Gyűlöletből és rettegésből építik az alternatív univerzumot

Nagyjából az amerikai elnökválasztás óta a világsajtó kedvenc témája és pánikalapanyaga az online kamuhírek jelensége. Hogy az orosz propaganda ezzel az eszközzel igyekszik manipulálni a nyugati közvéleményt, ekkor már rég közismert volt – tavaly tavasszal mi is írtunk róla többször is. Donald Trump győzelmével azonban minden megváltozott, a választást kimenetelét valószínűleg komolyan befolyásoló álhírek hirtelen a 2010-es évek egyik legsúlyosabb társadalmi problémájának kezdtek látszani. Parádés oknyomozó riportok születtek arról, hogyan akaszkodnak rá a jelenségre ügyeskedő kelet-európai online vállalkozók, és elszomorító felmérések arról, hogy milyen sokan dőlnek be ezeknek a híreknek.

Na milyenek az alternatív tények?

Csak arról esett és esik azóta is aránylag kevés szó, hogy hogyan is néz ki ez az álhírvilág, pontosan mivel is etetik a politikai vagy pénzszerzési céllal kamuhíreket terjesztő oldalak az olvasóikat; és persze hogy miért olyan sikeresek ebben. Úgy döntöttem hát, hogy a saját szememmel tapasztalom meg, hogy néz ki a kamuhír-univerzum, és úgy próbálom megérteni a működésüket és sikerüket, hogy pár hétig ilyenekkel veszem körbe magam. A kísérletet a Politico újságírója ihlette; amikor ő ugyanerre volt kíváncsi, egy közismert kamuhírfogyasztó és a tűzhöz aránylag közel álló amerikai figura (egy befolyásos Trump-tanácsadó fia) Twitter-fiókjának lemásolásával próbálta magát perspektívába helyezni.

Nálunk a Twitter sokkal kevésbé fontos, így én a Facebookhoz fordultam, kiinduló alanynak pedig Széles Gábort választottam. Róla közismert, hogy hajlamos bedőlni az álhíreknek, fogékony az irracionális dolgokra és az összeesküvés-elméletekre. Emellett szupersikeres, milliárdos üzletember, teljes szívvel-lélekkel-pénztárcával Fidesz-támogató közéleti figura, emellett médiatulajdonos, ezáltal az átlagnál sokkal átfogóbb képe van a sajtó működéséről, és arról, hogy mi történik az országban és a világban. Ráadásul a Facebook-oldalán alig 4000 követője van, ami édeskevés ahhoz, hogy oda propagandacéllal posztoljon az ember – feltételezhetjük tehát, hogy itt tényleg olyan dolgok vannak, amiket Széles személyesen olvas, érdekesnek és megosztásra érdemesnek tart.

A kamuhírdiéta előkészítésének tehát úgy álltam neki, hogy január elején egy új Facebook-profillal rászabadultam Széles oldalára, végigpörgettem a 100 utolsó posztot, és minden forrást belájkoltam, ahonnan hírek érkeztek ide. Nem számítottam sok jóra, de ehhez képest is meghökkentő volt, hogy a 100 legfrissebb megosztott hír forrásai így oszlottak meg:

• 76 (!!!) származott közismert kamuportálokról, ezen belül is a legtöbb a Napimigráns.com, a Legfrissebb.info és a Frissvilág.com oldalakról. Utóbbi kettő egy alomba tartozik, a Facebook-oldalaikon rendszeresen linkelik egymást, és a doménregisztrációikban is ugyanaz az emailcím bukkan fel. Ez a cím köti össze őket más hírhedt álhíroldalakkal, mint a Meteon.org, vagy a Hírvilág.co.
• 15 forrása volt a Habony-média vagy Széles saját újságja, a Magyar Hírlap-
• Mindössze 4 jött aránylag független és komolyan vehető híroldalakról (24.hu és Válasz.hu)
• A maradék Széles egyéb saját bizniszeiről, golfpályákról és hasonlókról szólt.

Úgy tűnik tehát, tökéletes bejáratot találtam az internet magyar nyelvű álhírbirodalmába.

Innentől csak annyi volt a dolgom, hogy három hétig szorgalmasan olvasgattam a híreket, amiket ebből a választékból elém tett a Facebook. Mindennap ismerősnek jelöltem egy különösen sok lájkot kapó topkommentelőt, és bekövettem egy új hírforrást a falamra került posztok alapján, hogy aztán az ő megosztásaik alapján még árnyaltabb képet kapjak a kamuhírek alternatív univerzumáról. Ez a kép egy nagyon izgalmas és egyben nagyon szomorú, gyűlöletből és rettegésből gyúrt világot mutat azoknak, akik megtagadták a hagyományos médiát, és ezekből a forrásokból tájékozódnak. A kamuhírdiétám alatt a következőket láttam ebben a világban:

Európa lángokban áll

Ha filmes hasonlattal kéne leírnom, hogyan fest a kamuhírek alternatív Európája, azt mondanám, valahol a Mad Max és a Walking Dead között félúton. A hírekben a migránsok (a „menekült” szó csak ironikusan hangzik el) azonosak az Iszlám Állammal, és gyakorlatilag lángba borították a kontinenst. Tulajdonképpen ez az álhírpropaganda legfontosabb és állandóan sulykolt üzenete. Naponta érkeznek hírek arról, melyik nagyvárosban vették át a hatalmat, hol tört ki migránslázadás, üzentek hadat a keresztény fehér embernek, gyújtottak fel templomot, rohamoztak meg és fosztottak ki szupermarketet. A liberális Európa ehhez bénán asszisztál, sok ezer eurós segélyekkel támogatja az erőszaktevőket és gyilkosokat, mondván, ez hozzátartozik a kultúrájukhoz, tiszteletben kell tartanunk.

Különösen szürreális volt ez, amikor véletlenül egy olyan holland városról szólt a haditudósítás, ahol a való életben élnek ismerőseim. Akik mit sem tudva arról, hogy éppen megvadult terroristák erőszakolják meg és fejezik le őket fényes nappal a nyílt utcán, vidám családi piknikről posztoltak fotókat a másik Facebook-ablakban.

Egy ideig szórakoztam azzal, hogy az illusztrációnak használt, tényleg elég durva fotókra rákerestem Google-lel (általában ezt igyekeznek letiltani a kamuportálok, de az oldal forráskódjából ki lehet bányászni a képlinkeket), az esetek többségében ki is derült, hogy évekkel ezelőtt, egészen más helyen és környezetben készült képek kreatív újrafelhasználásáról van szó.

A Három Sátánok

A nyomasztó töménységben érkező migránsos rémhírek mögé három sátáni figurát fest fel az álhírek propagandája. Az első Barack Obama – bár ő ebben a világban inkább egy szerencsétlen bohóc, akit háttérhatalmi milliárdosok emeltek a Fehér Házba, és most, hogy a népi hős Trump váltja őt, el is engedték a kezét. Obama az FBI-jal, CIA-vel, NSA-vel együtt egyfajta vígjátéki figura ebben a világban, akinek rettentő gonosz tervei vannak, de mindig elbaltázza őket, egészen banális módokon, és közben szupertitkos infókat kotyog ki Amerika viselt dolgairól, az 51-es körzettől a szeptember 11-i (ön)merényletig. A funkciója tulajdonképpen annyi, hogy kontrasztot jelentsen a bölcs és erős Putyin mellett.

A második számú gonosz Angela Merkel (valójában Hitler lánya), aki olyasmi, mint a Joker a Batman-képregényekben, kizárólag az őrület kedvéért tesz őrült dolgokat. Róla gyakorlatilag kétnaponta jönnek olyan hírek, hogy lemondott, lemondatták, ideg-összeroppanása volt, vagy bevallotta, hogy Európa elpusztítása a célja, bosszúból az NDK-ért. De Merkel valójában csak végrehajtó a nagy migránshadműveletben, az igazi vezér természetesen Soros György.

Soros a Sátán, a minden sötét ügy hátterében a szálakat mozgató, minden más szereplőt a markában tartó szupergonosz. Olyan, mint egy James Bond-főellenség, aki fene nagy magabiztosságában nyíltan beszél is az ördögi terveiről, de ez persze csak a kamuhíroldalakhoz jut el, a Soros zsebében levő mainstream médiához nem. Soros permanens célja az emberiség rabigába hajtása, és ehhez most éppen a migránsválságot használja fegyverként, máskor a tőzsdét, vagy a fogyasztói társadalom egyéb vívmányait, amik egyébként kizárólag az emberiség mérgezésére lettek kitalálva. Fontos szövetségese a népirtásban utazó Bill Gates és Ferenc pápa (ne kérdezzék).

Továrisi, welcome back!

Ebben a káoszba és vérbe fulladó világban egyetlen fénysugár ad reményt, mint Luke Skywalker a Csillagok háborújában: Oroszország és azon belül is személyesen Putyin (és egy kicsit Trump). A kamuhírvilágban a migránshorrort, Európa pusztulását és a szörnyű gaztetteivel folyton lebukó Amerikát az Oroszországból érkező hírek egyensúlyozzák ki. Putyin jó. Putyin leszámol a fertővel, a korrupcióval, a buzulással, a liberális métellyel, még magával a Soros-Sátánnal is; közben pedig egy Buddha-szobor önuralmával tűri, hogy amazok minden létező eszközzel provokálják. Csak akkor mozdul meg, ha már tényleg a nagybetűs Igazság követeli, hogy visszafoglalja a Krímet a zsidóktól.

Oroszország kizárólag pozitív szerepben tűnik fel ebben a világban. Amikor éppen nem az a hír, hogy megint beletört a háttérhatalom rothadó foga a büszke orosz népbe, akkor orosz tudósok csodálatos dolgokat fedeznek fel, rettentő ezoterikus hülyeségekről bizonyítják, hogy az tényleg úgy van, vagy éppen olyan vadászrepülőt/szuperszámítógépet/űrhajót mutatnak be, ami messze-messze lekörözi az amerikai „csúcstechnikát”. És gyógyítják a rákot. Nyilván. Naponta többször is.

Minden igaz, még az is, ami nem

A párhuzamos univerzum híreinél csak egy szürreálisabb dolog van: a közönsége. Ha az előbb Star Wars-párhuzammal éltünk, hát az itteni posztok törzskommentelő és megosztó közössége olyan, mint ott a Mos Eisley-i kocsma népe; a galaxis legfurább lényeinek bizarr egyvelege. Vannak itt unatkozó nyugdíjasok, a hardcore békemenetelők (főleg mióta a kamuhír-univerzum rákapott a Ripost és 888 témába vágó híreinek szemlézésére és kiszínezésére), a Jobbik felpuhulásában csalódott fél- és egész nácik, Kádárt visszasíró nosztalgiahuszárok, turbómagyarok és mindenféle idecsapódott egzotikus szubkultúra: laposföld-hívők, Ashtar-követők, MAG-nyelvészek, paleoasztronauták, angyallátók. Ha nem tudja, mit jelentenek ezek, örüljön neki. Csak annyit mondok ízelítőül, hogy vannak emberek, akik teljesen komolyan hisznek abban, hogy Putyin egy bibliai arkangyal, aki a jó és a gonosz földönkívüliek kozmikus háborújában védelmezi a Földet, miközben Hollywood a sci-fi filmeken keresztül szórja az igazság morzsáit a nép közé a világunkban valójában zajló eseményekről.

A közös nevező itt a gyűlölet és rettegés. Az álhíruniverzum tökéletesen körbetapétázza az olvasóját olcsó ellenségképpel, akiket lehet utálni és félni tőlük, vagy magasabb szintre lépve még jobban utálni, és büszkének lenni, hogy már nem félünk tőlük. Mint egy népmese, a jók nagyon jók, a gonoszok nagyon gonoszok, egyértelmű, hogy ki melyik oldalon áll. Vagy mint a Marvel képregényes univerzuma, csak sokkal kevesebb szuperhőssel.

Mindezt csak a Facebookon kamuportálonként úgy 40 és 80 ezer közti olvasó követi. Persze nyilván elég nagy átfedés van az egyes olvasótáborok között, de azt azért elég nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy

És ki tudja mennyi az, akikhez másodkézből, az ismerősei megosztásain keresztül jut el a propaganda.

Az álhíruniverzum legzavarbaejtőbb vonása, hogy a magyar belpolitikáról, közéletről alig-alig esik szó benne. A kevés magyar vonatkozású hír 90 százaléka is migránsozás és sorosozás. Nem tudni, mekkora részben üzemeltetik ezt a gépezetet konkrétan az oroszok és az ő megbízásukból dolgozók, és mekkora részben azok az ügyeskedők, akik egyszerűen piaci rést láttak az álhírbiznisznek ebben a szegmensében (mint a Trump-vonatra felugró egyetemisták Macedóniában). De három hét kamuhírdiéta után a Napnál világosabban látszik, hogy ennek a világnak a fő üzenete milliméterre egybevág az orosz propaganda céljaival: a nyugati liberális demokrácia rossz, az orosz illiberális autokrácia jó.

Szabad a vásár

Az álhíreket nem lehet elég komolyan venni. Csak egyetlen példa: karácsonykor két atomhatalom közti diplomáciai villongáshoz és kölcsönös fenyegetőzéshez vezetett, hogy pakisztáni illetékesek elhitték egy álhírportál Izraellel kapcsolatos cikkét.

Nem csoda, hogy Európa egy merő pánikban van, minden ország attól tart, hogy legközelebb náluk forgatja fel fenekestül a politikát vagy borítja fel a választást az orosz online propaganda. Németország bejelentette, hogy átfogó álhírellenes vizsgálatot indít, és a Facebook német nyelvű tartalmakra optimalizált álhírriasztó funkcióval segíti ebben. Hasonló kezdeményezést indított Nagy-Britanniában a BBC. Lettországban tévéműsor indult a kamuhírek lebuktatására. Csehország pedig január elsejével felállította az ilyen ügyekre szakosodott Hibrid Fenyegetések Elleni Központot a belügyminisztériumon belül. Az országban idén tartanak választásokat, vagyis a tét nagy.

Hogyan működhet egy álhírellenes kommandó?

A cseh belügyminisztérium illetékesei megkeresésünkre azt mondták, az új osztály a tájékoztatást tekinti feladatának, és nem fog semmit cenzúrázni vagy töröltetni az internetről. Nem akarják ők eldönteni, mi igaz, és mi álhír, mi megbízható forrás, és mi kamu; ebben külső forrásokra, factchecking oldalakra, civil szervezetekre támaszkodnak. Vagyis nagyjából úgy próbálnak gátat vetni az álhírek terjedésének, mint a Facebook.

Ezek tükrében különösen érdekes, hogy Magyarország hogyan reagál az álhírek jelenségére. Különleges helyzetben vagyunk, hiszen nálunk nem ritka, hogy maga a kormánypárti média álljon bele az orosz propaganda és a kamuhírek terjesztésébe. Ezzel együtt azért illene, hogy valaki foglalkozzon a dolog veszélyeivel is. Megpróbálni kideríteni, vajon ki lehet ez, talán még annál szürreálisabb élmény volt, mint amikor a Napimigráns és társai híreiből tájékozódtam a világ dolgairól.

Mivel ezt a területet más országokban a terrorelhárítás és az információbiztonsággal foglalkozó szervek kezelik, ilyen hivatalokat kerestem meg én is. A kérdésem csupán annyi volt, hogy az adott szervezet foglalkozik-e az álhírek jelentette fenyegetés jelenségével – és ha nem, akkor vajon ki az illetékes. Az eredmény:

• A Kormányzati Eseménykezelő Központ (GovCert) nem válaszolt.
• A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nem válaszolt.
• A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ nem válaszolt.
• Az Információs Hivatal azt közölte, „a Hivatal jogszabályi keretek között végzett műveleti tevékenysége nem nyilvános, így érdemben nem áll módunkban megválaszolni kérdését”.
• Az Alkotmányvédelmi Hivatal továbbpasszolt a Belügyminisztériumhoz.
• A BM Kommunikációs Főosztálya azt írta, a Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági érdekeit, vagy a kormányzat működését érintő esetekben „az illetékes rendvédelmi szervek – a hatályos jogszabályok keretei között – megteszik a szükséges intézkedéseket”, majd a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz irányított.
• Az NMHH-nál pedig megtudtuk, hogy ők igazából csak a sajtóterméknek minősülő tartalomszolgáltatók esetében illetékesek a médiaigazgatási jogszabályok betartatására, és azt nem vizsgálhatják, hogy egy hír igaz-e, vagy álhír.

Viszont más szempontból a dolog éppen itt kezd igazán érdekes lenni. A sajtótermék definícióját a törvény négy pontban határozza meg: nyújtson gazdasági szolgáltatást (ingyenes online lapoknál: legyenek rajta fizetett reklámok); a tartalma szerkesztett legyen; tájékoztatási, szórakoztatási vagy oktatási célja legyen; és a nyilvánosság számára hozzáférhető legyen. Ha valaki olyasmit csinál az interneten, ami ezeknek mind megfelel, akkor köteles regisztrálni azt az NMHH-nál, ennek az elmulasztása felügyeleti eljárással jár, annak meg akár egymillió forintos bírság is lehet a vége.

A regisztrált sajtótermékek listája itt olvasható, jó hosszú, több mint kilencezer tagja van. Valószínűleg senkinek nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy ezek között egyetlen kamuhíroldalt sem találunk – pedig az említett négy feltételnek nyilvánvaló módon megfelelnek.

Az a bizarr helyzet áll tehát elő, hogy az álhírbiznisz hiénáinak nem a tartalmuk miatt, hanem a nyilvántartási szabályok megsértése miatt kell a hatóságoktól tartani. Illetve kellene, mert az NMHH tájékoztatása szerint a 2016-ben elindult összesen 18 ilyen ügyből egyetlenegy sem végződött bírsággal. Az, hogy álhíroldalak azóta sem szerepelnek a regisztráltak listáján, csak azt jelentheti, hogy ők kimaradtak a hivatalból vagy bejelentés alapján indult eljárásokból. Amin persze nem kell csodálkozni: sok szerencsét egy domainproxy mögül regisztrált, külföldi szerverről futó, elérhetőségként egy szál gmailes címet megadó oldal üzemeltetőjének megtalálásához, pláne megbüntetéséhez.

Kinek áll ez érdekében?

Vajon hogyan lehet az, hogy Magyarországon látszólag senki által nem zavartatva fut az álhírbiznisz, miközben fél Európa pánikol a jelenség miatt? Két eset lehetséges:

1. A lehető legnagyobb titoktartás mellett próbáljuk kezelni azt a jelenséget, amivel kapcsolatban mindenki a nyilvánosságot és az átláthatóságot tartja a legjobb módszernek.
2. Valami miatt a magyar hatóságok bottal sem piszkálják a témát. Pedig még az országból kiseprűzendő, gonosz civil szervezetek Németh Szilárd-i meghatározásába is tökéletesen beleférnek a kamuhíroldalak, elvégre átláthatatlanul, külföldi forrásokból működve próbálják manipulálni a magyar embereket.

Azt természetesen alaptalan összeesküvés-elmélet lenne feltételezni, hogy a magyar kormány direkt nem foglalkozik az évtized legkomolyabb globális médiaügyi problémájával, csak azért, mert a pillanatnyi érdekeibe beleillik az álhíruniverzum propagandájának fő csapásiránya.

Az a baj, hogy az összes többi magyarázat még ennél is valószínűtlenebbül hangzik.

(Illusztrációk: szarvas / Index)