintha a windowsos Paint egymillió pont nullás verziójába csöppentünk volna.

Maga a hardver, a kezelés, a látvány legalább annyira kidolgozottnak és késznek tűnt, mint az Oculusé, a megjelenés dátuma mégis ismeretlen. Ennél is aggasztóbb, hogy játékokról se nagyon tudni, csak mindenféle kísérleti technikai demókról – miközben az Oculust már lehet rendelni, és olyan játékok készülnek rá, mint a Rock Band VR, az Eve Valkyrie, vagy a Crysis fejlesztőinek hegymászó-szimulátora, a The Climb.

Samsung Gear VR

Mivel a Samsung megoldása nem interaktív, leginkább szuperlátványos VR-filmekhez ajánlják. Egy ilyet néztem végig, ami a kosaras sztár Lebron James és haverjai dolgos hétköznapjait követi: gyúrnak, kosaraznak, autókáznak Beverly Hillsen, és kocognak a tengerparton. A kosarazós részek a legjobbak: állsz a pálya közepén, előtted Lebron, eldobja a labdát a fejed felett, önkéntelenül is utánafordulsz és látod, ahogy az behull a kosárba. Az edzőtermi részek kicsit zavarbaejtőek, mert a kockás hasú, félmeztelen srácok olyan közel vannak a kamerához, hogy szinte ráizzadnak a nézőre – bár a demón mellettem ülő francia újságíró hölgy reakciói alapján úgy tűnik, van azért ennek is célközönsége. Ha az ember eleget tekergeti a nyakát, láthat pár jóganadrágos csajt is gimnasztikázni az edzőteremben, és nem nehéz összerakni, hogy ebben a VR-dologban azért elég jelentős pornópotenciál van.

Az autós részeknél viszont egy idő után rendesen szédültem, miközben a fejemet forgattam, és közben a járgány is összevissza kanyargott velem. Aki hajlamos a tengeribetegségre, vagy nem viseli jól az autóban vagy buszon olvasást, annak a VR-rel is lehetnek majd problémái, erősítette meg az egyik Samsung-fejlesztő. Mivel ez egy aránylag hosszú demó dolt, előjöttek más problémák is: hosszú távon még ez a szemüveg is súlyos, nyomja az ember orrát, dörzsöli a homlokát, beleizzad a szivacs alá. Van még hová fejlődni kényelemben és miniatürizálásban.

(Egyébként egészen szürreális módon, nem egészen öt perccel azután, hogy otthagytam Lebront a tengerparton, egy másik kosaras legendába, Shaquille O'Neillbe futottam bele – mármint nem virtuális, hanem igazi formában; az ESPN szakkommentátoraként vett rész egy kerekasztal-beszélgetésen.)

És a kicsik

Legalább egy tucatnyi cég volt kinn a CES-en, akik már meglevő VR-megoldásokhoz adnak különféle kiegészítőket, vagy szolgáltatásokat. A leglátványosabb mindenképpen a Virtuix Omni, egy 700 dolláros kiegészítő, így néz ki:

Az ember felveszi a bowlingcipőre emlékeztető speciális lábbelit, beáll a homorú lavór közepébe, a derekára csatolja a műanyag karikát, felveszi a sisakot vagy szemüveget (bármilyen VR-cuccal együttműködik a rendszer), kézbe kapja a puskát, és onnantól tényleg ott van egy lövöldözős játék közepében, a saját, nagyon is valós lábaival rohangál a virtuális valóságban. Én rendesen leizzadtam a 10 perc alatt, amíg játszottam vele, a fejlesztők szerint óránként 5-6 kilométer megtételével és 400 kalória lemozgásával lehet számolni. Egészen újszerű élmény egy játékban szó szerint az életéért rohanni az embernek, és lihegve célozni a műanyag puskával - az egész a paintballhoz sokkal közelebb áll, mint mondjuk a Counter-Strike-hoz.

Ennél jóval nyugisabb a Voke megoldása, ami sportmeccsek VR-es közvetítésével foglalkozik. Az ötlet egyszerű, letesznek egy VR-kamerát a nézőtér legeslegjobb és legdrágább helyére, és onnan megy az élő stream. Én a Sacramento Kings egyik NBA-meccsébe néztem bele felvételről, egy Oculus Rifttel, és pár perc alatt meggyőzött a koncepció. Meccset nézni úgy kell, hogy azt nézem, amit akarok, nem azt, amit a kamera mutatni méltóztatik. Ugyanezt csinálja koncertekkel a Vrtify, és talán még jobban is működik a dolog, mint a meccsekkel, elvégre egy koncerten nincs annyi üresjárat, mint mondjuk egy amerikaifoci-meccsen. Az appba mi is feltölthetünk videókat, és a rendszer VR-esíti őket, igaz, csak 180 fokos látószögig, ahol még nem tűnik fel a trükközés. Sőt, olyat is tud, hogy a Spotifyon éppen hallgatott zenéhez VR-figurákat generál, akik ütemre táncolnak. Mondjuk ennek gyakorlati haszna abszolút nincs, de koncerteket én simán néznék így a világ túlsó végéről.

A skála olcsó végét képviseli a 20 dolláros I am cardboard, ami már a nevében is jelzi, hogy a Google Cardboardjára épül. Tetszőleges telefonnal együttműködik, és lehet vele például VR-esített Google Street View-n mászkálni, vagy aszteroidákra lövöldözni, ami meglepően szórakoztató. Persze, a grafika kicsit gagyi, és elég hülyén is néz ki, mintha egy színházi látcsőre szigszalagoztuk volna a telefonunkat. Viszont tényleg aprópénz, és megvillantja, mi is az a VR, ami pedig elég fontos, mert ez tényleg olyasmi, amit nem nagyon lehet elmesélni, jobb kipróbálni.

De mire jó ez az egész?

VR-tartalmat gyártani drága mulatság – egy VR-filmnél percenként minimum 600 ezer dollárral kell számolni, egy profi VR-kamera 60 ezernél indul. A hardvert is megviseli: ugyanaz a látvány VR-ben a hagyományos megjelenítéshez képest 7-szer nagyobb erőforrásigénnyel bír. Éppen ezért óriási a tét idén, amikor végre piacra kerülnek ezek az eszközök. Ez már nem a virtuális, hanem a való világban hangzik el egy előadáson, ahol iparági szakértők osztják az észt a VR-ben rejlő bizniszről. Idén bő 12 millió eladott példánnyal számolnak a négy nagytól:

  • 3,6 millió Oculus Rift (mától lehet előrendelni),
  • 2,1 millió HTC Vive (megjelenés pár hónapon belül),
  • 1,4 millió Playstation VR (megjelenés még idén),
  • 5 millió Samsung Gear VR (már megjelent).

A Samsung megoldását egyébként érezhetően lenézik kicsit a szakmában, lévén az nem is igazi VR: nem interaktív, csak nézelődni lehet benne. Viszont jóval olcsóbb is, mint a többiek, és megvan az a tagadhatatlan előnye is, hogy már megjelent. Mivel mind a négy játékos meglehetősen nagypályás (a Samsungot és a Sonyt nem kell magyarázni, az Oculus a Facebooké, a Vive mögött pedig a Valve áll, a pécés játékvilág királya, a Steam gazdája), a szakértők gigászi konkurenciaharcot várnak, és öt év alatt 30 milliárd dollárosra hízó iparágat jósolnak. Amiben még nincs is benne a Microsoft-féle Hololens, mert az nem virtuális, hanem beágyazott valóság. A következő lépés pedig az lesz, amikor a szórakoztatóiparon is túllép a VR, meghódítható terület lehet például az egészségügy és az oktatás.

De bármennyire is jó lehet a dolog stroke-osok rehabilitálására, sebészek képzésére vagy koncertek közvetítésére, én igazából azt az Oculus-játékot várom igazán, amiről Amir Rubin, a Sixense vezére mondta, hogy az lesz a VR-játékoknak, ami a Wii Sports volt a Nintendónak. Egy íjászt játszunk benne, és több tucat társunkkal egy ostromlott vár megvédése a feladatunk – többet nem árult el róla (elvileg tavasszal, a Game Developers Conference-en mutatják majd be), de én már meg vagyok véve kilóra.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!