Hozzánk is megjött a Facebook Vaterája
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
A Facebook tavaly októberben indította el a Marketplace nevű új szolgáltatását, ezzel a közösségi oldalon belül létrehoztak egy saját online piacteret, ahol a felhasználóik egy központi felületen adhatnak-vehetnek egymás között bármit. Első körben még csak négy országban volt elérhető a szolgáltatás, de
A bevezetés nem előzmény nélküli itthon sem, a Facebook már évek óta igyekszik meggyőzni a felhasználóit, hogy a közösségi oldal a legjobb hely arra, hogy egymás között kereskedjenek.
Az emberek már a csoportok megjelenésekor elkezdtek adni-venni Facebookon, a cég ezt az igényt felismerve vezette be még 2015-ben az Adásvételi csoportokat, amelyek végül tavaly tavasszal értek el hozzánk is. Ezek annyival tudnak többet, mint egy sima csoport, hogy kifejezetten adni-venni lehet bennük, és a termékekhez árat is helyet is meg lehet adni. A dolog láthatóan működik, a Facebook magyar szegletében is van olyan adás-vételre specializált csoport, amelynek 133 ezer tagja van, de többet is találni 100 ezer fölötti létszámmal. Erre épít a már kifejezetten erre a célra létrehozott Marketplace. (Amelynek a nevét fura módon nem fordítják le a most bevezetett országokban a helyi nyelvre.)
A nemzetközi bevezetés kapcsán az Indexnek Deb Liu, a Facebook Marketplace-ért is felelős alelnöke mutatta be, hogyan is néz ki az új szolgáltatás és miért látták úgy, hogy szükség van rá.
Izgulhatnak a magyar apróhirdetési oldalak
Liu szerint az adásvételi csoportokkal az a gond, hogy nehézkesek, mert ha szeretnénk valamit megvenni, minden egyes csoportot meg kell találni, csatlakozni hozzájuk, és mindegyikben külön-külön keresgélni a kínálatban.
A Marketplace is a helyi közösségekre épít, de egyetlen központi helyet kínál a keresett termékek megtalálására – vagy a másik oldalról nézve: ha itt kínálunk valamit eladásra, azt egyszerre mindenki láthatja. Továbbra is lehet majd csak egy-egy csoportban árulni egy terméket, de ha a Marketplace-re töltjük fel, onnan egyúttal az összes olyan csoportban is megjeleníthető, ahol tagok vagyunk.
A Marketplace magán a Facebookon is központi helyen található: a mobilappban külön gombot kapott a kezdőképernyőn, erre rábökve már lehet is keresni. (Rendszeresen éri kritika a céget, hogy elaprózza a szolgáltatásait a sok fölösleges külön appal, úgy tűnik, próbálnak ez ellen tenni, hiszen a Marketplace nem kap külön alkalmazást, két másikat meg pont mostanában zártak be. Ezek közül az egyik éppen a Csoportok app volt.)
Mivel a helyi közösségekre épít, a Marketplace elsősorban a közelben lévő termékeket segít megtalálni, de be is lehet állítani, hogy milyen távolságon belül keressen. Mármint az országhatáron belül, mert mivel a helyi kisközösségekre összpontosít, a Marketplace-en külföldről nem is lehet vásárolni. Liu szerint ezért az Ebay vagy az Aliexpress nem is közvetlen versenytársuk. Azt már én teszem hozzá, hogy ezzel viszont
nekik közvetlen konkurenciát jelent a Marketplace – pláne, hogy az egész ingyenes az eladónak és a vevőnek is.
A közösségen a hangsúly
A Marketplace éppen annyiban más, mint mondjuk a Vatera, hogy a Facebook része. Ebből több dolog is következik:
- Eleve van rengeteg potenciális felhasználója.
- Az eladókat könnyebb ellenőrizni, mert a Facebook-profiljukhoz vannak kötve.
- Egyszerűbb a kommunikáció, gördülékenyebb az üzenetváltás az eladó és az érdeklődők között.
Az eladó Facebook-profilját megnézve látható, hogy mióta van fenn az oldalon, és hogy van-e közös ismerőse velünk – ha igen, az nyilván segít, hogy jobban megbízzunk benne. Magára a termékre nyomva pedig rögtön rá lehet is írni az eladóra, ehhez előre beállított konzervüzeneteket is felkínál a rendszer a gyors kommunikációhoz.
“A minap vettem két digitális kamerát valakitől, akit a Marketplace-en találtam. Azt mondta, nagyon ismerősnek tűnök, kiderült, hogy előadást tartottam tavaly az egyik óráján a Stanfordon. Még arra is emlékezett, milyen könyvet ajánlottam nekik. Aztán eljött hozzám, megvettem a kameráit, és még kiegészítőket is adott hozzá a gyerekeknek.”
Jó élmény volt személyesen is találkozni valakivel, akivel csak a Marketplace-en vettem fel a kapcsolatot
– magyarázta Liu egy saját sztorin keresztül, hogy mit is szeretnének elérni a szolgáltatással. Mármint azon a nyilvánvaló célon kívül, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek el a közösségi oldalon.
A Marketplace-en belül egy helyen áttekinthető az összes saját termék és a hozzájuk kapcsolódó üzenetek is. Az üzenetküldő rendszer viszont nincs a Marketplace-re korlátozva, a Messengeren belül is elérhető. Így használhatók a Messenger saját funkciói is, például a tartózkodási hely megosztása, ami jól jöhet, ha a vevő és az eladó a találkozót egyezteti.
A Marketplace-nek viszont nem része semmilyen szállítási vagy fizetési funkció. Amerikában a Messengerben már régebb óta van beépített pénzküldési lehetőség a felhasználók között, ott ez a Marketplace-en is használható, de más országokban, így itthon sincs ilyen lehetőség.
Mint minden online piactéren, itt is lehet jelenteni, ha problémás termékkel vagy eladóval találkozunk, éppen úgy, mint ahogy bármilyen másik tartalom is bejelenthető a Facebooknak. Amikor valaki posztol egy terméket, azt automatikusan átfutják a hírfolyamot is szűrő algoritmusok, a bejelentéseket pedig a cég munkatársai vizsgálják.
Na és a reklámok?
Liu szerint világszerte nagyjából 550 millió felhasználó használ minden hónapban adásvételi csoportokat. Ők automatikusan a Marketplace felhasználói, meg rajtuk kívül még azok, akik magán a Marketplace felületén kereskednek. Közülük persze nem mindenki ad el vagy vesz valamit minden hónapban, de a potenciális felhasználók száma így is jelentős. A cég egy másik statisztikája szerint májusban több mint 18 millió új termék jelent meg a Marketplace-en. (Amerikában a bútorok, a gyerekcuccok és a női ruhák a legnépszerűbb kategóriák.)
Joggal merül fel a kérdés, hogy a hirdetésekből élő Facebook szeretné-e reklámokkal megpakolni ezt az értékes – hiszen már alapból vásárlásra használt – felületet.
Jelenleg nincsenek hirdetések a Marketplace-en
– válaszolta erre a kérdésre tömören Liu.
Mikor azt kérdeztem, hogy a jövőben lesznek-e, csak annyit mondott, hogy az Egyesült Államokban rövid ideig tesztelték ezt a lehetőséget. Meglepő lenne, ha ezt nem követnék majd további próbálkozások.