Önvezető autók járnak Budapesten
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
A Szépvölgyi úton működő AImotive elsőként megkapta az engedélyt, hogy önjáró autókat tesztelhessen a hazai közutakon. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag
A cégnek egy körülbelül tíz autóból álló flottája van, és a saját technológiájuk továbbcsiszolása mellett megrendelőknek is végeznek fejlesztéseket.
A kormány nemrég bejelentette be, hogy Zalaegerszegen elkezdenek felépíteni egy pályát a robotautók teszteléséhez, aminek nagyon örültek az ilyen technológiákon dolgozó cégek. Az AImotive azért tartja fontosnak azt, hogy emellett a közúti engedélyt is megkapta, mert így máris elkezdhet tesztelni, amíg a pálya el nem készül, ráadásul valódi utakon, valós körülmények közt is kipróbálhatja a megoldásait.
Mint megtudtuk, az AImotive autóiban különleges kiképzésen átment sofőrök ülnek, akik pontosan tudják, hogy egy robotsofőr működése közben mire és miként reagálhatnak, hogyan kell közbeavatkozni. Az engedély egyik alapfeltétele volt, hogy a kormánynál valóban ott is kell ülnie valakinek, nem rohangálhatnak az autók teljesen üresen.
A hatóságoknak és az illetékes szerveknek mindig be kell jelenteni, hogy hol tesztelnek, erről részletes dokumentációt kell vezetni. Az AImotive sajtószóvivője elmondta, hogy ez már a harmadik helyszín, ahol közúton tesztelhetnek, eddig Finnországban és Kaliforniában volt meg az engedélyük.
Kaliforniában lényegesen hosszabb volt a folyamat, de az sem volt rettenetesen bonyolult. Ott az első negyvenben benne voltunk, akik megkapták az engedély.
Az Egyesült Államokban a biztosítás volt még egy nagy falat, elég magas díjat kell fizetni az autók után. Mint megtudtuk, idehaza még most készül a robotsofőrökre alkalmazható biztosítási termék. A finn engedélyeztetés sem volt nehéz folyamat - erre a plusz országra azért volt szükség, mert ott északon elég könnyű jeges úton tesztelni a robotsofőr képességeit.
Mesterséges intelligenciát raknak az autó szemébe
Írtunk már az AImotive fejlesztéseiről, csak akkor még AdasWorks néven működtek. A vállalat az önvezető autók szemének kifejlesztésén munkálkodik, a számítógépes látást egészítik ki mesterséges intelligenciával, hogy az autók biztosan minden lényeges objektumot felismerjenek, és megalapozott döntéseket tudjanak hozni arról, hogy merre kell kormányozni, mikor kell fékezni.
Korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, hogy milyen apró részletekre oda tud figyelni egy számítógépes rendszer – még a gurulós bőröndöt is megkülönbözteti az előtte sétáló embertől. Ezt azért jó tudni, most hogy élőben is találkozhatunk ezekkel az autókkal.