Móric
9 °C
18 °C

Térképre vitték a fogyatkozó budapesti neonörökséget

IMG 20170526 095838
2017.05.27. 14:05

Budapest már a II. világháború előtt is neonfényben úszott esténként, köszönhetően a főként nyugaton gyártatott látványos reklámoknak. A háború után, az ötvenes, hatvanas években a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalattól tudtak a boltok, állami cégek neonreklámokat rendelni, és ennek köszönhetően több ezer magyar gyártású, elképesztően szép tipográfiájú fényfelirat, művészi igénnyel megformált világító kép jelent meg Budapesten és ragyogta be az éjszakát.

A rendszerváltás egyik városképi jelentőségű hozadéka volt, hogy az államszocializmus és tervgazdálkodás megszűnésével gyakorlatilag megszűnt a közterületi reklámokra, boltfeliratokra vonatkozó valamelyest egységes szabályozás is, és ezzel az addig hatalmas neonreklám-állomány gyors hanyatlásnak indult. Az elmúlt csaknem harminc évben olyan legendás, sokak által kedvelt neonreklámok tűntek el nyomtalanul a házak tetejéről, homlokzatáról, mint a Deák téri gázlángos robot (Főz-Süt-Fűt), az Oktogon TOTÓ-LOTTÓ Telitalálata, vagy a Kossuth utcai csodás Orion, ami nemrég szűnt meg létezni teljesen észrevétlenül.

Aminek most a sok pótolhatatlan veszteségen túl valamelyest örülni lehet, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtár- és Információtudományi Intézetének kutatói és hallgatói Fodor János adjunktus vezetésével tető alá hoztak egy régóta áhított online projektet a főváros még létező és már eltűnt neonreklámjairól. A tervek szerint folyamatosan bővülő, pontosuló fényképes és leíró webes gyűjteményt, a Neon Budapest 2017 oldalt pénteken mutatták be az ELTE bölcsészettudományi karán tartott szakmai rendezvényen.

Ami volt és ami maradt

A honlap egyik fő szekciója az adatbázis, ami körképet ad a városképet évtizedeken keresztül meghatározó neonjelek mai állapotáról. Huszonkét kategóriára bontva böngészhetők az eddig feltöltött neonreklámok: lehet keresgélni a fő hirdetési terület szerint (pl. vendéglátás, szabadidő, kultúra, stb), a neonreklám tipográfiája, formavilága szerint (pl. folyóírásos, csupa nagybetűs, figurális, stb), a műszaki megoldás szerint (hajlított cső, betűkontúr, betűdoboz, stb) és elhelyezése szerint (portálon, homlokzaton, tetőn, stb). A  Neonlista menüpont alatt az utóbbi években eltűnt neonokat és a még meglévőket lehet kilistázni, sajnos itt arra kell számítani, hogy az előttünk álló évek alatt egyre hosszabb lesz az előbbi lista, és egyre rövidül az utóbbi. Mivel a projektben résztvevők újrafotózták a még fellelhető neonreklámokat, ezért viszonylag friss képek állnak rendelkezésre azok állapotáról.

Az oldal harmadik, és egyben legpraktikusabb, fő attrakciója, hogy a szerkesztők felvittek 216 egykor volt, vagy még éppen meglévő neonreklámot egy Google térképre, így meglehetősen egyszerűen föl lehet fedezni Budapestet ezeken keresztül. A térképen elhelyezett pinekre kattintva bal oldalon előtűnik a neon fényképes adatlapja, névvel, rövid leírással, illetve a rá vonatkozó “Neon Budapest 2017” oldalra mutató linkkel. Az alább beágyazott térképen ezt érdemes kipróbálni:

A jól áttekinthető honlap gyűjteményéhez bőséges kontextust is körítettek az alkotók: szépen összegereblyézték a fellelhető háttérinformációkat, forrásokat, a témát kutató közösségekről, neonmentőkről szóló összefoglalásokat, tanulmányokat, internetes cikkeket (köztük az Indexen korábban megjelent írásokat is, amit ezúton köszönünk.) A honlap kitér a vidéki Magyarország neonvilágára, Európa, Amerika, Ázsia neontörténetére, a neonkészítés technikájára, művészi jellegére, a neonreklámok fényképészeire is (kitérve itt az Index 2009-ben végzett gyűjtőmunkájára, amit ismételten köszönünk).

Neonmentők

A pénteki eseményen egyébként részt vett és előadást is tartott David S. Hill, a varsói Neonmúzeum egyik vezetője, aki felidézte, hogy lengyel fővárosban hasonló folyamat játszódott le: a szocializmus összeomlása után Varsóban is leszerelték a neonok java részét. A város lakói ugyan szerették ezeket, de a politikusok gyűlölték, értéktelennek, eldobandó tárgynak tartották. Pedig a neonreklámok sokkal inkább voltak valamiféle kapitalista, nyugati fogyasztói eszmény megjelenési formái, mint elvetendő kommunista jelképek. Az igaz, hogy a gazdaság szigorú, tervgazdálkodásos működéséből adódóan nem kifejezetten reklámcélú tárgyak voltak, inkább szórakoztató, informáló, szimbolikus feladatuk, értékük volt, magyarázta Hill.

A varsói múzeum – ami teljes egészében magángyűjtemény – akkor jött létre, amikor pár neonrajongó megmentette az ikonikus “Berlin” feliratot, ami afféle hivatkozási pont, találkahely volt a varsóiak életében (mint Budapesten a Moszkva téri óra). Amint híre ment a Berlin megmenekülésének, özönleni kezdtek a felajánlások, és egyre több megmentett neonja lett a gyűjtőcsapatnak. Hogy legyen hely ezeket elhelyezni, 2005-ben megkaptak egy patinás gyárépületet, ami jelenleg az elektrografikus művészet varsói fellegvára, több száz vibráló műtárggyal.

Magyarországon sajnos nem ilyen jó a helyzet, amiről Antal Ildikó, az Elektrotechnikai Múzeum igazgatója számolt be. Ők 2002-ben kezdték menteni a neonreklámokat, jó pár ikonikus darab került ezáltal hozzájuk. Jelenleg 20-25 darab van a gyűjteményükben, de sajnos ezek megfelelő, állandó jellegű kiállítására nincs módja (értsd: pénze) az intézménynek, a látogatók jobbára évente egyszer, a múzeumok éjszakáján láthatnak közülük párat működés közben a múzeum udvarában.

Nyitókép: a szomorú véget ért Deák téri Főz-Süt-fűt neon kicsi mása, amit az egyik utolsó neonkészítő kisvállalkozás, a Decorlight készített (Fotó: Nagy Attila Károly/Index)