
A Visible a marketing aránylag új területén, a szociális média figyelésében és elemzésében utazik, szoftverei több mint félmillió oldalt (a nagy közösségi hálózatoktól kezdve fórumokig és eldugott blogokig) fésülnek át nap mint nap, és azokból vonnak le következtetéseket. Megbízóik között ott van például a Microsoft, számukra éppen azt vizsgálják, hogy a Windows 7 bevezető reklámkampányának milyen a fogadtatása, a Dell számítógépgyártó, az AT&T és Verizon telefontársaságok, vagy a Hormel amerikai élelmiszergyártó óriás, aminek megbízásából azt figyelik, mennyire utálják őket a neten az állatvédők.
A cég rendszere csak a publikus beszélgetéseket fésüli át, tehát például a Flickr-képek vagy a YouTube-videók kommentjeit, Twitter-postokat, vagy az Amazonon a vásárlói véleményeket igen, de a Facebookot (ami zárt rendszer, csak annak olvashatjuk a mondandóját, aki ezt engedélyezi) nem. A szoftver (és a Visible specialistái) aztán kielemzi, hogy a beszélgetésekben melyik résztvevők a hangadók, és hogy általában pozitív, vagy negatív a hozzáállás a keresett témáról, illetve hogy az egyáltalán mennyire érdekli a felhasználókat.
A cég elsősorban az angol nyelvű webet figyeli, a CIA pénzéből azonban új nyelveket is be tudnak vonni az elemzéseikbe, első körben az arabot, a franciát és a spanyolt. A Facebook felhasználóinak 70 százaléka Amerikán kívüli, 180 országban szétszórva. Több mint 200 Twitter-klón mikroblog-szolgáltatás van a neten. Az a hírszerző ügynökség, ami figyelmen kívül hagy egy ilyen szökőárszerű, valós idejű információforrást, egyszerűen inkompetens – indololta a CIA lépését a Wirednek Lewis Shepherd, egykori magas rangú hírszerző tiszt.
Dan Vetras, a Visible vezérigazgatója azt mondja, a CIA-t ugyanolyan partnerként kezelik, mint a többi megrendelőjüket, csak egyszerűen más kulcsszavak alapján kell keresniük a rendszerrel, és elemezni az eredményeket, a hírszerzés szóvivője pedig ehhez annyit tett hozzá, hogy az ilyesfajta elemzések nagyon hatékony és korai figyelmeztetéseket adhatnak a CIA számára érzékeny témákban.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Belföld
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.
3 perce
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46