![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
A Ford kivehető kormánnyal készül az önvezető autókra
Az önvezető autók terén az utóbbi években felgyorsult a technológiai fejlődés, de a téma jogi szabályozása nem mindig tudja tartani ugyanezt a tempót. Ennek az egyik legplasztikusabb megnyilvánulása, hogy miközben az autógyártók arra készülnek, mivel fogják majd lekötni a vezetés híján az autóban unatkozó utast, a törvényhozás még azon gondolkozik, hogy kimaradhat-e a kormány az önvezető autókból.
A Ford egy új szabadalommal elegánsan átlépett az egész kormány-nem kormány vitán: mind a kormányt, mind a pedálokat kivehetővé tennék – írja az Engadget. Ez persze nemcsak abból áll, hogy kivehetővé kell tenni magukat az alkatrészeket, az egész autóbelsőt át kell tervezni, hiszen egy hagyományos autóban minden ezek köré szerveződött a vezető helyén.
A kivehető kormány az egyik probléma megoldásával rögtön fel is dob egy újabbat: hova kerüljön a légzsák? A Ford javaslata, hogy a kormányban és mögötte is legyen egy-egy, és a kettő között a rendszer automatikusan váltson aszerint, hogy a kormány épp a helyén van-e, így minden helyzetben biztosított a védelem.
A cég még tavaly februárban nyújtotta be a kérvényt, de csak idén augusztusban kapták meg a szabadalmat. Hogy lesz-e belőle valami a gyakorlatban, csak később derül ki, de jól mutatja, milyen problémákat kell megoldani a gyártóknak, és milyen irányokba tapogatóznak.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)