Vendel
5 °C
20 °C

15 év járhat azért, ha valaki rákattan az Iszlám Állam videóira

2017.10.03. 14:59
15 év börtön járhatna az online terrorista tartalmak rendszeres fogyasztóinak.

- ismertette a brit kormány legújabb törvénytervezetét kedden a brit belügyminiszter. Amber Rudd a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben zajló éves kongresszusán felszólalva jelentette be a szigorítást.

Rudd amiatt panaszkodott, hogy a terrorcselekményekre szító, gyűlöletkeltő, radikalizáló tartalmakat még ma is szinte akadálytalanul fel lehet tölteni a netre, azaz másodperceken belül mindenki számára hozzáférhetővé válnak. A brit törvények jelenleg csak a terrorista tartalmak letöltését és tárolását büntetik, azok streamelését nem.

A tervezet bejelentését a kongresszusi hallgatóság óriási ovációval fogadta, pedig a tervezet meglehetősen homályos. Az például nem tisztázott, hogyan fogja kormány - ígéretéhez híven - elkülöníteni azokat, akik tudományos vagy újságírói munkájukhoz, esetleg puszta kíváncsiságból töltik idejüket a Dábik lapozgatásával.

Rudd a Google-t és a Facebookot is felszólította a terrorizmushoz kapcsolódó tartalmak - propagandavideók és a merényletek elkövetéséhez szükséges alapismeretek - elleni komolyabb fellépésre. A belügyminiszter kritizálta azokat a cégeket is, melyek nem adják ki üzenetküldő szolgáltatásaik titkosítási protokolljait a hatóságoknak. A Facebook terrorista tartalmakkal foglalkozó szakértője Rudd beszédére reagálva azt írta, hogy a cégnél jelenleg is 150 ember foglalkozik kizárólag a dzsihadista propaganda kigyomlálásával.

Amber Rudd-nak a héten már meggyűlt a problémája a terrorizmus fogósabb kérdéseivel, amikor nem tudott egyenes választ adni Sadiq Khan londoni polgármester zsidó szervezetekkel karöltve felvetett kérdésére, hogyan lehetséges az, hogy Londonban szabadon lengethetik a Hezbollah libanoni terrorszervezet zászlóját egy síita demonstráción. A brit kormány a Hezbollah katonai szárnyát terrorszervezetnek tartja, de a bejrúti parlamentben is képviselői helyekkel rendelkező politikai szárnyát már nem, a Kudsz iráni eredetű "anticionista" ünnepén ezt a joghézagot kihasználva lengethették a hírhedt kalasnyikovos sárga zászlót.

(MTI, Independent)