Felforgatja a légteret a kínai lopakodó

A tavaly novemberi csuhaji (zhuhai) légiparádén először láthatta a közönség a rejtélyes kínai lopakodó vadászgépet, a Chengdu J20-ast akcióban, és állítólag az első négy, más források szerint hat darab év elején már szolgálatba is lépett a kínai légierőnél. A kínaiak a 90-es évek óta dolgoznak azon, hogy saját lopakodójuk legyen, a J20-as 2011-ben repült először, és most jutott el addig, hogy - elvileg - élesben is bevethető legyen.

De miért olyan izgalmas ez?

Egészen mostanáig két ötödik generációs, vagyis minden szempontból csúcsmodern vadászgép létezett a világon a prototípusok és tesztrepülések fázisán túl, akcióban bevethető modellként: az amerikai F22 Raptor, és a szintén amerikai F35 Lightning II. Az oroszok is aránylag közel vannak a Szuhoj PAK FA hadrendbe léptetéséhez (2018-ra tervezik), de úgy néz ki, a kínaiak most beelőztek. Ezzel a hidegháború óta először kérdőjeleződhet meg az USA nagyjából a 2. világháború óta tartó katonai légifölénye, ami mindenképpen óriási jelentőségű dolog.

Gyorsan szögezzük le, hogy a sok feltételes mód, és “elvileg” és “állítólag” nem véletlen, a témában gyakorlatilag lehetetlen teljesen tisztán látni. Külön szórakoztató megfigyelni az érintett nagyhatalmak narratíváit J20-ügyben. A kínaiak természetesen ünneplik magukat.

Az amerikaiaknál a fő üzenet az, hogy a J20-ast az F22-esről másolták, de annál sokkal gyengébbek a képességei, meg se tudná karcolni légiharcban. Az oroszok pedig azt sulykolják, hogy valójában az ő technológiájuk van a J20-asban (“Orosz tüzet hány a kínai sárkány”), ami mellé egyébként is milliárdokért kénytelenek a kínaiak Szu-35-ösöket vásárolni tőlük, szóval nem eszik olyan forrón a kását.

Oké, a kínaiaknak van egy új vadászgépük, amit vagy az amerikaiaktól loptak, vagy nem, vagy orosz technika a lelke, vagy nem – és akkor mi van?

Ki az úr a tengeren?

Az egész balhé a Dél-Kínai-tenger miatt különösen fontos, ami a világkereskedelem szempontjából és geopolitikailag a legforróbb folt ma a földgömbön. Ez egy kb. 14 Magyarországnyi terület, északon Kína és Tajvan, délen Indonézia és Malajzia, keleten a Fülöp-szigetek, nyugaton Vietnam határolja.

Itt halad át a világ teherhajó-forgalmának nagyjából a fele, évi 5000 milliárd dollár értékű áruval, beleértve Japán és Dél-Korea energiaimportjának úgy kétharmadát, és a Kínába érkező nyersolaj 80%-át. Emellett óriási jelentőségű halászat szempontjából is. Plusz itt van a tengerfenék alatt a világ egyik legnagyobb, még kiaknázatlan olaj- és gáztartaléka.

Nem csoda, hogy súlyos feszültségeket okoz, hogy az utóbbi években Kína egyre inkább a sajátjának felségterületének tekinti a tengert, mesterséges szigeteket, radar- és rakétaállomásokat épít rá. A környező országoknak ez persze nem tetszik, de a kínaiak magasról tesznek erre.

És itt jön a képbe Amerika, ahonnan mostanság olyan üzenetek érkeznek a legmagasabb szintekről, hogy hadihajókkal fogják blokád alá venni a mesterséges szigeteket, ha muszáj (Rex Tillerson, újdonsült külügyminiszter); vagy hogy 5-10 éven belül mindenképpen háború lesz a Dél-Kínai-tengeren (Steve Bannon, Trump vezető stratégiai tanácsadója, a nemzetbiztonsági kabinet új tagja).

A J20-as létezése azért fontos, mert ha bárki számol fegyveres konfliktus lehetőségével ezen a területen, arra kell felkészülnie, hogy a kínaiaknak olyan vadászgépük van, ami technikailag minimum egy szinten áll azzal, amit bárki a világon be tud vetni ellenük. Vagy nem. Mert hogy a központi kérdésre, miszerint pontosan mit is tud a J20-as, elég nehéz választ adni.

A különféle elemzések közös metszetéből mindenesetre kirajzolódik egy kép, ami szerint:

• A J20 jóval nagyobb hatótávolságú, de lassabb, és manőverezésben gyengébb, mint az amerikai vetélytársak.
• A lopakodó képességei is rosszabbak, tulajdonképpen csak elölről láthatatlan a radar számára, minden más irányból észreveszik.
• A fegyverzete is más jellegű, főleg nagy hatótávolságú rakéták bevetésére tervezték az egész konstrukciót.

Ebből az látszik, hogy egy az egy elleni légiharcban, a nyolcvanas évek vadászrepülős akciófilmjeinek (Top Gun, Vasmadarak és társaik) dogfight stílusában tényleg nem sok esélye van a kínai gépnek az amerikaiak ellen. Csakhogy nem is erre találták ki.

A J20-as valódi célja a puha légi célpontok elleni, minél hatékonyabb csapásmérés. Ilyen célpont lehet például egy légi utántöltésre való tankergép, repülő radarállomás, felderítőgép, AWACS vagy JSTARS. Pontosan azok a gépek, amik nélkül egy idegen pályán, mondjuk a Dél-Kínai-tengeren nyomuló amerikai légierő logisztikája összeomlik, és hiába vannak náluk a világ legjobb vadászgépei, nem tudják bevetni őket. Vagyis hazai pályán nem kell a J20-asnak jobbnak lennie az F22-nél vagy az F35-nél ahhoz, hogy megtörje az amerikai légifölényt Kína partjaitól pár száz kilométeres távolságig.

Azt azért szögezzük le, hogy önmagában egy bármilyen modern harci repülő még abszolút nem tud eldönteni egy ilyen konfliktust, kell bele képzett és gyakorlott pilóta, és mögé megfelelő támogatás és taktikai-stratégiai irányítás, amikkel a kínaiak ki tudja hogy állnak. Az első működő J20-asok még nem jelentenek komoly gyakorlati fenyegetést, pláne hogy csak pár darab van belőlük, szemben az amerikaiak kb. 200-200 F22-esével és F35-ösével szemben. De fontos szimbólumai annak, hogy haditechnikában is ugyanúgy jön fel Kína az amerikaiak nyakára, mint egy csomó más területen, a moziipartól az űrkutatásig.

Minden eladó

Persze a J20-as lopakodó jelentősége túlmutat egy szál, bármennyire is forró konfliktuszónán. Ha az amerikaiakkal még nincsenek is egy szinten technikailag a kínaiak, a világ összes többi légierejét már lekörözték, vagy éppen most hagyták le - és ez különösen idegesítő lehet az ázsiai térség többi nagyhatalma számára. Például Japánnak, ahol a saját fejlesztésű, ötödik generációs lopakodó projekt egyelőre egy szál prototípusnál jár; Indiának, ahol 2023-ra, vagy Dél-Koreának, ahol 2025-re remélik az első ilyen gép elkészültét.

Tovább keverheti a levest, hogy az USA ugyan az összes eddigi F22-est megtartotta a saját légierejének, és az F35-ösöknél is alaposan megválogatja, kinek ad el belőle – de semmi nem garantálja, hogy a kínaiak ugyanezt a receptet fogják követni. Gyártási kapacitásban, ha nagyon akarják, rövid időn belül lekörözik a Lockheed Martint, és aztán annyi csúcstechnológiás lopakodót halmoznak fel, annyit adnak el belőle, és annak, akinek csak akarnak. Ha valami, hát ez alaposan felforgathatja a status quót.

És ha ez nem lenne elég, ott a J31-es, amit egyrészt az F35-ös direkt konkurenciájának szánnak, másrészt gyanúsan hasonlít is rá, harmadrészt 2018-ban hadrendbe állhat az is, végképp megváltoztatva a 70 éve megszokott erőviszonyokat a nemzetközi légtérben.